Kihirdették a dohányboltlistát: íme a nyertes váciak

A szeptemberben elfogadott trafiktörvény alapján állami monopólium lesz a dohánytermékek kiskereskedelme, de csak júliustól kell majd a dohányzóknak megkeresni a hétezer nemzeti színekkel ellátott, „Nemzeti Dohánybolt” feliratú trafik közül a legközelebbit.  A dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultság átengedéséről szóló pályázat kiírását és a beérkező pályázatok kezelését, valamint a koncessziós szerződések megkötését a miniszter a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. […]

A Fidesz azt mondja: több mint 1 millió aláírás

A Fidesz a rezsicsökkentés megvédéséért 1 millió 50 ezer aláírást gyűjtött eddig – közölte Hoppál Péter, a kormánypárt szóvivője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján. A gyűjtés július 1-jéig folytatódik.  „1 millió 50 ezer ember mondta azt az elmúlt négy hétben Magyarországon, hogy meg kell védenünk a rezsicsökkentést” – mondta a Fidesz szóvivője a párt V. kerületi, Szabadság […]

Alekosznak vissza kell adnia az RTL-nek a lakást

Vissza kell adnia budapesti lakását Alekosznak az őt beperelő RTL Klubnak, miután a szerződést megszegve egy másik tévécsatornához szerződött – áll a Budapest Környéki Törvényszék nem jogerős ítéletében. A bíróság egyben visszautasította a tévétársaság kérelmét, hogy Alekosz minden nyereményét adja vissza. A Magyar RTL Televízió Zrt felperesnek N. Alekosz alperes ellen kártérítés és járulékai iránti […]

VÁCI FOCI: vége! Kizárták a klubot az NB II-ből

A Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága keddi ülésén kizárta az NB II-ből a Dunakanyar-Vác csapatát, mivel az három bajnoki mérkőzésre nem állt ki.  A lépésre azután került sor, hogy a versenybizottság pénteken kezdeményezte a fegyelmi bizottságnál a gárda kizárását a bajnokságból.  Az MLSZ korábbi tájékoztatása alapján az együttes elmaradt, illetve a fennmaradó találkozóit 3-0-s eredménnyel […]

Városi tulajdonba vették és felújítják a Sejcei utat

Kisebb politika színezetű vita után a képviselőtestület rendkívüli ülésén – amely pénteken délután három órakor kezdődött – úgy döntöttek, hogy az államtól átveszik önkormányzati tulajdonba a Sejcei utat, s ezzel lehetőség nyílik arra, hogy a rendkívül leromlott állapotú aszfalt kijavítására az idei költségvetésben elkülönített mintegy 10 millió forintot költhessenek. Mint elhangzott, erre a helyi buszközlekedés […]

Vácon is gyűjti a Fidesz a további rezsicsökkentésért az aláírásokat

Sok más városhoz hasonlóan Vácon is gyűjti a Fidesz helyi szervezete az aláírásokat a további rezsicsökkentés megerősítésére a lakosság körében – ezt jelentette be Pető Tibor, a párt váci elnöke. Mint mondta, az áram- és a gázszolgáltatás után további területen szeretne a kormány csökkentést végrehajtani. Hangsúlyozta: Magyarország nem hagyja magát! Aki szeretné támogatni a kezdeményezést, […]

LABDARÚGÁS: Hárman két félét mondtak ugyanarról a DigiSport tévéstúdiójában

Az elmúlt napokban egyre világosabbá vált, hogy a váci foci mély válságban van, erről a Váci Naplóban is többször írtunk. Egy kicsit színezi a képet, hogy a DigiSport megszólaltatta a stúdiójában a két ellentétes véleményen lévő szereplőket, előbb Bodonyi Béla, a Vác Városi Labdarúgó Sportegyesület elnöke, a felnőtt csapat sportigazgatója és Mózner János vezetőedző, majd […]

Emlékeztető a mélygarázzsal kapcsolatos tárgyalásról

Néhány nappal ezelőtt, február 20-án tartottak egy megbeszélést minden érintett bevonásával a mélygarázzsal kapcsolatban a városházán. Ezúttal meghívták a civilek képviselőit is, akik kérték: egy mindenki által jóváhagyott emlékeztetőt hozzanak nyilvánosságra. Lapunk a héten megkapta a teljes anyagot azzal, hogy annak tartalmával a tárgyalás minden résztvevője egyetértett. Az alábbiakban ezt közöljük.

Száz magyarból nyolcvannyolc szerint válságos a magyar gazdaság helyzete (SZAVAZÁS!)

