kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)
Branizsa Györgyné Emléktorna: sport és tisztelet a fiatalokért
Március 27-én rendezték meg a Branizsa Györgyné Emléktornát, amelyen öt váci iskola – az Árpád, a Petőfi, a Radnóti, a Földváry és a Juhász – 7-8. osztályos fiúcsapatai mérték össze tudásukat.

Szeretettel várnak minden érdeklődőt a Body & Mind Stúdió és az Élet Kis Virága Alapítvány közös nyílt napjára ma, május 31-én és június 1-jén, amelyet egy kézműves vásárral kötnek össze. A Body & Mind Stúdió Vác szívében, az Ady Endre sétány 8. szám alatt található. A nyílt napra pénteken 16-20 óráig, szombaton pedig 10-17 óráig […]

A Földváry téren tartott sajtótájékoztató keretében mutatta be szerdán Ferjancsics László alpolgármester és Makrai Zsolt, az önkormányzat Gazdasági és Városfejlesztési Bizottságának tagja azt a hulladékgyűjtő konténert, amely zárható és ezzel megakadályozható, hogy a guberálók beleturkáljanak és a tartalmát közben szétdobálják. Ám ez a megoldás azt is szolgálja, hogy azok, akik nem a környék lakói, ne […]

A MÁV és az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság iskolásoknak meghirdetett, balesetmegelőzési célú közös gyermekrajz-pályázatára több mint 1200 pályamű érkezett. Hiábavaló azonban a vasúttársaság minden edukációs törekvése, ha a gyermekeket épp azok sodorják veszélybe, akiktől a szabálykövető közlekedést kellene megtanulniuk. Pénteken Tóvároskert megállóhelyen 8-10 éves, piros sapkát viselő gyermekek élete volt közvetlen veszélyben, amikor felelőtlen kísérőik a […]

város

További 25 gyermek befogadását teszi lehetővé az Újhelyi úti óvoda új szárnya, amely új csoportszobával, vizesblokkal és további helyiségekkel bővült. Az Újhegyi és a Sirály utcai óvodában jelentős mértékű fejlesztést és felújítást végzett az elmúlt években az önkormányzat, melynek összköltségére 176 millió forintot biztosított saját forrásból a város. „Két új csoportszobával bővült két óvodánk is. […]

A mentők napja alkalmából, rangos elismerésben részesült két váci mentős – olvashatjuk a jó hírt a Váci Mentőállomás Facebook oldalán.     Glózer Csaba (fenn) kiváló mentőápoló, főigazgatói dicséretben, míg Erdősi Balázs (lenn) kiváló mentőtechnikus, Iránytű-díjat vehetett át dr. Csató Gábortól, az Országos Mentőszolgálat főigazgatójától. Gratulálunk az elismeréshez! 1887 május 10-én alakult meg Budapesten az […]

Ismét eltelt egy év, ismét lehetőség van az SZJA 1%-ról nyilatkozni május 22-ig! Alapítványunk költségvetésében jelentős részt képez ez az összeg. Kérjük, hogy gondoljanak a menhelyen élő kutyákra és macskákra, akik új esélyt kapnak a boldog életre! Köszönjük, hogy ha támogatják munkánkat! Pénzbeli adományokat közvetlen a honlapról is tudjuk fogadni.   Gyereknap a Zöld Menedékkel […]

városháza

The current query has no posts. Please make sure you have published items matching your query.

sport

Hétfőn a Váci KSE férfi kézilabdacsapatának átlövője, Nikolicza Renátó az edzésen térdszalagszakadást szenvedett, majd másnap a női együttes, a Váci NKSE junior válogatott szélsőjének, Ertl Rebekának tapadt le a lába és szakadt el két térdszalagja – írja a nemzetisport.hu. Mindkét kézilabdázóra műtét és több hónapos kihagyás vár. Ez egyik csapatnak sem jött túl jól, mert […]

