Ismeretlen pályán küszködött a porral Szabó Krisztián

Kanadában újra elődöntős volt a ralikrossz-világbajnokság egyetlen állandó magyar résztvevője, a Vácról indult Szabó Krisztián. Csupán egy héttel esküvője után számára ismeretlen városi pályán kellett helytállnia. Az EKS versenyzője a részsikerekkel elégedett, a káoszból pedig sikerült kimaradnia.

Tízből már hét fordulót lefutottak az FIA ralikrossz-világbajnokságon: a szezon legutóbbi megmérettetésének Kanada, Trois-Rivières utcai pályája adott otthont, egy gyors, de nehéz helyszín, amely még az élmezőny egyes tagjain is kifogott. Mattias Ekström csapatának versenyzője, Szabó Krisztián – hogy ne a falban érjen véget hétvégéje – futamról futamra növelte a tempót a két nap folyamán, melynek eredményeként a legjobb 12 helyezett közé, az elődöntőbe jutott.

„A Q3-ban nagyon jól sikerült a rajtom, Marklunddal együtt fordultam, de kicsit összeértünk. Bennett is be tudott vágni elém, így visszaestem az utolsó helyre. A Q4 kapcsán említésre méltó, hogy bár Kevin Hansen mögött végeztem, jobb köridejeim voltak nála. Mindkét vasárnapi futamon tovább javultak a köreim, de hátrányt jelentett, hogy korábbról nem ismertem a pályát, és elég lassan sikerült csak megtanulnom” – beszélt a vasárnapi történésekről az EKS pilótája, aki a köztes eredménylista 12. helyén továbbjutott a második elődöntőbe.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
A Váci Vízmű SE triatlonosai feltették a pontot az i-re

„Bevallom, hatalmas szerencsém volt, hogy bekerültem az elődöntőbe. A Q4 utolsó futama kaotikusan alakult, Timmy Hansen be sem került a legjobb 12-be. Az elődöntőben már az első körben kijöttem jokerre, ami szerintem jó döntés volt. A hatalmas porral viszont nem számoltam, két fontos kanyarkombinációban sem láttam semmit, ezeket kétszer el is hibáztam. Doran és Scheider megforgása és kikerülése miatt szintén időt veszítettem, végül ötödik lettem a saját elődöntős futamomban.”

“Ha nem hibázok és kicsivel több szerencsém van, a döntő is meglehetett volna, mert a végére összeállt a tempóm. Az eredmények talán nem ezt tükrözik, de részsikereseim voltak, így összességében nem vagyok csalódott, annak pedig örülök, hogy a nagy káoszból sikerült kimaradnom.”

“A következő verseny Lohéacban lesz augusztus végén, ami végre egy olyan pálya, ahol tavaly már versenyeztem Supercarral. Így nagyon várom, és remélem, jó eredménnyel zárok majd!” – tekintett előre a folytatásra a kétszeres ralikrossz Európa-bajnok.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
A mesteredző és a sarokkő: Csernák Károly elismerése

Számos ismeretlen pálya után végre egy olyan helyszín következik Franciaországban, melyen már számtalanszor versenyzett. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!