kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)

Önkormányzati lakások eladása: amit nem lehet beleírni a szerződésbe

A képviselőtestület döntése értelmében lehetővé tették, hogy az önkormányzati lakások bérlői kezdeményezzék lakásuk megvásárlását. A vételhez kedvezmények is kapcsolódnak, s ezek vonzóvá teszik az ajánlatot. Érdeklődők már vannak, több esetben a folyamat is elindult, az első adás-vételi szerződések aláírására azonban még várni kell. Vannak, akik attól tartanak, hogy egyesek nyerészkedési céllal vásárolják meg önkormányzati bérlakásukat, […]

Az elakadt projektekről tárgyalt a váci és a szentendrei polgármester

A korábban Szentendrének és Vácnak megítélt projektek ügyében a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) bejelentette, hogy új országos turisztikai koncepción dolgozik. Ebben már Budapest déli része, a Csepel-sziget, Ráckeve és környéke is kiemelt turisztikai célpont lesz. A 2017-es kormányhatározatban megítélt keretek pedig átcsoportosíthatóak – legalábbis ez derült ki azon az augusztus 25-i, keddi találkozón Guller Zoltánnál, […]

Női kézilabda: a kényszerszünet után edzőmeccseket játszunk nehéz ellenfelekkel

Utolsó hazai felkészülési mérkőzésén a Vácot fogadta az arénában a Győri Audi ETO KC kedden, a meccset a sporttévé is közvetítette. Hullámzó játékkal, de végig vezetve nyerte meg a csapat a találkozót a jól küzdő Vác ellen. A mieinken időnként még látszott a vírusfertőzés miatti kihagyás, de az is, hogy több poszton is jól nyúlt […]

Egyre népszerűbb a Vác Civitas Szimfonikus Zenekar TérZene programja

Tegnap került feltöltésre a Váci Civitas Szimfonikus Zenekar hivatalos YouTube-oldalára egy videó, amelyet megtekintvén a TérZene Program tevékenységébe nyerhetünk némi betekintést. Ennek kapcsán kerestük fel a zenekar művészeti vezetőjét, Sándor Bencét, hogy áruljon el részleteket a rendezvénysorozatról. Megtudtuk: a forgatáson drónt is bevetettek. Megérte: máris nagyon sokan gratuláltak nekik.

Összefogtak a szülők a játszóterekért, partnerséget ajánlanak a városnak

Egy érdekes, alaposan átgondolt és részletes tanulmányt készített a váci játszóterek helyzetéről az Összefogás a váci játszóterekért online csoport nevében Tornyainé Dóry Zsuzsa. Céljuk világos és támogatható: „Szeretnénk megtalálni azokat a lehetőségeket és vezetőket, akikkel együttműködve tehetünk a váci játszóterek rendezettségének növeléséért, újításokért” – írják. Levelüket eljuttatták a városvezetéshez is, felajánlva együttműködésüket és segítségüket. „Gyermekeimmel […]

A kormányhivatal visszavonta a váci cég pilismaróti bányaengedélyét

A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal határozata szerint visszavonták a Pilismarótra tervezett kavicsbánya engedélyét. A bánya körül kialakult botrány miatt már a település teljes képviselőtestülete lemondott, mivel a tüntetést is szervező helyiek úgy gondolták, a a bányanyitás dübörgő teherautókat hoz a településre, a házaik pedig elértéktelenednek. A bányát egy váci székhelyű cég szerette volna megnyitni.

A váci vasútvonalon is bántalmaztak egy jegyvizsgálót, szabadságra küldték

Három jegyvizsgálót is bántalmaztak a vonatokon az elmúlt héten péntek és vasárnap között, egyiküket tapétavágóval vágták meg három helyen – közölte a MÁV-START. Az egyik támadás a váci vonalon történt. Kiemelte, hogy az intézkedéseknek köszönhetően az elmúlt években csökkent a vonatkísérőket elleni atrocitások száma: 2018-ban 123, 2019-ben 70, idén 47 esetben bántalmaztak jegyvizsgálót szolgálatteljesítés közben. […]

10 év alatt teljesen megváltoztak a tinik bulizási szokásai

Aaron Sole több mint tíz éve vágott bele lemezlovasi karrierjébe, mostanra Vácnak és környékének az egyik legmeghatározóbb DJ-je lett, akit több mint másfél ezren követnek közösségi oldalán. Arról kérdeztük, miként kezdte karrierjét, hogyan jutott el idáig, valamint miként változtak a tinédzserek partizási szokásai az elmúlt 10 év során.

