kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)

Koronavírus: tanácsok és egy új szolgáltatás a Kedvenctől

Ami a cipőnek, egyéb ruhadaraboknak, a kutyusok mancsainak sétáltatás utáni fertőtlenítését illeti, ezzel kapcsolatban fokozottan indokolt most a szokásos tisztasági szabályok betartása, így az alapos kézmosás, illetve kedvenceink esetleg besározódott mancsainak letörlése.

Újabb maszkokat adott át a görög önkormányzat

A Váci Görög Nemzetiségi Önkormányzat csütörtökön ismét segített, újabb saját készítésű maszkokat adott át. Ezúttal a Jávorszky Ödön Kórház művese osztályának dolgozóit támogatták – írta szerkesztőségünknek Sarantis Mantzurakis elnök. A védőfelszerelést most is Elvira Mantzuraki készítette. ♦

„Lelki wellnessként” segíthet az irodalom varázsereje

Azon barátaim és kollégáim, akik igazán ismernek, »a világ egyik legrealisztikusabb misztikusaként« emlegetnek. Nem véletlenül. Meggyőződéssel vallom, hogy Ég és Föld összeköthető – ahogyan az Értelem és az Érzelem is megfér egymás mellett, sőt, együtt tehetnek mindent igazán emberivé – írja magáról Pápay Eszter, aki oly sok formában jelenik meg a világban, hogy aki a […]

Veszélyes búcsú a Naszály hegytől

Már a hegygerincen jártunk az ösvényen felfelé araszolva, amikor ismét hallottuk a cross motorok hangját. Hárman voltak és lefelé zúdúltak a gyalogtúra útvonal keskeny meredek lejtőjén motorjaikkal.