Nőtt azok aránya, akik szerint országunk gazdasági válságban van, és abból a következő tizenkét hónap során nem lábal ki. A legutóbbi negyedik negyedévben száz megkérdezett magyarból nyolcvannyolcan látják válságosnak a gazdaság helyzetét, és közülük 85 százalék gondolja azt, hogy tizenkét hónap alatt nem múlik el a válság. Utóbbiak aránya mintegy 3 százalékponttal emelkedett a harmadik […]

Kedden vizsgálódik az MLSZ, Vácott játszik az Eger

Gyorsan zajlanak az események a Dunakanyar Vác labdarúgó csapatának háza táján. A gárda szombaton nem állt ki a Magyar Kupa meccsre a Videoton ellen, a mérkőzés előtt sajtótájékoztatón jelentették be, hogy semmilyen együttműködésre sem hajlandók Héger Józseffel. (A szombati eseményekről a Váci Napló keddi számában olvashatnak részletesen.) Most újabb fejlemény, hogy eldőlni látszik: az MLSZ […]

Nem telik repülőjegyre a KEK-meccsre utazó váci kéziseknek

A támogatók vagy a város segítségében bízik a Vác női kézilabdacsapata, amelynek 3,5 millió forintjába kerül, hogy fogadja az Issy Paris együttesét, illetve elutazzon Párizsba a KEK-negyeddöntőre.  Az ellenfél csak hétfőn tudta megmondani, mikor rendezi a visszavágót, így aztán már csak nagyon drágán tudnak elutazni a francia fővárosba – mondta Kirsner Erika, a váci klub […]

Izlandon már tudják, amit Matolcsyék nem: hagyni kell a bankokat csődbe menni

Az idei davosi Világgazdasági Fórumon, amely az üzleti világ legfontosabb konferenciája, több mint 100 ország 2500 képviselője vett részt, köztük 1500 vezető üzletember és 50 kormány- vagy államfő. Az idei konferencián az előadások három téma köré csoportosultak: hogyan vezessünk viszontagságos időkben, hogyan állítsuk helyre a gazdasági dinamizmust és hogyan erősítsük meg a társadalom ellenálló képességét?

Fördős Attila: egy politikus legyen mindig kész arra, hogy beszámoljon

Idén is megtartotta évértékelő beszédét Fördős Attila polgármester, a rendezvényen a tavalyihoz hasonlóan teltház volt. Egy politikus legyen mindig világos, tiszta, legyen kész arra, hogy bármikor az elvégzett feladatokról beszámoljon. Bármikor ellenőrizhető legyen, és időnként tegyen kísérletet arra, hogy egy-egy időszakot összegezve kiáll a nyilvánosság elé és elmondja, mit, miért, hogyan tett – kezdte fontos […]

Focizűrök: Héger József van birtokon belül, John Marshall viszont hajlandó pénzt adni a csapatnak

Szombaton teljesen egyértelművé vált, hogy nem jöhet létre megegyezés a váci labdarúgásban főszerepet vállalni akaró John Marshall és az elmúlt években ugyancsak fontos szereplővé előlépett Héger József között. Az is biztos, hogy a városvezetés semmilyen formában nem hajlandó a jelenlegi tulajdonossal tárgyalni és együttműködni, s kilátásba helyezték végső esetben a pályahasználati engedély visszavonását  – hangzott […]

Négy megye tárgyalt: közös célként bővülhet az M2-es gyorsforgalmi autóút

A megyehatárokon átnyúló fejlesztési elképzelésekről egyeztettek Pest, Fejér, Komárom-Esztergom és Nógrád megye területfejlesztési szakemberei csütörtökön Budapesten.  Ambrus András, a Pest megyei önkormányzati hivatal sajtófőnöke az MTI-nek elmondta: Szűcs Lajos (Fidesz-KDNP), a megyei közgyűlés elnöke a megyeházán tartott találkozón felidézte, hogy a miniszterelnök és a megyei vezetők áprilisban tárgyaltak és több dologban megegyeztek.

A város és a beruházó be akarja fejezni a mélygarázst, akkor miért nem tud megállapodni velük a bank?

Eltelt egy év és nem történt semmi – állapítja meg Matkovich Ilona, a váci mélygarázs károsultjait képviselő csoport nevében szerkesztőségünkhöz eljuttatott évértékelő levelében. “Ötödik éve már, hogy emberhez méltatlan körülmények közé szorult több száz család, a környék elnéptelenedett, az üzletek bezártak, a piac agóniába süllyedt” – olvasható. Az elmúlt időszakban többféle információ is elhangzott, de […]

Ha valaki nem tudja személyesen átvenni, házhoz szállítják neki az új kukát

A Váci Hulladékgazdálkodási Kft értesíti a Tisztelt Lakosságot, hogy aki a hulladéktároló edényzetek átvételében akadályoztatva van idős kora, mozgáskorlátozottsága, vagy valamilyen más egészségügyi ok miatt, annak a Váci Hulladékgaz-dálkodási Kft kiszállítja az edényzetet. Kérik, az ez irányú igényüket hétköznaponként 8-tól 16 óráig a 06-30/433-8593-as telefonszámra jelezzék név, lakcím, telefonszám és edényzet űrmértékének megadásával. ♦