Nemzetközi angol nyelvi olvasóverseny váci résztvevővel

Az EngRead Nemzetközi Angol Nyelvi Olvasóverseny november 30-án rendezett döntőjébe jutott a Váci Árpád Fejedelem Általános Iskola tehetséges diákja, Kálmánchelyi Anna. A  három fordulós versenyt ötödször rendezte meg a debreceni Szoboszlói Úti Általános Iskola 7. és 8. évfolyamos diákok számára az angol nyelvi tudásuk bizonyítására, illetve az idegen nyelvi kultúra terjesztése céljából.  

Az idei tanévben három olvasmányból választhattak a tanulók: Jekyll and Hyde, Wurthering Heights, The Coral Island.

Összesen 560 diák jelentkezett a versenyre, melynek első fordulójában a választott könyv alapján kellett feladatlapot kitölteni. A második fordulóba jutottak elkészíthették prezentációjukat az általuk olvasott könyvről.

A sok jelentkezőből mindössze 48-an jutottak be a harmadik fordulóba, mely már a döntőt jelentette. Idén először nemcsak a versenyzők, de a zsűri is nemzetközi volt: tagjai között amerikai tanár, nigériai, costa-ricai és argentin diákok is voltak.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Új helyére költözött a Váci Püspöki Gazdasági Levéltár

Anna ebben a nagyon színvonalas döntőben vehetett részt, adhatta elő saját prezentációját és tisztességgel helytállt. Szívből gratulálunk sikeréhez! (képünkön: Kálmánchelyi Anna tanárával, Marx Virággal) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!