Miniholdja is lesz a Földnek ősszel, de azt szabad szemmel nem fogjuk látni

Idén nyáron madridi csillagászok felfedeztek egy körülbelül 10 méter átmérőjű aszteroidát, mely a 2024 PT5 nevet kapta. Miután alaposan tanulmányozták pályáját, megállapították, hogy egy nem mindennapi eseménynek lehetünk tanúi ősszel, ugyanis a Föld gravitációs ereje közel 2 hónapon át hatással lesz az aszteroidára, mely így föld körüli pályára áll – olvasható a Space.com oldalán. Emiatt szeptember 29-e és november 25-e között lényegében két holdja lesz a Földnek.

A minihold – ellentétben az igazi Holdunkkal, mely már körülbelül 4 milliárd éve kíséri bolygónkat – nem marad velünk örökre. A Föld gravitációs mezeje csak szűk két hónapig tartja föld körüli pályán az aszteroidát, mely ezután tovább folytatja útját a világűrben.

A minihold az Arjuna nevet viselő aszteroidaövből származik, vagyis természetes eredetű (nem mesterséges hold vagy műhold). Ez az aszteroidaöv egy másodlagos aszteroidaöv, mely űrkőzetekből áll, és a Földhöz nagyon hasonló pályát követ. A Naptól vett átlagos távolsága nagyjából 150 millió kilométer.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Halálfélelme volt, mert otthon hagyta a telefonját – Hódít a „butamobil” a tengeren túl, de mi még ragaszkodunk az okostelefonunkhoz

Az Universidad Complutense de Madrid professzora, Carlos de la Fuente Marcos elmondása szerint „Az Arjuna aszteroidaövben található objektumok a föld közeli aszteroidák és üstökösök populációjának részét képezik”. Ezen aszteroidák némelyike akár 4,5 millió kilométerre is megközelítheti a Földet (ez csillagászati szemmel nézve kis távolságnak számít), valamint ezek az objektumok meglehetősen kis sebességgel haladnak, körülbelül 3540 km/h-val. Ez is oka annak, hogy közel két hónap lesz, mire nagyjából körbejárja a Földet a 2024 PT5 aszteroida, viszont nem fog teljes pályát követni bolygónk körül.

Vannak olyan miniholdas események, amikor az aszteroida egyszer, vagy akár többször is megkerüli a bolygót, ez akár egy vagy több évig is eltarthat. A miniholdas események másik változata, amikor a kis mérettel rendelkező objektum egy teljes kört sem tesz meg a bolygó körül, melynek időtartalma csak néhány nap, vagy pár hét, esetleg néhány hónap. A tudomány az első esetben eddig két, utóbbi forgatókönyvre pedig három dokumentált esetet tud felmutatni, de történt már több hasonló eset, melyek nem kerültek publikálásra. Ezeknek az objektumoknak a Föld körüli pályáról való letérésének oka a Nap által okozott gravitációs zavarok.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Halálfélelme volt, mert otthon hagyta a telefonját – Hódít a „butamobil” a tengeren túl, de mi még ragaszkodunk az okostelefonunkhoz

Az aszteroida viszont szabad szemmel és amatőr távcsövekkel nem lesz megfigyelhető, mivel túl kicsi, valamint halvány lesz a Föld közelében. Így csak a profi csillagászok által használt nagy teljesítményű teleszkópokon keresztül lesz látható a Föld körül vendégeskedő minihold. (idokep.hu(Berceli Balázs meteorológus – Fotó: Aszteroida a Föld közelében – illusztráció) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments