Múzeumok csatlakoznak a szentendrei intézményhez

A magyar kulturális életben kimagasló eseményre kerül sor november 27-én, kedden, 17 órai kezdettel a szentendrei városháza dísztermében. Négy település polgármestere ekkor írja alá azt a megállapodást, amely rögzíti, hogy három – a magyar kulturális életben jelentős értéket képviselő múzeum – a szentendrei Ferenczy Múzeum társult intézményévé válik. Csatlakozik a szentendrei intézményhez a zebegényi Szőnyi […]

Magyarország nyelvi sziget, a nyelvre vigyázni kell

A nyári szünetet követően folytatódott a Sződligetiek Baráti Köre által szervezett Baráti esték című rendezvénysorozat a közösségi házban. A magyar nyelv napján az őszi idény első vendége Gyimóthy Gábor nyelvész, történész volt, akit Szabó Gyula mutatott be a résztvevőknek. A nyelvész azt mondja, kötelességének tartja megfigyeléseit továbbadni, olyan valakiként, aki az alattomosan terjedő,  belülről  alig észrevehető, […]

Negyven DDC ösztöndíjas vette át oklevelét Vácott

A váci cementgyárat működtető vállalat alapítványa, a Duna-Dráva Ifjúsági és Innovációs Alapítvány, immár nyolcadik éve, összesen évi 3 millió forinttal támogat olyan váci diákokat, akik tanulmányaik mellett kiemelkedő teljesítményükkel bizonyítottak már más területeken is. Az idei évben a Duna-Dráva Cement Kft irodaépületének földszinti előadótermében rendezett ünnepségen 12 általános és 28 középiskolás diák vehette át oklevelét […]

A bordélyház miatt kellett bezárni az első városi gyűjteményt bemutató kiállítást

A Tragor Ignác Múzeum a váci közgyűjtemények részvételével november 9-én pénteken 10 órára vár minden múzeumbarátot és érdeklődőt a 100 év kincsei – Vác és a városban működő közgyűjtemények című, a Váci Múzeum első állandó kiállításának centenáriuma tiszteletére rendezett emlékülésére, amelyet az intézmény könyvtárában rendeznek. Az emlékülés tisztelgés a vidéki muzeológia hőskora, Tragor Ignác munkássága […]

Már indul az idei Bursa Hungarica pályázat

Vác Város Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve az idén is kiírta a 2013. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsőoktatási hallgatók és felsőoktatási tanulmányokat kezdeni kívánó fiataloknak. A pályázat beadási határideje viszonylag közel van: november 23. A pályázat részletes kiírása és a jelentkezési lapok a városháza honlapjáról letölthetők.

Mese egy iskolába vágyó bőröndről, s egy utazni óhajtó kislányról

A Megasztárból megismert kislány, Patai Anna főszereplésével láthatják a váciak is a Bőröndmese című mesemusicalt. A történet egy tíz esztendős kislány kalandjait meséli el. A Fancsa néven szereplő ex-megasztáros ifjú hölgy “társa” a kalandok során egy fehér színű igazi cirkuszi kiskutya, a trapéz koronázatlan királyaként emlegetett Koxy, valamint egy csodabőrönd, de feltűnik idővel a színen egy varázs-LÓ, […]

Programok a múzeumban iskolásoknak, családoknak

A Múzeumok Őszi Fesztiválja rendezvénysorozatának keretében Használd a múzeumot, „Ökobarát” múzeum címmel október 10-én szerdán és október 11-én csütörtökön 9 órától érdekes programokat szervez a Tragor Ignác Múzeum. Akik lemaradnak a hétközi rendezvényről, a hét végén, 13-án szombaton is részt vehetnek egy érdekes rendezvényen az intézményben. Hogyan tudjuk csökkenteni ökológiai lábnyomunkat? Háztartás villamosenergia nélkül? Hogyan működik […]

Ma kezdődnek a könyvtári napok: filmkészítés, nagyi – unoka gombfoci, könyves csereberélde, számmisztika

Az Informatikai és Könyvtári Szövetség 2006-ban mind tartalmában, mind formájában egységessé alakította az Országos Könyvtári Napok eseményeit. Az eltelt hat esztendő bebizonyította, hogy az egymásra épülő, a társadalmi változásokra, az emberek érdeklődésére és igényeire fokozottabban figyelő programsorozat emberek sokaságának figyelmét képes a könyvtárakra irányítani a nagyvárosokban éppen úgy, mint a kistelepüléseken. A rendezvényhez a váci […]

Az idén lenne hetven éves a váci származású újságíró és fotóriporter, az áttört-maratott tojás újrafelfedezője

Hámor Szabolcs (Budapest, 1942- Herceghalom, 2011) szerkesztő, újságíró, fotóriporter, a Herceghalomi Hírmondó felelős szerkesztője volt. Maradandó nyomot hagyott a hazai filmgyártásban, remek fotóit még ma is gyakran használják. Később különleges, népi eredetű hobbikkal is megismerkedett, például ismét felfedezte az úgynevezett áttört-maratott tojást. Az általános (Báthory u.) és a középiskolát (gimnáziumot) Vácott végezte. Ezt követően operatőri és […]

PROGRAMAJÁNLÓ: almáspitesütő-verseny, templomok éjszakája, címertervezés, padlás és pince, kiállítások

TEMPLOMOK ÉJSZAKÁJA NAGYBÖRZSÖNYBEN – szeptember 15. szombat 9.30-tól A Szent István és a Bányász templom szakavatott idegenvezetőivel várja látogatóit! A Római Katolikus Plébánián a templomok nyitvatartási ideje alatt, kérésre a Duna TV, a Madách Televízió, valamint a MTV/1 és MTV/2 dokumentum filmjeinek vetítése folyik a két Árpád – kori templom XX. századi helyreállításának körülményeiről. „A Kulturális Örökség Napjainak […]