kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)

Rendőrök és biztonságiak segítik a diákokat

Vácon hat helyszínen felügyelik a forgalmas zebrákat az iskolakezdés előtti egy órában. A rendőrség egyben kéri a szülőket, hogy ne engedjék a gyerekeknek, hogy bedugott fülhallgatókkal közlekedjenek.

VÁLASZTÁS: az Összefogás jelöltjei leadták ajánlóíveiket

Az Összefogás Vácért csapata leadta a városházán az ajánlóíveit. Matkovich Ilona önkormányzati képviselő, aki az Összefogás polgármester-jelöltjeként indul az önkormányzati választáson, valamint Tótváradi-Nagy Bence a 8. választókerület képviselőjelöltje és Kiss Zsolt képviselő, aki ismét a 6. körzetben méretteti meg magát, megköszönték a több mint 2000 aláírást és az őszinte beszélgetéseket, valamint azt, hogy oly sokan […]

VÁLASZTÁS: Vásárhelyi Tamás is polgármester-jelölt

Eldőlt, hogy polgármester-jelöltként elindulok a választáson. Az ajánlóíveket leadtam, s visszajelezték, hogy minden rendben volt – jelentette be kedden Vásárhelyi Tamás, aki azt is hozzátette: függetlenként méretteti meg magát. Vele együtt mutatkozott be Kiss József, aki a 9-es körzetben indul. Vásárhelyi Tamás ízig-vérig váci, itt él családjával, itt működnek vállalkozásai. Nagypapája közismert ember volt: Vásárhelyi […]

VÁLASZTÁS: Steidl Levente kész tervekkel indul

Ismét Steidl Leventét indítja a Fidesz-KDNP az 5-ös választókörzetben. A jelölt képviselőként és bizottsági elnökként nagyon sokat tett a városért – emelte ki bevezetőjében Fördős Attila polgármester. Fontos azonban, hogy a választók támogassák a két párt jelöltjeit, mert csak csapatban tudnak majd eredményesen dolgozni az új képviselőtestületben – tette hozzá. Steidl Levente, aki jelenleg a […]

Foci: Nagy Tibor hívására leigazolták fiát, Nagy Tamást

Nagy Tamás a labdarúgó NB III Keleti csoportjában szereplő Balassagyarmati SE-hez szerződött, a támadó középpályás már be is mutatkozott új együttesében az Ózd elleni mérkőzésen – tudta meg a Váci Napló. A 32 esztendős Nagy Tamás az édesapja, a Balassagyarmatot vezetőedzőként irányító váci legenda, Nagy Tibor hívására igazolt a nógrádi klubhoz. A váci nevelésű támadó […]

Fontos levél érkezik a NAV-tól

Az év végén megszűnik az egyszerűsített vállalkozói adó, de az érintett cégek nagy része egyelőre kivár. A tájékoztató levél mellett más segítséget is ígért nyár elején a szaktárca.

VÁLASZTÁS: dr. Manninger Péter újra bizalmat kér

A 4-es választókörzet Fidesz-KDNP-s indulója, a jelenleg is képviselőként dolgozó dr. Manninger Péter. Bemutatkozásában azt hangsúlyozta, hogy megválasztása esetén tovább folytatja a megkezdett munkákat.

Kornis Gyula szobor a piarista gimnázium főbejáratánál

Ha győztes, gyarapodó jövőt szeretnénk építeni Magyarországnak, azt azzal kell kezdeni, hogy bemutatjuk a diákoknak a magyarság történetének ilyen szakaszait, nagy teljesítményeit – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára hétfőn Vácon azon az ünnepségen, amelynek keretében a Váci Piarista Gimnázium főbejárata előtt felavatták a városunkban született nagy hírű tudós, Kornis Gyula egész alakos […]

