kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)

Több ezer nárcisz virágzik a vácrátóti Nemzeti Botanikus Kertben

Tavaly ősszel összesen húszezer nárciszhagymát ültettek el az ELKH Ökológiai Kutatóközponthoz (ÖK) tartozó vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert munkatársai a kert több pontján, így összesen közel félszáz fajta virágban gyönyörködhetnek a látogatók idén tavasszal. Mint az ELKH szerdai közleményében írták, a korábban soha nem látott változatosságú és tömegű nárcisz nyílása a tulipánok, kockásliliomok, jácintok és más […]

Tájékoztató a váci foci aktuális helyzetéről

A Vác Város LSE (VVLSE) a jelenlegi helyzete mellett a jövőbeli elképzelésekről is tájékoztatta a stadion klubházában április 5-én délután a helyi sajtó képviselőit A részben visszatekintő információkat Iványi Károly klubelnök, Herédi Attila szakmai igazgató, elnökségi tag, valamint a sportprogramért és a TAO-pályázatokért felelős Sándor Tamás ismertette, jelen volt Miklián Norbert technikai vezető és Lebán […]

Diana Ürge-Vorsatz gondolatai a komposztálásról – Vácon is ideje szemléletet váltani

A Bagolybükk Környezet és Természetvédelmi Egyesület Facebook oldalán megosztotta Diana Ürge-Vorsatz magyar klímakutató professzor asszony gondolatait az avar fontosságáról, mely szerint mindannyiunk közös érdeke azt helyben hagyni. Ez a megállapítást tette magáévá az egyesület és úgy gondolják, hogy Vácon is érdemes ezzel foglalkozni, itt az idő városunkban is a szemléletváltásra. Fontos tudni, hogy minden ilyen […]

Húsvéti ajándékcsomag a rászorulóknak

Húsvét alkalmából rászorulóknak osztott adománycsomagokat az önkormányzat. A többek között sonkát, tojást és édességet is tartalmazó ajándékokat a Vácon élő nehéz helyzetű családok, vagy egyedülállók igényelhették adta hírül húsvét előtt a Váci Hírnök Facebook oldalán. „Ez az első húsvéti adományosztás. Azért találtuk ki, mert karácsonykor nagyon sokan jelentkeztek az akkori adományosztásunkra, és úgy láttuk, hogy […]

Ma még lehet nevezni: Ép testben ép lélek! – Vácon rendezik meg a Mária Maraton futóversenyt

A Mária Út Mariazell és Csíksomlyó kegyhelyek között kapcsolatot teremtő határokon átívelő zarándokút. Mária kezdőbetűje és a kereszt jelképe látható a jelzésekben, melyek a nyugat-kelet irányú főútvonal mellett észak-dél irányban és számos helyi leágazással több ezer kilométer hosszan szövik át a Kárpát-medencét. Az útvonalakon számos zarándoklat, lelki program, túra és sportesemény vár mindenkit testünk-lelkünk egészsége […]

Beer Miklós: itt az idő, hogy komolyan beszéljünk a halálról

A váci egyházmegye nyugalmazott püspöke szerint a népszokások mellékvágányra viszik húsvét üzenetét. Pedig az élet életveszélyesen komoly, ezért felnőtt hittel át kell gondolni, hogy értjük-e Jézus nagypénteki kereszthalálát. Az alábbiakban adjuk közre Hecker Flórián Beer Miklóssal készült beszéltetését, amely a Világgazdaságban jelent meg húsvétkor. Ha nincs folytatása az életünknek, akkor valami borzasztó szomorú és szánalmas […]

A Deákvári főút melletti játszótér is megújul

Jelentős felújítások, fejlesztések folynak a váci játszótereken. Így van ez a Deákvári főút mellettivel is, amelyet két választókörzet gyermekei is használnak, és ahol március közepétől zajlik a munka – olvasható a hír vac.hu-n. Mint azt a 10-es számú körzet önkormányzati képviselőjétől, Rozmaring Sándortól megtudtuk, korábban ugyan volt olyan vélemény, hogy a forgalmas út mellől máshová […]

Rendőrségi állásbörze Gödöllőn

Április 18-án (kedden) 10,00 – 14,00 óra között a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság szervezésében kerül megrendezésre Kelet-Pest Vármegyében egy regionális „Rendőrségi állásbörze”. A lebonyolítás helyszíne a Gödöllő, Szabadság út 6. szám alatt található Befogadó Színház és Kulturális Központ A résztvevő diákok az alábbi témakörökben konzultálhatnak az adott szakterület munkatársaival pszichológiai alkalmasság, egészség(ügy)i kritériumok, fizikai, erőnléti kritériumok, […]