Az én történetem: egy srác, aki egy szerencsétlen fejest ugrott a Balatonba

Mindenkinek van egy története, amit sok-sok év után szokott elmesélni egy találkozón, egy gyerekről, ugyanannak a felnőttnek. Már többedszer szólt Dani, hogy baj van a rendezvény forgatókönyvével, aminek fő szervezője volt, de akárhányszor leültünk, mindig éreztem, hogy egy másik forgatókönyvről akar beszélni. „És mi lesz, ha vége az iskolának?” – kérdeztem rá, mire ő a […]

Óriási változáson ment át a kozmetikaipar az elmúlt évtizedekben

„Korábban szájhagyomány útján terjedt az, hogy valaki jó kozmetikus, és ennek alapján választottak szakembert a vendégek. Ez a mai világban már teljesen máshogy van, a vendégek különböző közösségi média felületeken nézik elsősorban a képeket, ezek közül is leginkább az Instragramon. Tehát ezeken a felületeken nemcsak jelen, hanem jól kell jelen lenni. Ez újabb feladat egy […]

Átfogó elővárosi vasútfejlesztési program előkészítéséről döntött a kormány

Átfogó elővárosi vasútfejlesztési program előkészítéséről döntött a kormány, a Budapest Fejlesztési Központ irányításával elkezdődhet a lajosmizsei, a veresegyházi elővárosi vasútvonal, valamint a Kőbánya felső-Rákosliget közötti vonalszakasz átfogó fejlesztésének előkészítése, és tervezése. Kiemelték, a korszerűsítés után a lajosmizsei és a veresegyházi vonalon 15 perces időközönként, a mostaninál sokkal gyorsabban, óránként akár 80-120 kilométeres sebességgel is járhatnak […]

A Papifrankó leáll, Vácott viszont Joel atya velünk együtt hívő, csakis értünk pap

Már évek óta tapasztaljuk, hogy a kétezer éve szűk keretek között tevékenykedő, olykor bírálatok kereszttüzébe kerülő, a bűn útjára tévedt papok miatt többször megbélyegzett katolikus egyházban megjelentek a friss hangok. Ezeket erősíti, hogy manapság a vatikáni trónon olyan pápa ül, aki hajlott kora ellenére is nyitott az újra és már számos lépést tett a megújulás […]

Egy váci hölgy hagyatékából illegális szemétlerakásba bonyolódtak az örökösök

Iski László, a Václiget és Mátialiget Civil Egyesület vezetője beszámolt arról, hogy augusztus 14-én, péntek délután ismét illegális szeméthalom jelent meg Václiget területén. Egy idős hölgy halt meg, akinek az örökösei egyszerűen oldották meg a hagyaték elszállítását: felfogadtak egy illegális szemétszállító brigádot, akik fillérekért összeszedték a meghalt asszony holmiját és kidobták az erdő szélén.

Vasútfejlesztést jelentettek be a Budapest – Veresegyház – Vác vonalon

Vitézy Dávid, a Városi és Elővárosi Egyesület munkacsoport-vezetője, elnökségi tagja és szóvivője a mai napon bejelentette Facebook-oldalán, hogy a Kormány pénteken megjelent döntése értelmében a BFK, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztővel együttműködésben új projektbe kezd a Budapest – Veresegyház – Vác (71-es számú) vasútvonal teljes körű felújításának előkészítésére és tervezésére. A felújítás az M3-as autópályát és […]

Három év után távozott az Apor főiskola rektora, hamarosan meglehet az utódja

Megszüntette Marton Zsolt megyéspüspök Libor Józsefné rektori megbízatását közös megegyezéssel az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán, augusztus 1-től átmenetileg dr. Zóka Katalin tanulmányi rektorhelyettesé a vezetői felelősség. A hír azért meglepő, mert az előtte rektorhelyettesként dolgozó szakembert három évvel ezelőtt nevezték ki az intézmény vezetőjévé azután, hogy a korábbi rektort, Fülöpné Erdő Máriát – Erdő Péter […]