A nemzeti park szerint a szabály egyértelmű: a törvény értelmében erdőben, illetve erdei úton quaddal, terepmotorral, segédmotorral közlekedni tilos!
A nemzeti park szerint a szabály egyértelmű: a törvény értelmében erdőben, illetve erdei úton quaddal, terepmotorral, segédmotorral közlekedni tilos!
Az intézkedés a Samsung gödi gyára miatt történhetett, az elektronikai cég már tavaly bejelentette, hogy 390 milliárd forintból bővíti gödi gyárát.
Kismaros, Nagymaros, Zebegény, Verőce, Szokolya és Kóspallag önkormányzatai harmadik hete hangolják össze lépéseiket a településeinken élők védelme érdekében.
Már ott voltak a váci hivatásos tűzoltók is, az önkéntesek velük együtt kezdték meg a nádas oltását kézi szerszámokkal és puttonyos fecskendővel.
A felsőoktatásban résztvevő hallgatók 500 ezer forint maximum összegig vehetik fel a Diákhitel Pluszt, amelyet december 31-ig igényelhetnek.
Tovább csökken pénteken a benzin és a gázolaj literenkénti átlagára a hazai töltőállomásokon – írja a holtankoljak.hu A 95-ös benzin 5 forinttal kerül majd kevesebbe, a gázolaj pedig 6 forinttal. Az áresés mögött továbbra is a koronavírus-járványtól való félelem áll. Az átlagárak az alábbiak szerint alakulnak: A 95-ös benzin: 285 Ft/liter lesz. A gázolaj: 329 […]
A gyermekeket az óvodában egy zsiliprendszeren keresztül fogadják és bocsátják haza, azt kérve, hogy a szülők ne lépjenek be a lezárt részekbe.
A gépkocsiban egyedül a sofőr utazott, a tűzoltók kiérkezése előtt a helyszínen tartózkodók a roncsból kiemelték. A váci hivatásos tűzoltók érkeztek a helyszínre.
Nagymértékben csökkent a felsőoktatásba jelentkezők száma 2020-ban az előző évihez képest.
Azokon a településeken, amelyeken a polgármesterek kérik, a rendőrség segíti a közterületek lezárására vonatkozó helyi rendelkezések betartását.
Az NBJ-013 frsz-ú Mercedes Vito gazdája rendőrségi megkeresésre sem intézkedett. Az óvoda bejárata elől nem tüntette el az ott parkoló autóját,
Eddig csak Izland végzett hasonló tesztet. Most az észt, a finn, a magyar, az olasz és a német kutatási miniszterek jelezték, hogy hasonló tanulmányokat terveznek.