kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)

VÁCI NAPLÓ/a város ♥ December 9-én kinyitják a Váci Piarista Gimnázium kapuit a családok előtt is. Az iskola színes alkotóműhelyeibe nyernek bepillantást a diákok és a szülők, akik ellátogatnak 10 órakor kezdődő nyílt napjukra. Az érdeklődő diákokat érkezésükkor „turistacsoportokra” osztják, akik „idegenvezetők” segítségével járhatják be az iskolát. Az első részében e vezetett program keretében van mód […]

VÁCI NAPLÓ/a város ♥ A jövő évi országgyűlési választásokra készülve Pest megye 4. számú választókerületében elsőként mutatta be jelöltjét szerdán este Vácott a Jobbik. Sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a párt Fehér Zsoltot, a helyi szervezet elnökét indítja el. Fehér Zsolt (képünkön középen) aktív szereplője a város politikai életének és megyei önkormányzati képviselőként is tevékenykedik. Programjának alapjait […]

VÁCI NAPLÓ/a város ♥ Vác Város Levéltára még egy utolsó kísérletet tesz I. világháborús dokumentumok és adatok gyűjtésére 2018 március végéig – olvasható a szerkesztőségünknek is eljuttatott közleményben. Kérik, ha valaki rendelkezik olyan felmenővel, aki részt vett az I. világháborúban, bocsássa rendelkezésükre, kölcsönözze a vele kapcsolatos dokumentumokat – fényképeket, iratokat, tárgyakat stb. –, hogy a jövő […]

VÁCI NAPLÓ/a város ♥ A Váci Rendőrkapitányság és a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága is külön figyelmet fordít a „Látni és látszani 2017 – egymásért” kampány keretében a közlekedés legvédtelenebb résztvevőinek, a gyalogosok és kerékpárosok biztonságára. A Váci Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály munkatársai a kampány keretében 2017. november 22-én tartott közúti ellenőrzés során gyalogosok és kerékpárosok […]

VÁCI NAPLÓ/MTI/kultúra ♥ A Nemzeti Színházból Olt Tamás (képünkön) Szájon lőtt tigris című egyszemélyes komédiája és a felvidéki Csavar Színház A nagyidai cigányok című produkciója versszínházi kategóriában kapta meg a Kaleidoszkóp-díjat a Váci Dunakanyar Színházban megrendezett fesztiválon. A versfilmek között Molnár Gyöngyi és Zámbori Soma Arany János Híd-avatás című balladájának feldolgozása nyert, a versmondók között Borbély Mihály […]

VÁCI NAPLÓ/kultúra ♥ December 2-án, szombaton 15 és 17 óra között Adventi készülődés a múzeummal címmel megidézik a régi adventek, karácsonyok hangulatát a Tragor Ignác Múzeum Pannónia Ház Kiállítóhelyén, a Köztársaság út 19. szám alatt. Az ingyenes foglalkozáson minikiállítás keretében régi játékokat és karácsonyfa díszeket mutatnak be, berendeznek egy népi karácsonyi asztalt, kézműves foglalkozás keretében […]

VÁCI NAPLÓ/a város ♥ November 24. és 26. között idén tizedik alkalommal csatlakozik a Tesco a Magyar Élelmiszerbank Egyesület karácsonyi tartós élelmiszergyűjtő kampányához, amelynek célja, hogy az ünnepek előtt és alatt a nélkülöző családokat segítsék. Így a váci áruházban vásárlók is segíthetnek a rászorulókon. A Tesco, a kiskereskedelmi láncok közül egyedül, idén is kiegészíti a vásárlói […]

VÁCI NAPLÓ/a város ♥ Az idejében felismert melldaganat gyógyítható! – hívják fel a figyelmet a szakemberek a legfrissebb körlevélben. A Vácon lakó, 45-65 év közötti asszonyok, akik utolsó mammográfiás vizsgálata óta eltelt 2 év, névre szóló meghívót kapnak az elkövetkező hetekben mammográfiás szűrővizsgálatra. Sokan eleget is tesznek és elmennek a szakrendelésre, de mindig akadnak, akik vagy elfelejtik, vagy […]

VÁCI NAPLÓ/a város ♥ A Budapest Környéki Törvényszék dr. Szegedi Gyöngyvér vezette büntető tanácsa november 23-án megkezdte annak a férfinak a tárgyalását, akit bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére, fegyveresen elkövetett rablás bűntettével vádolnak. Az első tárgyalási napon a bíróság meghallgatta a vádlottat, aki tagadta, hogy előre megfontolt szándékkal […]

VÁCI NAPLÓ/a város ♥ Ma, november 23-án csütörtökön rendőrök kísérték K. Cs. gyanúsítottat a Váci Járásbíróság nyomozási bírója elé. A rendőrség kezdeményezte a gyanúsított előzetes letartóztatásának elrendelését, mivel megalapozottan gyanúsítják hajléktalan társa felgyújtásával. A 12 órakor kezdődő zárt ülést megelőzően a gyanúsított az első emeleti mosdóba kéretőzött, ahol kiugrott az ablakon. A férfi az ugrás következtében […]

VÁCI NAPLÓ/a város ♥ Beer Miklós inkább szeret egy irgalmas ateistát, mint egy templomba járó, de szívtelen keresztényt. Az egyház tanítását a szelleme és nem a betűje szerint kell képviselni – mondja a váci püspök, aki szerint sokszor csak ócska kövekhez ragaszkodunk. Beer Miklós interjút adott a Magyar Nemzetnek. A beszélgetést a hvg.hu foglalta össze. Először arról beszél, mennyire fontos meghaladni […]

VÁCI NAPLÓ/kultúra ♥ Október végén egy fergeteges harmonikakoncerttel hangolhatott rá a váci közönség a december közepén sorra kerülő, immár hagyományos szlovák karácsonyra, amely az idén is remek szórakozást ígér, hiszen a nemzetközileg is jegyzett, profi tudással rendelkező Vrsatec együttes lép színpadra városunkban. A Váci Szlovák Önkormányzat immár évtizedek óta meghatározó szerepet játszik nem csak a […]