Elismerések átadása a szociális munka napja alkalmából
A szociális munkában kiemelkedő teljesítményt nyújtó dolgozókat tüntettek ki november 8-án, a szociális munka napja alkalmából. Az ünnepélyes díjkiosztót a Váci Dunakanyar színházban rendezték. A szociális munka napjának célja, hogy ráirányítsa a figyelmet azokra a szakemberekre, akik nap mint nap magas szakmai színvonalon, odaadással segítenek a rászorulókon, legyen akár gyermek, felnőtt, időskorú, fogyatékos, szenvedélybeteg, pszichiátriai beteg vagy hajléktalan. Az ünnepségen megjelenteket Inotay Gergely alpolgármester köszöntötte. „Nem egyszerűen emberekkel dolgoztok, ti a szociális környezetben láttok el hektikus, olykor megoldhatatlannak tűnő feladatokat,

Sok szeretettel várnak minden érdeklődőt december 16-án, 17 órakor a váci baptista imaházba (Vác, Mentős köz 1.) a soproni Kórus Spontánusz és a váci Vox Humana Énekkar közös hangversenyére. Zongorán közreműködik Gárdos Éva, vezényel Kocsis-Holper Zoltán és Sándor Bence. A Kórus Spontánusz Facebook oldalán olvashatjuk, hogy december 9-én Sopronban, a Közgazdaságtudományi Kar aulájában ők látták […]

A Duna-Dráva Cement Kft. (DDC) először közel egy évtizede, 2014-ben nyerte el a rangos Magyar és Hazai Termék védjegyhasználati jogot, amelyet azóta is feltüntetnek a zsákos cementtermékek csomagolásán. A vállalat 2023-ban további 3 évre megkapta a védjegyhasználati jogot. 2014 őszén cementtermékeik közül 7 megkapta a rangos Magyar Termék, 4 pedig a Haza Termék minősítést, amelyek […]

Vác Város Önkormányzat tisztelettel és szeretettel meghívja idős lakosait az Idősek városi karácsonya programra, amelyen Soltész Rezső karácsonyi koncertjét tekinthetik meg. Időpont: december 19. kedd 18 óra Helyszín: Madách Imre Művelődési Központ színházterem Jegyek korlátozott mennyiségben az info@varoshaza.vac.hu email címen ingyenesen igényelhetőek. ♦

város

Idén is megszervezi az ingyenes szlovák nyelvtanfolyamát a Váci Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat. Az első órára szeptember 15-én kerül sor.  Jelentkezzen minél előbb, hogy le ne maradjon! Évről évre örvendetesen sokan jelentkeznek az ingyenes nyelvi képzésre. Legutóbbi évfolyamukon is 19 kezdő vagy éppen már haladó diákkal kezdték meg a munkát. Vannak olyan hallgatók, akik szlovák nemzetiségi […]

Kedden elkezdődött a Rádi út aszfaltozása a Magyar utca és a vasúti átjárói közötti szakaszon. Az önkormányzat mintegy bruttó 148 millió forintot különített el annak érdekében, hogy végre megvalósulhasson Vác egyik legforgalmasabb útjának a rendbehozatala. A 2019-es önkormányzati választási kampány egyik központi témáját és ebből következően számos választási ígéretnek a magját Vác megtépázott közúthálózata adta. […]

Ezúttal is több Váchoz, vagy a környékbeli településekhez kötődő személy vehetett át a nemzeti ünnepen állami kitüntetést. Hat helyi személy is a Magyar Érdemkereszt valamelyik fokozatában részesült. Mint múlthéten már hírt adtunk róla, a helyi kultúráért, illetve a kulturális értékek megőrzéséért tett sokévi áldozatos és kitartó szakmai munkájáért a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben […]

városháza

The current query has no posts. Please make sure you have published items matching your query.

sport

The current query has no posts. Please make sure you have published items matching your query.

anyakönyv

The current query has no posts. Please make sure you have published items matching your query.

Váci Köz-tér

The current query has no posts. Please make sure you have published items matching your query.

rendőrség

The current query has no posts. Please make sure you have published items matching your query.

régió

VÁCI NAPLÓ/régió ♥ A közszolgálati dolgozók és a mentősök béréről, a felsőoktatási ösztöndíjakról, valamint útfejlesztésekről is szó volt hétfőn a parlamentben, a kérdések között. Rétvári Bence (KDNP) arról kért tájékoztatást, milyen útfejlesztések várhatók a Dunakanyar bal partjának, elsősorban Vác térségében. Kiemelte a 2-es főút és az M2-es gyorsforgalmi út fontosságát. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter reagálásában […]

VÁCI NAPLÓ/régió ♥ Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó motortere hétfő reggel az M2-es út 38-as kilométerénél, Vác közelében. A tűzoltók kiérkezése előtt a gépkocsiban utazók megkezdték a tűz oltását, ezzel megakadályozták a lángok továbbterjedését. A váci hivatásos tűzoltók egy vízsugár segítségével a végleges oltást befejezték, a felhevült fém alkatrészeket visszahűtötték. Az anyagi kár így […]

VÁCI NAPLÓ/régió ♥ Kigyulladt egy száz négyzetméteres családi ház tetőszerkezete és a hozzá épített kilenc négyzetméteres melléképület szombat délután Csörögben, a Zöldfasor utcában. A váci hivatásos tűzoltók három vízsugár segítségével oltották el a lángokat, majd vizsgálták át a kiégett épületet. A tűzoltás ideje alatt az egységek három gázpalackot is kihoztak a házból, amiket közvetlen hőhatás nem […]

panoráma

The current query has no posts. Please make sure you have published items matching your query.