Több mint hetvenezren a Hősök terén – Ilyen volt a Szuperkoncert Ricky Martinnal

Teljesen megtelt a Hősök tere, a Dózsa György út, valamint az Andrássy út, rengetegen voltak kíváncsiak a latin pop világsztárjára, Ricky Martinra és a magyar fellépőkre szeptember 21-én. A koncertélményt maximumra fokozták a színpad oldalán elhelyezett óriási kivetítők – írja a Szerencsejáték Zrt.

Óriási színpaddal, elképesztő látvánnyal és különleges pirotechnikai megoldásokkal fogadta a Szerencsejáték Zrt. a Hősök terére kilátogatókat szeptember 21-én. Az este folyamán mintegy 70 ezres tömeg fordult meg a helyszínen.

A Szuperkoncerten idén a magyar fellépők után egy nemzetközi előadó is fokozta a hangulatot. Az estét Magyarország egyik legismertebb női DJ-je, Metzker Viktória a legnépszerűbb slágerekkel nyitotta meg, megalapozva az este hangulatát. Őt követte a színpadon T. Danny, aki zenekarával megszokottól eltérő hangszereléssel adta elő legismertebb dalait és a közönség legnagyobb örömére két dal erejéig csatlakozott hozzá KKevin is. A pezsgő hangulatot fokozta az újabb fellépő, a kék hajáról is ismert női lemezlovas Regán Lili, aki mixeivel felkészítette a közönséget a világsztár érkezésére. A Hősök tere és Andrássy út ekkorra már szinte teljesen megtelt, tömegek várták izgatottan a latin pop ikonját, Ricky Martint.

Az énekes már koncertje elején elénekelte egyik legismertebb dalát, a Maria-t, amellyel megőrjítette a közönséget. A tömeg gyakorlatilag végigtombolta a latin világsztár több mint egy órás koncertjét. Az énekes óriási show-műsorral érkezett, fantasztikus táncosok voltak mellette a színpadon, tűz, füst, fények fokozták a látványt. Ricky Martin a koncert végére hagyta a Livin’ la Vida Loca-t és a férfiak által is jól ismert foci himnuszt, a Cup Of Life-ot, amelyeket a tömeg egy emberként énekelt.

A Szuperkoncertet tűzijáték, valamint drónshow zárta.

A Szerencsejáték Zrt. nagyszabású ingyenes rendezvényével a korábbi évekhez hasonlóan idén is egy jó ügyet támogatott. A rendkívüli dunai árvíz miatt napokkal a rendezvény előtt a nemzeti lottótársaság úgy döntött, hogy a koncerttel kívánják felhívni a figyelmet az árvízi védekezésben érintett települések megsegítésére. „Nagyon örülünk annak, hogy évről évre ilyen sokan vesznek részt a Szuperkoncerten. Megható azt látni és tapasztalni, hogy ilyen sokan meghallották üzenetünket és egy hatalmas közösségi összefogás indult a bajbajutottak megsegítésére. Bízunk benne, hogy jövőre is népszerű nemzetközi előadót és a hazai könnyűzene legnagyobb sztárjait tudjuk majd elhozni játékosainkhoz.” – emelte ki a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatója, Mager Andrea.

A Szerencsejáték Zrt. a Napi Mázli játékának egyheti árbevételét ajánlotta fel, ezen kívül a helyszíni értékesítésből befolyt összeg teljes egészében stratégiai partnerének, az Ökumenikus Segélyszervezetnek adja át, ezekkel támogatva az árvízi védekezésben érintett településeket. (Szerencsejáték Zrt./Varga Réka Blanka)

 

 

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments