Megtartotta szezonzáró összejövetelét a Vác VLSE

A váci stadion újonnan megnyílt büféjében, a 6:3 sport pubban tartotta meg pénteken este szezonzáró összejövetelét a Vác VLSE – írja a vac-vlse.hu.

Iványi Károly elnök köszöntése után Kovács Péter vezetőedző kapott szót, aki elmondta, hogy tudta, „húzós” lesz a bajnoki idény, mivel tavaly nyáron gyengült a csapat kerete. Ősszel reális helyezés volt a kieső pozíció, emiatt télen próbáltak erősíteni, s ez sikerült is a veresi trióval, akik alapjátékosok lettek, emellett egységessé is vált a társaság. A tavaszi rossz biatorbágyi rajt után a Vecsés elleni siker nagy lendületet adott és tíz bajnokit játszottak le veretlenül. Fiatal a csapat, de az egységesség megmutatkozott, s a tavaszi tabellán 3. helyezést értek el.

Kovács Péter úgy gondolja, hogy a szezon végén elért 7. helyezés összességében reális; sikeresebb lett ez a bajnokság végül, mint az előző. Hozzátette: a motiváció – a prémium – nagyon fontos volt és nagyon köszöni Halavács Sándornak ezt a gesztust, amelyet november óta biztosít. Örömteli, hogy „Hegét” sikerült normálisan elbúcsúztatni (ő ráadásul gólt is szerzett utolsó meccsén a Dunakeszi ellen), ez nagy dolog, hiszen Vácon korábban ez nem mindig volt így… Ez a keret a középmezőny elejére mindenképpen hivatott a továbbiakban. „Nagyon büszke vagyok mindenkire!” – fejezte be vezetőedző.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Hat évtized a gombfocitól a szektorlabdáig

Ezt követően Iványi Károly értékelte az idényt. „Jó most vácinak lenni! – kezdte felütésként az elnök a sikeres tavasz után, majd a tervekről beszélt. – 2025 nyaráig rendben van Egyesületünk költségvetése, de a TAO-fejlesztések nagy részét sajnos lehúzta az MLSZ. Örömteli, hogy az autóbuszok működnek, ezeket továbbra is bérbe is adjuk, illetve a konténerházat is hamarosan használatba vehetjük. Fontos tudni, hogy a szérűskerti műfüves pálya kivitelezése célegyenesben van, a korábbi sportigazgató, Steidl Sándor odafigyel a munkálatokra, amelyek a tervek szerint június 30-ig befejeződnek. Az is pozitívum, hogy a nagytakarítás megtörtént a stadionban, továbbá a büfé – ahol tartottuk ezt az összejövetelt – ismét megnyitott, ezért pedig elnökünk Oláh Tamásnak mondott köszönetet.”

Halavács Sándor, a műfüves pálya kivitelezéséért felelős szakember végül elmondta, hogy a hosszú évek alatt igazi szeretetprojekt lett a munka és a gondok ellenére azért nem hagyták itt a rekonstrukciót, mert hittek benne és abban, hogy be lesz fejezve a projekt. Az este finom vacsorával és eszmecserével ért véget a büfében.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Önkormányzati intézkedések a harmadfokú hőségriasztás idejére

A játékosok és a szakmai stáb most pihenőre vonul, a felkészülés várhatóan július 15-én kezdődik majd. (Vác-VLSE) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments