A helyi önkéntes és a váci hivatásos tűzoltók két vízsugár segítségével oltották el a lángokat, majd vizsgálták át a kiégett ingatlant, szerencsére senki sem sérült meg.

"Persze néhányan próbálnak kitörni ebből kínkeserves közlekedési helyzetből, de sajnos vannak olyanok, akik az életükkel fizetnek a türelmetlenségért."

Horvátországban már 55-re emelkedett az influenza halálos áldozatainak száma: kétszer annyian haltak meg valamilyen szövődményétől, mint egy évvel korábban,

A program az Agrárminisztérium, az Iskolakertekért Alapítvány, a Váci Egyházmegyei Karitász és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara összefogásával valósul meg.

Az idei évtől kezdve a Természetjáró Szövetség jelöli ki azt, hogy mely rendezvényre szeretne félárú vasúti utazást kérni tagjainak - ez az eddigi tárgyalások eredménye.

Kigyulladt és teljes egészében égett egy ötven négyzetméteres fa melléképület szerdán délután Verőcén, az Orom utcában. Személyi sérülés nem történt.

A Pestvidéki Nyomozó Ügyészség számos büntetőeljárás mellett olyan bűnügyeket nyomozott, mint a „nyelvvizsga ügy”, a korrupcióval vádolt autópálya rendőrök ügye.

Vácott több helyen is meg lehet venni személyesen a matricákat, a legtöbb benzinkútnál percek alatt megoldható a vásárlás. Érdemes betartani a mai határidőt!

Az autópályává szélesítés hátra lévő időszakában még további forgalmirend-változások várhatók. A forgalom felgyorsítása várhatóan javítja a helyzetet.

Kigyulladt egy mosógép egy családi ház teraszán hétfőn délelőtt Pencen, a Petőfi utcában. Az égő mosógép lángja átterjedt az épület tetőszerkezetére is.

Ónos eső esetén a lehetséges helyszíneken megelőző sószórást végeznek a szakemberek. Ez csak ott lehet hatásos, ahol kisebb mennyiségű fagyott eső hull.

Az utasszámadatokban nincsenek benne a jogszabály alapján díjmentesen utazók, például a 65 év felettiek, a 6 év alattiak, a Budapest-bérletet használók.