kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)

A pápa látogatásának három napja olyan volt, mintha a magyar társadalom egységes lenne és nem lennének mély szakadékok – mondta a Klikk TV Mélyvíz című műsorában Beer Miklós, katolikus pap, író, a váci egyházmegye nyugalmazott püspöke arról, hogy a katolikus egyházfő érkezését utólag sokan úgy értelmezik, küldetést teljesített, hogy Orbán Viktoron keresztül elérje a Putyinnal […]

A vendéglátó üzletek és jeggyel látogatható turisztikai attrakciók üzemeltetői már csak NTAK adatszolgáltatásra alkalmas szoftverekkel értékesíthetik termékeiket 2023. július 1-től. A hatályos jogszabályok alapján a szálláshelyek mellett a vendéglátó üzleteket és a turisztikai attrakciókat is regisztrálni kell a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központba (NTAK). Számukra a kötelező adatszolgáltatás 2023. július 1-jétől indul. Ekkortól már csak NTAK […]

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy franchise-rendszerben működő cégnél végzett vizsgálatot, és a hiányosságok feltárásával mintegy 30 millió forint befizetést ért el – olvasható a NAV sajtóközleményében. Egy franchise-rendszerben fánkozókat üzemeltető cégnél jelzett találatot a NAV e-kontroll-rendszere. Ez az alkalmazás az Online Számla rendszer adatait veti össze az áfabevallásokkal. Az elemzésben foglalkoztatással kapcsolatos problémákat […]

Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke több eseményen is jelen volt Ferenc pápa magyarországi látogatásán. Vele beszélgettünk tapasztalatairól.   Mely eseményeken vett részt a pápalátogatás három napján? Végigkövettem a programot, de személyesen a nyitóalkalmon, a Sándor-palota előtt Ferenc pápa érkezésekor, a Karmelita kolostorban tartott beszédénél, majd a Kossuth téri zárószentmisén lehettem jelen. Ezekre kaptam meghívót. Szeretettel […]

A Balaton24 és Balaton72 24, illetve 72 óráig érvényes jegyekkel 2023. április 29-től a part menti települések turisztikai látnivalói és szórakozóhelyei könnyen és kényelmesen elérhetők vonattal és autóbusszal utazva egyaránt, de akár a Balatonfenyvesi kisvasúton is használhatók utazásra – tájékoztat a mavcsoport.hu közleményében. Mi a Balaton24/72? A Balaton24/72 egy 24, illetve 72 órán át érvényes […]

Májustól immár a lakásbiztosítások díját is tartalmaznia kell a jelzáloghitelek teljes hiteldíj mutatójának (THM). A BiztosDöntés.hu felmérése szerint a példaszámításokban teljesen eltérő fedezeti összegekkel és díjakkal számolnak a bankok. Ugyanakkor a biztosítási díjak THM-be emelése extrém magas fedezet esetén sem akadályozza a hitelnyújtást – olvashatjuk a biztosdontes.hu sajtóközleményében. Májustól a jelzáloghitelek teljes hiteldíj mutatójába (THM) […]

Május 2-áig a NAV nyilvántartásában szereplő címre kapták meg a papíralapú adóbevallási tervezetet azok, akik kérték a postázást, valamint azok, akiknek nincs KAÜ-azonosítójuk, de a tervezet ezer forintnál több visszatérítendő vagy befizetendő adót tartalmaz. Azok is kapnak levelet, akiknek a tervezetében a munkáltatók, kifizetők hiányos vagy téves adatközlése miatt ellentmondás van – tájékoztatott a NAV […]

A mobileszközökre letölthető MÁV appban megkezdődött a május 1-jétől használható vármegye- és országbérlet elővételi értékesítése. Az olcsó, egyszerű és igazságos díjterméknek köszönhetően májustól korlátlanul lehet utazni vármegyéken, illetve országon belül a MÁV-START, a Volánbusz, a MÁV-HÉV (a héveken Budapest határáig) és a GYSEV helyközi járatain. Több ezer, de akár több tízezer forinttal csökkenhet a családok […]

Ferenc pápa magyarországi látogatásának tiszteletére a Magyar Posta tematikus személyes bélyeget bocsát forgalomba. A szelvényes bélyegív háromezer példányban készül, és április 27-től a készletek függvényében megvásárolható a Filapostán, továbbá a Magyar Posta internetes áruházából. A Magyarországi Apostoli Nunciatúra február 27-i közleményében jelentette be, hogy Ferenc pápa, elfogadva az állami és egyházi hatóságok meghívását, apostoli látogatást […]

A fizetendő személyi jövedelemadóra és szociális hozzájárulási adóra, ha együttes összegük nem több mint 500 ezer forint, idén is kérhető pótlékmentes részletfizetés az szja-bevallásban. Az első részlet megfizetésének határideje 2023. május 22 – erről tájékoztat sajtóközleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A részletfizetés lehetőségét nem zárja ki a NAV által készített adóbevallási tervezet. A legfeljebb […]

Magyarországon sokkal több állatot szaporítanak, mint amennyi felelős gazda van, ez is oka, hogy a kóborrá váló állatok száma nem csökken. A felelőtlen állapotoknak, a gazdátlan kutya, cica egyedszámának csökkentésére ivartalanítással van esély. Az Orpheus Állatvédő Egyesület 2023 első felében 300 állat ivartalanítását támogatja. Ennek köszönhetően több ezer potenciálisan túlszaporított állattal lesz kevesebb. Seres Zoltán, […]

Vasárnap. Lakótelepi család ül a konyhaasztalnál, anyuka, apuka, két gyerek. Vidáman falatoznak, az evőeszközök barátságosan koccannak a tányérokhoz. A nappaliból tévé hangja kúszik a húsleves illatába, összemosódnak a közszolgálati hírek a cérnametéltek szelíd kanyarulataival. Táplálkozás közben a család a délutáni programról beszélget. Apuka két kanál húsleves között feldobja, hogy menjenek ki autóval a közeli repceföldhöz, […]