kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)

Párbeszéd és megbékélés szolgálatáról, a cigánymisszióról és a fogyatékkal élők megsegítéséről beszélt kedden a komáromi Selye János Egyetemen Beer Miklós nyugalmazott váci püspök a „15“ előadássorozat keretein belül. Közel százan hallgatták az egyetemen Miklós atyát, aki szerint mindannyian a béke eszközei vagyunk. „Az emberek közömbösek egymáshoz, olykor bántják egymást. Mindig hálátlan dolog összebékíteni, leültetni őket egy asztalhoz, […]

Egy kameracsapda felvétel, illetve egy friss lábnyom is jelzi a nagyragadozó jelenlétét a Magas-Börzsönyben – jelentette be a Duna-Ipoly Nemzeti Park hivatalosan. A Börzsöny Alapítvány önkéntese, Bedő Péter februárban két alkalommal is észlelte feltehetőleg ugyanazt az állatot a felszerelt kameracsapdák segítségével. A hónap végén pedig a frissen leesett hóban a farkas lábnyomát is sikerült megtalálni. Ennek az alkalmazkodóképes nagyragadozónak a visszatéréséről már […]

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Pest megyei munkatársai folyamatosan ellenőrzik a megyében zajló építkezéseket, amelyeken nem ritka a feketefoglalkoztatás. Pest megyében tavaly 95 vállalkozás 267 dolgozójának szabályos foglalkoztatását ellenőrizték a NAV munkatársai különböző építkezéseken. Nem minden munkáltató jelentette be dolgozóit, legyen szó akár munkaviszonyról, megbízási jogviszonyról, vagy egyszerűsített foglalkoztatásról. A tapasztalatok szerint a munkások egy részét […]

A legfontosabb, hogy senki ne utazzon a koronavírus által fertőzött területekre – emelte ki elsőként az állampolgároknak szánt felhívásában a Kormányzati Tájékoztatási Központ. A csütörtök délután az MTI-hez eljuttatott közleményben hozzátették: ha mégis megteszi ezt valaki, akkor regisztrálja magát a konzuli szolgálatnál, hogy tudjanak róla és el tudják érni, ha baj van. Emellett azt kérik, hogy […]

Az operatív törzs döntésének megfelelően a MÁV felkészült a koronavírus fertőzések terjedésének megelőzésére. A vasúttársaság állandó kapcsolatot tart a Koronavírus-fertőzés Elleni Védekezésért Felelős Operatív Törzzsel, az egészségügyi hatósággal, és iránymutatásuk alapján jár el az állomásokon és a vonatokon, biztosítja a szükséges feltételeket – áll a vasúttársaság friss közleményében. A vasúttársaság a különböző vírusok és betegségek […]

Minősített képzési program keretében, az állami felnőttképzési programkövetelmény alapján szervezett robotkezelő és -programozó képzést indít a Sződön működő, 140 főt foglalkoztató Robot-X Hungary Kft. a Manhattan Akadémiával együttműködve, válaszul a hazai automatizálási szektor szakemberhiányára. A tanfolyamok 2020 márciusában kezdődnek, és jelenleg – a Magyarországon leggyakrabban használt – KUKA, FANUC, illetve Universal Robots robottípusokra lesznek elérhetők. […]

Kigyulladt egy tizenöt négyzetméteres melléképület csütörtökön délben Pencen, a Mikszáth úton. A tűzoltók kiérkezésekor az épület már teljes egészében égett. A tüzet a váci hivatásos tűzoltók oltották el, majd vizsgálták át az épületet – tájékoztatta lapunkat Csámpai Attila, a megyei katasztrófavédelem szóvivője. A tűz keletkezésének okát a szakértők derítik majd ki. (fotó: PMKI Vác HTP) […]

Kigyulladt egy parókia épület gerendája szombaton reggel Nagybörzsönyben, a József Attila utcában. A tűzoltók kiérkezésekor a kémény mellett lévő fagerenda égett és izzott, a padlás füsttel telítődött, a tetőzet kismértékben károsodott. A vámosmikolai önkormányzati és a váci hivatásos tűzoltók a tüzet eloltották, az izzást megszüntették, átszellőztették a padlásteret, majd visszabontották a kéményt, a munkájukat a […]

Másfél száz fogyatékkal élő személyt gondoznak az ipolytölgyesi otthonban a 22 évestől a 80 éves korosztályig. Többségük súlyosan, halmozottan fogyatékos, nagy részüket pedig legfeljebb évente, vagy egyáltalán nem látogatják. Az intézmény vezetőjével egyeztetve a Beer Miklós püspök nevéhez köthető, Kovács Tibor Ferenc által alapított Szent Ferenc Szegényei Alapítvány úgy döntött, 750 ezer forintot biztosít plusz […]

Szokatlanul heves vihar tombol Európában, az erős szél kedden délelőtt is nehezíti az emberek életét Vácott és környékén is. Tegnap fákat döntött ki, épületeteket rongált meg a viharos szél országszerte, a katasztrófavédelem beavatkozására 475 alkalommal volt szükség. Legtöbbször Somogy megyében riasztották az egységeket, Fejér megyében egy felborult járműben a sofőr könnyebben megsérült. A katasztrófavédelem kedden […]

A 2020-as év első közgyűlését tartották a megyeházán. A képviselők többek között döntöttek Pest Megye Önkormányzatának idei költségvetéséről, eszerint a működési támogatás 488 millió forint erre az esztendőre. A képviselők támogatták, hogy a rendelkezésre álló források függvényében bővíteni lehessen a külügyi partnerségi kapcsolatokat, illetve a nemzetközi szervezetek munkájában történő részvételt. A költségvetés figyelembe veszi, hogy […]

A katásoknak február 25-éig kell elküldeniük a 19KATA nyomtatványt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV). A bevételi nyilatkozat az idei évtől az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazással (ONYA) is elkészíthető, így egyszerűbb és gyorsabb a kitöltés, sőt még külön program sem kell hozzá – hívja fel a figyelmet az adóhatóság. Az ONYA-ban a katások jelentős része, mindössze […]