Fontos mérkőzést nyert meg férfi kézilabda csapatunk az NB I-ben a rájátszásban. A fiúk ezúttal Orosházán léptek pályára tegnap este és kemény küzdelemben győztek.  A férfi kézilabda NB I rájátszásában, a 7-12. helyért: Orosháza-Linamar – Vác 21-22 (12-11). Az élvonalban maradás szempontjából döntő fontosságú két pont reményt ad a jó folytatásra. A két csapat ugyanis 10-10 […]

Ahogyan azt korábban már sejteni lehetett, a labdarúgó NB II Keleti csoportjának küzdelmeitől visszalépni kényszerülő Vác játékosai közül heten a Nógrád megyei bajnokság első osztályában szereplő Berkenyéhez igazoltak.  Rusvay Gergely, valamint Benke Viktor, Páles Tamás, Rácz Márk, Gulyás Gábor, Tányéros Gergő és Farkas Péter pályára is lépett a Szécsény ellen 3–0-ra megnyert hétvégi bajnokin – […]

anyakönyv

The current query has no posts. Please make sure you have published items matching your query.

Váci Köz-tér

The current query has no posts. Please make sure you have published items matching your query.

rendőrség

The current query has no posts. Please make sure you have published items matching your query.

régió

VÁCI NAPLÓ/régió ♥ Ha komoly hibát tapasztalnak a vizsgán, akkor a forgalmi engedély maximum 2 hónappal meghosszabbítható, de ismételt vizsgára kell menni az időszakon belül. A Magyar Közlönyben megjelent jogszabály szerint ezentúl rangsorolni kell a műszaki vizsgálat során észlelt hibákat. A besorolás szerint lehet a vizsgáztatott járművön: kisebb hiba, komoly hiba és veszélyes hiba.

VÁCI NAPLÓ/régió ♥ Magyarországra is megérkeztek az érintésmentes ATM-ek, melyekből akár mobiltárcával is fel lehet venni pénzt. Egyelőre néhányat tesztel belőle egy bankautomatákat üzemeltető cég. A több mint 400 ATM-et üzemeltető bankfüggetlen szolgáltató, az Euronet kísérletezik az itthon úttörőnek számító technológia bevezetésével. Az érintéssel történő készpénzfelvételt néhány ATM-nél már tesztelik, de folyamatosan terjesztik ki az egész […]

VÁCI NAPLÓ/régió ♥ A munkavállalók tizede mutatja a munkahelyi kiégés valamely tünetét. A Profession.hu annak járt utána, hogy a motiválatlansággal és állandó ingerültséggel járó állapot mennyire jellemző a hazai munkahelyekre. Reprezentatív kutatási eredményeik szerint ugyan az utóbbi években sokat javult a helyzet, de bőven találhatók olyan területek, ahol még fejlődni kell. A kérdőívet kitöltők több mint kétharmada […]

panoráma

Összesen 82 fős magyar delegáció utazik Brazíliába, a szeptember 7-én kezdődő Rio de Janeiró-i paralimpiára. A 40 tagú sportolói csapatot az edzők, az orvosi stáb és a csapatiroda munkatársai kísérik. A magyar csapatban van két váci sportoló is. A delegáció tagjai pénteken vehették át forma- és sportruházatukat, valamint az utazó felszerelést. A csapat első tagjai […]

A lakossági bankszámlák egyre inkább hasonlítanak egymásra – legalábbis a költségeiket górcső alá véve. A pénzintézetek többségénél találhatunk pár száz forintos havidíjért számlacsomagot, ennek ellenére érdemes alaposan mérlegelni, ha bankot váltunk. A bankok nem háríthatnak át minden költséget a lakosságra, ezért a bevételkiesést sokszor a vállalati számlákon szeretnék behozni, emiatt viszont jelentős, ötven százalékos különbségek […]

A múlt hét elején jelentette be a NowSecure, hogy komoly biztonsági rést találtak a Samsung népszerű okostelefonjainál: a 10-ból 8,3 pontra értékelt hibát kihasználva egy támadó hozzáférhet a készülék kamerájához, mikrofonjához, geolokációs adataihoz, le tudja hallgatni a telefonhívásokat és üzeneteket, el tudja lopni a telefonon tárolt fotókat. A Samsung most végre megszólalt az ügyben, és bejelentette: […]