kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)

Értékesítik a laktanyát, támogatás a zsidó hitközségnek

Rendkívüli ülést tartott a testület az elmúlt héten csütörtökön, ahol megszavazták a Vác Városi Labdarúgó SE TAO beruházásának befejezéséhez szükséges önrészt, valamint több, városi ingatlan értékesítéséről is döntöttek. A testület támogatta, hogy meghirdetik az egykori laktanya megmaradt, mintegy 13 hektárnyi területét, melyből – a korábbi értékbecslés alapján – mintegy 825 millió forintos bevételre számíthat az […]

Hamarosan elkészülhet a Kosdi úti körforgalom

Már évek óta húzódik a Kosdi úti körforgalom ügye. A jelenlegi városvezetés többször folytatott egyeztetést az illetékesekkel arról, hogy megépíthesse a csomópontot. Ígéreteket kaptak, aztán nem lett belőle semmi. Végül az önkormányzat úgy döntött, hogy a város átveszi a közúthoz tartozó becsatlakozó szakaszok tulajdonjogát, így önerőből meg tudja építeni a körforgalmat. A megállapodástervezet elfogadásra került, […]

Profi szerződést kapott az MTK-tól, de Vácon folytatja

Aláírta élete első profi szerződését Molnár Bence a labdarúgó NB II-ben szereplő MTK-nál, a 18 éves védő azonban ebben az idényben kölcsönben Vácott futballozik majd – számolt be róla a kék-fehérek honlapja. A belső védőként és jobbhátvédként is bevethető Molnár Bence 2022 nyaráig írt alá az MTK-hoz. A 18 éves tehetség az előző kiírásban a bajnoki címet […]

Tankönyvi légzuhatag csapott le Balassagyarmatra

Tankönyvi légzuhatag csapott le Balassagyarmat közelében, a várostól kissé északkeletre. A természeti jelenség a fotók alapján nagyon hasonlít a tájfunokra, s mint az Időkép beszámolójából kiderült, ez is viszonylag nagy károkat okozott a térségben. Azon a napon, augusztus 25-én Nógrád megye területére délután futószalagon érkeztek a zivatarok dél felől, melyeket látványos, de annál veszélyesebb jelenségek, […]

VÁLASZTÁS: Kovács Ágnest jelöli ismét a Fidesz-KDNP

Pótolhatatlan munkát végzett az önkormányzat pénzügyi bizottságában a jelenleg is képviselőként dolgozó Kovács Ágnes azzal, hogy szakértelmét felhasználva folyamatosan ellenőrizte az ott hozott döntések megalapozottságát, korrektségét – ajánlotta a választók figyelmébe az októberi helyhatósági voksoláson a 2-es választókörzetben ismét ringbe szálló jelöltet Fördős Attila polgármester a Fidesz-KDNP nevében. Kovács Ágnes programját bemutatva kiemelte: ez az […]

Hétvégi viharkárok: kidőlt fákat fűrészeltek a tűzoltók

A szombat délutáni viharos időjárás elsősorban Pest megye északi részén okozott gondot. A legtöbb bejelentés Verőce és Kismaros településekről érkezett. Mint megírtuk, egy fa rádőlt a vasúti pályára, s emiatt jelentős fennakadások voltak a közlekedésben. Verőcén a Sövény utcában egy fa dőlt az útestre, akadályozva ezzel a forgalmat. A József Attila utcában egy nagyméretű fa […]

Ketyeg az időzített bomba, hamarosan robban

Magyarországon a következő években jelentősen nőni fog az eltartottsági ráta, vagyis egy dolgozóra egyre több inaktív jut. A KSH friss kiadványa szerint drasztikusan nőni fog az időskorúak aránya.

VÁLASZTÁS: további felújításokat ígér Mokánszky Zoltán

Mokánszky Zoltán már több éve a 7-es választókerület képviselője, az október 13-i választásokon újra a Fidesz-KDNP színeiben méretteti meg magát a jelenlegi alpolgármester. A Virág utcai játszótéren megtartott sajtótájékoztatón ismertette további terveit is. Fördős Attila polgármester bevezetőjében azt mondta, a képviselő sokat tett a fejlesztésekért, karbantartásokért, ezért nem véletlen, hogy verhetetlen volt az elmúlt ciklusokon […]

VÁLASZTÁS: Vácy Károly folytatná a fejlesztéseket

Vácy Károly arról beszélt, hogy ebben a kerültben nőtt fel, szülei még a mai napig is itt laknak. Elmondta: mikor megválasztották képviselőnek, az egyik első kérése az volt a Felső Törökhegy úton lakóknak, hogy segítse az életminőségük javítását.

A fesztiválon a váciak a Ványa bácsit viszik színpadra

Ma kezdődik a Vidéki Színházak Fesztiválja a budapesti Thália Színházban, ahol hét nap alatt kilenc előadást láthat a közönség. A nyolcadik alkalommal megvalósuló fesztiválon nyitóelőadásként a debreceni Csokonai Nemzeti Színház produkcióját, a Lear című darabot tűzik műsorra Ilja Bocsarnikovsz rendezésében, Ráckevei Anna főszereplésével. Pénteken a Váci Dunakanyar Színház és a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház közös produkciójaként […]

Természetjáró fesztivál lesz a verőcei Csattogó-völgyben

A Magyar Természetjáró Szövetség idén második alkalommal szervezi meg a természetjárást és a szabadidő aktív eltöltését népszerűsítő, közösségépítő rendezvényét, a Természetjáró Fesztivált Váchoz közel, a verőcei Csattogó-völgyben. A szeptember 6. és 8. közötti három napban a szervezők színes programkínálattal, túrákkal és koncertekkel teszik izgalmassá és még élménydúsabbá a természetjárást. A Dunakanyarban és a Börzsönyben a […]

Foci: a győzelemért utaztunk, nagy vereséggel távoztunk

A három pontért utazott a meccs előtt még a tabella utolsó helyén álló ajkaiakhoz a Vác FC a labdarúgó NB II hétvégi fordulójában, ehhez képest egy nagy zakó lett a vége. Csapatunk nem találta a hazaiak támadásainak ellenszerét, így egy idő után már csak a vereség mérete volt a kérdés: Ajka – Vác 5-1. Az […]

A jövőhéten csendesedik a kánikula, jön a kellemes ősz

Ma még élvezhetjük a kellemes őszies meleget, sőt a strandolás is a családi program része lehet, ám hamarosan jelentős változások lesznek időjárásunkban. Az Időkép előrejelzése szerint vasárnap marad a meleg, nyári idő sok napsütéssel, legfeljebb a Dunántúlon és a főváros környékén lehet kisebb zápor, zivatar. Kezdetben délen, délkeleten, majd délután a Dunántúl északi felén élénk […]