kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)
30 évvel ezelőtt, most és 30 év múlva a Ligetben?
Az évezred utolsó évtizedében Vácott több környezetvédelmi programot elindítottunk, amire egy szennyezett város tiszta környezetre vágyakozó polgárainál partnerségre találtak. Talán az idén pont a 30. tavasszal rendeztük meg az adj egy napot a ligetnek programot, amit ugyan két napra terveztünk, de az esőzések csak a pénteki napot adták meg számunkra. Érdekes az akkor és most összehasonlítás, mely nem csak a mostani programot ismerteti, hanem rámutat a környezetvédelemhez való viszonyunk változására is.

A szombati nap a Börzsönyi Hegyimentő Szolgálatnál nyugodtan telt, bár nem tétlenkedtek ezen a napon sem, mivel tervbe vették, hogy felszedik a turisták által eldobált szemetet a Remete-barlangnál. Vasárnap azonban ugyanide tértek vissza az ügyeletesek, mert egy, a korábbihoz hasonló balesethez hívták őket, egy nő bokasérülést szenvedett a hegyen. Szemét szemét hátán A Hegyimentő Szolgálat […]

A negyedosztályú focibajnokság utolsó fordulójában fölényes győzelmet aratott a váci gárda, és a 7. helyen zárta a sorozatot: Vác VLSE – Dunakeszi 6-0 (2-0). Az egykor szebb napokat látó két együttes korábban nagy presztízscsatákat vívott. Aztán előbb Dunakeszi, majd Vác labdarúgása is visszaesett, így mostanában a negyedik vonalban idézhetik fel az elődök találkozóit. Emlékezésre egyébként […]

A művelődési központban idén is városi ünnepségen köszöntötték a több évtizedes váci pedagógusi munkát végzett színes diplomásokat. Az eseményen az oktató-nevelő munka elismeréseként kitüntetéseket is átadtak a város vezetői. Az ünnepség első részében a jelenlévők Lédermájer Emőke 11. évfolyamos növendék Balaskó Mária tanárnő (Váci Bartók-Pikéthy Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola, Alapfokú Művészeti Iskola) zongora kíséretével énekelte […]

város

Vác Város Önkormányzat Képviselő-testülete „Vác Város Kiváló Diákja” kitüntető címet, olyan Vác városban tanuló diákoknak adományozza, akik példamutató magatartás és szorgalom adott iskolatípusban nyújtott, folyamatosan kimagasló tanulmányi teljesítményt tanulmányi versenyeken elért kiváló eredményt értek el. A kitüntetés adományozására javaslatot tehet valamennyi Vác város területén működő általános és középiskola igazgatója, tantestülete, valamint az Emberi Kapcsolatok Bizottságának […]

Sok szeretettel várnak mindenkit a rendezők a május 19-20-21-én rendezendő XI. Dunakanyar Motoros Találkozó és Családi Napokra a váci Duna-partra. Helyszín: Duna-part, Zenepavilon Programok Május 19. 18.00 Delirium zenekar 20.00 DJ Henryk 21.00 Metzker Viktória 22.00 DJ Elektra 23.00 DJ Henryk Május 20. 10.00 Motorosok gyülekezője 11.00 Motoros kirándulás a Dunakanyarban 13.00 Red One House […]

A váci városvezetés korábban már több alkalommal jelezte: segíteni kíván abban, hogy a közvélemény megismerje az eddig városi tulajdonban lévő ingatlanok egyházi kézbe adásának részleteit. Az önkormányzat ezért lakossági fórumot szervez a témában. Az esemény május 17-én 17 órakor a városháza dísztermében lesz, ahová minden érdeklődőt szeretettel várnak. A váci önkormányzat a lakossági fórumon keresztül […]

városháza

The current query has no posts. Please make sure you have published items matching your query.

sport

Sorsdöntő mérkőzéshez érkezett a Váci KSE férfi kézilabdacsapata. „A Váci KSE nevében meghívjuk a Váci KSE – Orosházi FKSE NB I-es férfi kézilabda mérkőzésre, amely találkozó döntő fontosságú csapatunk első osztályú tagságát illetően, ezért nagy szükségünk van szurkolóink támogatására” – olvasható a klub körlevelében. A mérkőzésre 2013. május 19-én vasárnap 18 órai kezdettel kerül sor […]