Kisiklásbiztosak lesznek az új emeletes motorvonatok

A 40 KISS motorvonatra megkötött keretmegállapodás alapján 2017 augusztusában 11, 2018 decemberében 8 és most a további 21 emeletes motorvonat szállításáról írt alá szerződést a MÁV-START Zrt. A forrás biztosítását követően kezdheti meg a motorvonatok gyártását a nyertes vállalkozó, a Stadler Bussnang AG. A KISS emeletes motorvonatok forgalomba állásával új korszak nyílik a személyszállításban 2020 […]

Illatosítják a városban a megtisztított nagy kukákat

Ebben az évben másodszor végzi el az egy köbéteres szemetesek fertőtlenítő tisztítását a Váci Hulladékgazdálkodási Kft. Kedden a Földváry téren dolgozott a speciális mosójárművet üzemeltető külsős cég, de várhatóan csütörtökre a város összes hulladéktároló konténerét megtisztítják. Idén még egy alkalommal, szeptember végén vagy október elején kerül majd sor a köztéri edényzetek fertőtlenítő mosására. A holding […]

Ipolyság és Vác közötti kulturális átjáró képekben

Augusztus folyamán Ipolyság magyarországi testvérvárosának, Vácnak tizenhárom képzőművésze mutatkozott be műveivel az ipolysági Menora Saag Centrum Artis épületében. Az Átjáró 2019 elnevezésű tárlat szeptember 2-ai ünnepélyes zárásán kiemelték, a kiállítás a két város több évtizedes együttműködésének, az összefogásnak és ismerkedésnek jeles példája volt. Mint Fördős Attila, Vác polgármestere az ünnepélyes záráson megjegyezte: a határon átnyúló magyar-magyar […]

Folyik a kátyúzás, de az aszfaltszőnyegezés a megoldás

Nincs minden rendben a város területén lévő utak állapotával, ezért a városvezetés kezdeményezte, hogy a legfontosabb, sűrűn használt utcákban friss aszfaltszőnyeget kapjon a burkolat – hangzott el a sajtóbeszélgetésen. Fördős Attila polgármester elmondta: az évekkel ezelőtt megvásárolt kátyúzógép sokat dolgozik, nemrég mintegy tizenkétmillió forintból felújították, hogy továbbra is megfelelően lehessen használni. Az utak egy jelentős […]

Klímaváltozás: nincs visszaút, ez vár rád hamarosan!

A nemlineáris változás központi fogalom a klímaváltozás megértésében. Az egymást erősítő emberi és természeti hatások által gyorsuló klímaváltozás eredményeképpen hamarabb bekövetkező és súlyosabb következményekre kell számítanunk az eddigi lineáris sémákon alapuló előre jelzésekhez képest. Tovább súlyosbítja helyzetünket, hogy természet pozitív visszacsatoló mechanizmusai miatt jövőnk már nem csak az emberi eredetű üvegházgázok (ÜHG) kibocsátásának mértékétől függ. […]

VÁLASZTÁS: Pető Tibor újabb fejlesztési célokban gondolkodik

A 3-as számú választókörzetben indítja ismét a Fidesz-KDNP Pető Tibort, aki alpolgármesterként a kiemelt gazdasági ügyekkel foglalkozott, a holdingba kiszervezett városgazdálkodásnak és vagyonüzemeltetésnek volt a szakmai felügyelője. Mindezek olyan feladatok, amelyek esetében a döntéseket a szűk pénzügyi lehetőségekhez kellett igazítani – emelte ki Fördős Attila polgármester a képviselőjelölt bemutatása során tartott sajtótájékoztatón. Pető Tibor elmondta: […]

Árokba hajtott egy autó a körforgalomtól nem messze

Nem sokkal a körforgalom után a délelőtti órákban az út menti árokba hajtott egy személygépkocsi a 12-es főút 1-es kilométerénél, Vác térségében. Az esethez a város hivatásos tűzoltóit riasztották, akik áramtalanították a járművet. A helyszínre mentők is érkeztek. Az érintett útszakaszon a helyszínelés ideje alatt félpályán haladt a forgalom. (képünk illusztráció) ♦