kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)

A kormány által tegnap bevezetett veszélyhelyzettel egy időben a Kerékpárosklub a biciklis közlekedés előnyeinek felfedezésére biztató kampányt indított. A biciklizés nem csak egészséges, hanem a tömegből is kiszabadít – hívja fel a figyelmet a Kerékpárosklub. „Biciklin szabad levegőn, a nyomasztó tömegből kiszakadva, vírusoktól védettebben közlekedhetsz a mindennapokban, és a zárt edzőtermekből is kiszabadíthat a kerékpár” […]

Pár perccel ezelőtt, 15 órakor rendkívüli vészhelyzetet hirdetett Magyarországon – ezt jelentette be a kormány. Ennek megfelelően különleges szabályok léptek életbe, elmarad például egy sor rendezvény. A kormány megtiltja a száz főnél nagyobb beltéri és az ötszáz főnél nagyobb kültéri rendezvények megtartását a koronavírus terjedése miatt. Beutazási tilalmat rendeltek el a koronavírus terjedése elleni intézkedések […]

Tavaly augusztusban számoltunk be róla, hogy petíció aláírására buzdították a polgárokat azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet a dunakanyari rádióadók problémájára. Ugyanis Budapestről észak felé haladva a Duna mindkét oldalán élők közül sokan panaszkodnak, hogy rossz a vétel. Vannak települések, ahol a szlovák adók nagyobb választékban és jobb minőségben foghatóak, mint a hazaiak. A […]

Közvilágítási oszlopnak tolatott egy kisbusz hétfőn délután Nagymaroson, a Váci úton. Az ütközés következtében az oszlop eltört, veszélyeztette az arra közlekedőket. Feszültségmentesítést követően a helyi önkéntes, a váci hivatásos tűzoltók daru segítségével a kitört oszlopot eltávolították, ezzel megszüntették a veszélyhelyzetet, a munkájukat a Pest megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányította. A gyors beavatkozásnak köszönhetően nem történt […]

Az egyenlő munkáért egyenlő bér elvét nevezte az MSZP elnöke pártja készülő stratégiája egyik kulcsmomentumának szombaton Budapesten, a nemzetközi nőnap alkalmából tartott rendezvényen. Tóth Bertalan az MSZP nőtagozatának fórumán hangsúlyozta, ma Magyarországon két hónapot „fizetés nélkül dolgoznak a nők”, ennyivel keresnek ugyanis kevesebbet a férfiaknál. Szerinte ez is jelzi, hogy van feladatuk a közéletben, küzdeni […]

Megvásárolta az állam a tulajdonosoktól a nagymarosi Kittenberger-házat, a kormány döntése révén 81 millió forintot fizettek az ingatlanért a teljes, a nagy vadász személyes tárgyait megőrző berendezéssel együtt a 2021-es vadászati világkiállítás keretéből – jelentette be Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, a város országgyűlési képviselője. Nagymaros örömmel fogadta a hírt, és az […]

Párbeszéd és megbékélés szolgálatáról, a cigánymisszióról és a fogyatékkal élők megsegítéséről beszélt kedden a komáromi Selye János Egyetemen Beer Miklós nyugalmazott váci püspök a „15“ előadássorozat keretein belül. Közel százan hallgatták az egyetemen Miklós atyát, aki szerint mindannyian a béke eszközei vagyunk. „Az emberek közömbösek egymáshoz, olykor bántják egymást. Mindig hálátlan dolog összebékíteni, leültetni őket egy asztalhoz, […]

Egy kameracsapda felvétel, illetve egy friss lábnyom is jelzi a nagyragadozó jelenlétét a Magas-Börzsönyben – jelentette be a Duna-Ipoly Nemzeti Park hivatalosan. A Börzsöny Alapítvány önkéntese, Bedő Péter februárban két alkalommal is észlelte feltehetőleg ugyanazt az állatot a felszerelt kameracsapdák segítségével. A hónap végén pedig a frissen leesett hóban a farkas lábnyomát is sikerült megtalálni. Ennek az alkalmazkodóképes nagyragadozónak a visszatéréséről már […]

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Pest megyei munkatársai folyamatosan ellenőrzik a megyében zajló építkezéseket, amelyeken nem ritka a feketefoglalkoztatás. Pest megyében tavaly 95 vállalkozás 267 dolgozójának szabályos foglalkoztatását ellenőrizték a NAV munkatársai különböző építkezéseken. Nem minden munkáltató jelentette be dolgozóit, legyen szó akár munkaviszonyról, megbízási jogviszonyról, vagy egyszerűsített foglalkoztatásról. A tapasztalatok szerint a munkások egy részét […]

A legfontosabb, hogy senki ne utazzon a koronavírus által fertőzött területekre – emelte ki elsőként az állampolgároknak szánt felhívásában a Kormányzati Tájékoztatási Központ. A csütörtök délután az MTI-hez eljuttatott közleményben hozzátették: ha mégis megteszi ezt valaki, akkor regisztrálja magát a konzuli szolgálatnál, hogy tudjanak róla és el tudják érni, ha baj van. Emellett azt kérik, hogy […]

Az operatív törzs döntésének megfelelően a MÁV felkészült a koronavírus fertőzések terjedésének megelőzésére. A vasúttársaság állandó kapcsolatot tart a Koronavírus-fertőzés Elleni Védekezésért Felelős Operatív Törzzsel, az egészségügyi hatósággal, és iránymutatásuk alapján jár el az állomásokon és a vonatokon, biztosítja a szükséges feltételeket – áll a vasúttársaság friss közleményében. A vasúttársaság a különböző vírusok és betegségek […]

Minősített képzési program keretében, az állami felnőttképzési programkövetelmény alapján szervezett robotkezelő és -programozó képzést indít a Sződön működő, 140 főt foglalkoztató Robot-X Hungary Kft. a Manhattan Akadémiával együttműködve, válaszul a hazai automatizálási szektor szakemberhiányára. A tanfolyamok 2020 márciusában kezdődnek, és jelenleg – a Magyarországon leggyakrabban használt – KUKA, FANUC, illetve Universal Robots robottípusokra lesznek elérhetők. […]