kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)

VÁCI NAPLÓ/kultúra ♥ Zsurzs Kati és a Váci Harmónia Kórus (képünkön) időutazásra hívja önöket november 19-én, szombaton 18 órakor. A színésznő Matkovich Ilona: Emma napernyője című kötetéből olvas fel. Egy idősödő asszony a vonaton üldögél, és elgondolkozik váci családja regényes múltján. Mintha fényképező gép vakuja villogna, jelennek meg a képek a Beckerből Pékre magyarosított ősök […]

VÁCI NAPLÓ/a város ♥ Nagy felzúdulást váltott ki, hogy a Földváry tér egy részén munkások felbontották a járdákat, parkokat. Mint a több helyen is kiragasztott papírlapokon olvasható, a területen kábelfektetés folyik a Magyar Telekom Nyrt megbízásából. A beruházás a város hozzájárulásával történik, ám a kivitelezés hibáiért egyértelműen az alvállalkozót lehet elővenni – fogalmazta meg a lakók […]

VÁCI NAPLÓ/a város ♥ A természettudományi, a műszaki és az informatika területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó középiskolákat, középiskolai tanárokat díjazott a BME Pro Progressio Alapítványa, amelynek legfontosabb tevékenysége – a középiskolától kezdve a doktori képzésig – az innovatív gondolkodást elősegítő tehetséggondozás. 2016-ban – immár nyolcadik alkalommal – 10 középiskolai tanár és 11 középiskola kapta meg a Pro […]

VÁCI NAPLÓ/a város ♥ A Ligettakarítással kezdődött sok-sok évvel ezelőtt, az a környezeti nevelési tevékenység, amikor az iskolások segítségével sikerül egy-egy közterületet szebbé tisztábbá tenni. A Rózsakert is ilyen, aminek a takarítását Pető Tibor alpolgármester, a körzet képviselője kezdeményezett. Amikor egyszerre lehullanak a levelek, és elkezdődnek az esőzések gyorsan kell cselekedni, mert a nedves avar […]

VÁCI NAPLÓ/a város ♥ Csatamezőn egy három tagú család egy romos ház garázsában él – derül ki több, a közösségi oldalon megjelent bejegyzésből. Az elmúlt napokban többen is megmozdultak értük, ételt, takarókat vittek, sőt egy fűtőkészüléket is vásároltak nekik. „A mai nap mélyszegénységben élő családokat látogattunk meg és segítettünk nekik. Csatamezőn egy 3 tagú család él […]

VÁCI NAPLÓ/a város ♥ Tizenegyedik alkalommal került megrendezésre a Jávorszky Tudományos Nap a Madách Imre Művelődési Központban. Az egész napos program keretein belül, a kórház orvosai tartottak tudományos előadásokat, illetve az intézményt fenntartó Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) térségi igazgatója, dr. Deczky Zoltán tájékoztatta a hallgatóságot a hazai kórházak kompozit mutatóiról. Pető Tibor alpolgármester köszöntőjével vette […]

VÁCI NAPLÓ/kultúra ♥ A Váci Dunakanyar Színház november 13-án vasárnap két előadást is műsorára tűz, hogy az egész családnak tartalmas szórakozást nyújtson. Délelőtt Pom Pom és barátai szórakoztatják a gyerekeket, és ringatják nosztalgikus hangulatba a szülőket. Este pedig a felnőtteknek kínál felhőtlen kikapcsolódást a Doctor Herz musical, mely a szív és ész örök dilemmáját oldja fel […]

VÁCI NAPLÓ/régió ♥ Mostantól bármely belföldi vonaton okostelefonon, tableten vagy laptopon – kinyomtatás nélkül is – bemutatható az elektronikusan megváltott és az otthon nyomtatható vasúti jegy. A feláras vonatokon már korábban is lehetett utazni mobilkészüléken tárolt és azon megnyitható jeggyel, de az utasok kérését figyelembe véve a MÁV-START minden belföldi vonatra kiterjesztette a lehetőséget. Az interneten […]

VÁCI NAPLÓ/a város ♥ Erre jártak, beugrottak egy kis városnézésre. Szerdán délelőtt a lengyelországi Otwock városka gimnáziumának egyik osztálya vendégeskedett Vácott a Madách Imre Gimnázium 9/a osztályának meghívására. Boda Mária osztályfőnök elmondta: a mostani találkozó egy lengyel kollégájával évekkel ezelőtt létrejött kapcsolat alapján jött létre. Maga a tanár úr betegség miatt nem tudott most utazni, de […]

VÁCI NAPLÓ/a város (Furucz Anita) ♥ Sószobát adtak át a Csányi körúti óvodában szerdán. Az önkormányzati és alapítványi támogatással megvalósuló fejlesztéssel a gyerekek megbetegedéseit kívánják megelőzni és erősíteni az immunrendszerüket. Bundik Attiláné, a tagóvoda vezetője felvezetőjében a só jótékony hatásairól beszélt. – A mai napon egy nagyon nagy álmunk vált valóra, elkészült a sószobánk. Megfigyeltük, […]

VÁCI NAPLÓ/a város ♥ Az év természetfotója kiállításon a váci Forte Fotóklub tagja, Kis Dávid első díjat nyert! A rangos elismerést a tegnap esti eredményhirdetésen vette át a Magyar Természettudományi Múzeumban. A zsűri a pályázatra beérkezett 3000 kép közül 3 alkotását válogatta be a 100 kiállított közé. Dávid Hajnali fogás című képe az állatok és környezetük kategóriában érdemelte […]

VÁCI NAPLÓ/a város ♥ Az ország legrégebbi vasúti épülete és annak elhanyagolt, széttagolt környezete újult meg Vácon. A felvételi épület komoly kutatáson alapuló rekonstrukcióját és újrafogalmazását Bánszky Szabolcs és a Mata-Dór Architektúra Kft. tervezőiroda végezte, ami Vasúti Építészeti Nívódíjat hozott a számukra.  A váci vasútállomás, noha országos viszonylatban nem tartozik a legnagyobb vasúti létesítmények közé, két […]