Veszélyjelzés: sokkal korábban jönnek a kullancsok

Idén korábban kezdődik az itthoni kullancsszezon – mondta az InfoRádiónak a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke, Póta György, aki a megelőzés fontosságára is felhívta a figyelmet. Az enyhe tél következtében nem fagynak ki a kullancsok a télen, emiatt sokkal korábban kezdődik a kullancsszezon, mint korábban.

„Ráadásul a szaporodás annál intenzívebb, minél több egyed nem fagyott ki télen” – tette hozzá.

A védekezést két részre osztja az orvos: a megelőzés, illetve „az az ellen való védekezés, hogy a kullancsok ne jussanak belénk s ne tudjanak annyi időt bennünk tölteni, hogy átadják a fertőzést a több órányi együttlét során”.

A két ismert, veszélyes betegség közül a vírusos agyvelőgyulladás ellen oltás véd – más nem -, a bakteriális Lyme-kór ellen viszont nem; utóbbi időben való felismerése jól gyógyítható. A kullancsok bekerülése ellen zárt ruházattal, illetve rendszeres testvizsgálattal tudunk védekezni, és amennyiben kullancsot találunk, a kapható kiszedőszerkezetekkel azonnal el kell távolítani. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!