[embedplusvideo height=”309″ width=”500″ standard=”http://www.youtube.com/v/u1orRUcEWik?fs=1″ vars=”ytid=u1orRUcEWik&width=500&height=309&start=&stop=&rs=w&hd=0&autoplay=0&react=1&chapters=&notes=” id=”ep2451″ /] Elképesztő körülmények között jutott be az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokság playoff-döntőjébe a Watford – írja az origo. (Ahhoz, hogy átéld az utolsó percek izgalmait, nem kell látnod a meccset, elég, ha a riportert figyeled.) Az odavágón 1-0-ra nyert a Futács Márkót nélkülöző Leicester City, a visszavágón pedig 2-1-re vezettek […]

Az U21-es keretbe két lokista kapott meghívót Róth Antal szövetségi edzőtől: az NB I-es csapat keretéhez tartozó csatár, Szécsi Márk és a jelenleg Létavértesen futballozó, Vácról szerződtetett védő, Króner Martin.  Az utánpótlás válogatottban a fiatal védő kedden pályára lépett a KTE elleni edzőmeccs első félidejében. A találkozó 1-1-es döntetlent hozott, az U21-es válogatott gólját Radó […]

anyakönyv

The current query has no posts. Please make sure you have published items matching your query.

Váci Köz-tér

The current query has no posts. Please make sure you have published items matching your query.

rendőrség

The current query has no posts. Please make sure you have published items matching your query.

régió

VÁCI NAPLÓ/régió ♥ A Budapest–Vác–Szob vasútvonal Göd és Vác közötti szakaszán pályakarbantartást végeznek március 3-án és 4-én, 8:20-tól 17 óráig, emiatt változik a vonatok menetrendje. Az S70 jelzésű, Nyugati pályaudvar és Vác közötti személyvonatok rövidebb útvonalon, Nyugati és Göd között közlekednek. A Z70 jelzésű zónázó vonatok változatlan útvonalon, Nyugati pályaudvar és Szob között szállítják az utasokat, de […]

VÁCI NAPLÓ/régió ♥ Kedden a nagy hideg és a havazás alaposan megnehezítette az autóval közlekedők dolgát. Több autópályán órákra megbénult a forgalom a balesetek miatt, de az alsóbb rendű utakon is számos esetben kellett riasztani a rendőröket, mentőket, tűzoltókat. A havas, jeges úton megcsúszott és árokba csapódott, majd az oldalára borult egy gépkocsi kedden reggel a […]

VÁCI NAPLÓ/régió ♥ A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Vezess biztonságosan! kampányában ingyenes vezetéstechnikai tréningekre lehet már jelentkezni. Márciustól júniusig összesen több mint ezer fő számára térítésmentesen biztosított képzéseken a vész- és konfliktushelyzetek felismerésére, elhárítására készítik fel a járművezetőket. A szervezők idén is fokozott figyelmet fordítanak a nemrégiben jogosítványt szerző autósokra. Ebben a kategóriában tavasztól a nyár elejéig […]

panoráma

Hazánkban, ahol oly nagyon hiányzik a társadalmi bizalom, az egymás iránti bizalom, nem szeretnénk belenyugodni abba, hogy közösen azt éljük át, elzárjuk szívünket mások szenvedése elől – olvasható abban az állásfoglalásban, amelyet a magyarországi szerzetesrendek hoztak nyilvánosságra. Ez válasz lehet azokra a bírálatokra, amelyeket többen is a hazai egyházaknak címeztek, mondván: nem merik vállalni egyértelműen […]

A jövőben csak kilenc magyar kutyafajta tenyésztői maradnak hatósági felügyelet alatt, a többi ebfajtával foglalkozó tenyésztő törvényi szabályozása megszűnik. Ezért minden olyan állattartónak, aki kutyát vásárol vagy elad, figyelnie kell a változásokra – hívják fel a figyelmet. A Magyar Közlöny legutóbbi számában közzétett, hétfőtől, tehát mától hatályos rendelet értelmében magyar ebfajtának minősül a drótszőrű magyar […]

Magyar idő szerint kedden este rendezték a Rio de Janeiróban zajló paralimpiai játékokon a 400 méteres síkfutás T20-as kategóriájának döntőjét, amelyben a Váci Reménység SE atlétája, Keresztesi Erika is rajthoz állhatott, miután a hétfői előfutamban – amelyben a legnehezebb csoportba került – megfutotta a fináléhoz szükséges időt. A felkészülése során kisebb sérüléssel is bajlódó parasportoló […]