Idén rendezik meg Vácon az első Kenéz Zoltán szakmai napokat

Idén rendezi meg a Dr. Kenéz Zoltán Egyesített Szociális Intézmény az első Kenéz Napok rendezvénysorozatot hagyományteremtő céllal. Szabados-Slezák Brigitta igazgató ES tévében elmondta: az április 18-ra időzített fórumon előadásokat tartanak majd az idősellátó szakma dolgozóinak részére, mely rendezvényt jövőre akkreditálni szeretnék.   A program keretében tavasszal családi napot és adománygyűjtő bált is szervez a váci […]

Hazai pályán fölényes győzelem Bugyi ellen

Hazai pályán felnőtt csapatunk 4–0-ra legyőzte Bugyit a Pest megyei I. osztály 23. fordulójában. A meccsről részletes beszámolót olvashatunk a vac-vlse.hu Facebook oldalán. Vác VLSE–Bugyi-OBO SE 4–0 (0–0) Vác, 150 néző. Vezette: Moldván I. (Berki A., Molnár-Sáska Zs.) Vác: Bajkán Balázs – Hegedűs Csaba, Marosi László, Pap Botond (Mókus Balázs, 90.), Szabó Bence – Török […]

Váci anyakönyvi hírek, születtek, házasodtak, elhunytak – 2023 április 7.

Az anyakönyvi hírekben megjelenő információkat az érintettek jóváhagyásával az önkormányzat anyakönyvi hivatalában gyűjtik össze. A lista a legfrissebb adatokat tartalmazza. Ha észrevétele, kérése van, felkeresheti az anyakönyvi hivatalt, illetve levelet írhat nekünk a szerkesztőségbe, vagy telefonon a 06-20/911-9077-es számon minden munkanapon 9 és 12 óra között hívhatja munkatársunkat. Vácon születtek: Markó András és Ádám Réka gyermeke: […]

Boldog tudatlanság a Kávézó Galériában

Szalkai Gabriella festőművész (grafikus, építőművész) képeiből nyílt kiállítás a művelődési központ Kávézó Galérijában. Szalkai Gabriella munkái a környezetre reflektálnak és az emberiségnek a természeti világhoz való viszonyával foglalkoznak – ahogyan azt érzékeljük és ahogyan kölcsönhatásba lépünk vele – vallja önmagáról. Továbbá, hogy az alkotás során az őslakos és ősi kultúrákat vizsgálja, amelyek életfilozófiája inkább a […]

Vácon, a Fokos utcában épülő lakópark vásárlói futhatnak a pénzük után

Újabb lakáspiaci horrorsztoriról adott hírt a Blikk egy Vácon épülő lakóparknál. A Fokos utcai lakópark helyén december óta egy tizennégy lakásos lakóparknak kellene állnia, ehelyett azonban csak összehordott téglák és törmelék van a telken. A vásárlók a vételárból sok esetben több millió forintot előre befizettek, de azóta sem tudják, hogy mi lesz a lakásukkal, a […]

Nyuszikert a Curia udvarán

A húsvéti ünnepeket megelőző napokban már nyitva áll a nemrég a Curia udvarán kialakított Nyuszikert. A díszítésben nagy segítséget jelentettek a váci ovisok is – olvashatjuk a jó hírt a vac.hu-n. A főtéri épületet az önkormányzat a jövőben szeretné felújítani és közösségi térré alakítani. Mint azt Matkovich Ilona polgármester az óvodások keddi látogatása alkalma kapcsán […]

Az év közben igénybe nem vett szja-kedvezmények utólagos érvényesítési lehetőségei

Akinek valamilyen kedvezmény járt 2022-ben a személyi jövedelemadóból és év közben, havonta nem érvényesítette azt, ő a személyijövedelemadó-bevallásában egy összegben juthat hozzá a pénzéhez, ha kitölti a jogosultsági, valamint a visszaigényléssel kapcsolatos adatait – tette közzé sajtóközleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A személyijövedelemadó-kedvezmények mindegyike (négy vagy több gyermeket nevelő anyák kedvezménye, 25 év alatti […]

A katolikus óvoda épülete is egyházi tulajdonba kerülne

Az Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatóságával (EKIF) folytatott tárgyalást Matkovich Ilona polgármester és Inotay Gergely alpolgármester. Mint arról korábban beszámoltunk, a reformátusok mellett, a katolikus egyház is bejelentkezett egy váci – eddig önkormányzati tulajdonú – ingatlanért – olvashatjuk a város honlapján, a vac.hu-n. Ezt egy, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által az Országgyűlésnek benyújtott majd elfogadott törvénymódosítás teszi […]

34. Tavaszi Emlékhadjárat 2023 április 8. szombat – váci programok

A hagyományokhoz híven a idén is megemlékezik városunk az 1848-49-es szabadságharc váci csatájáról. A 34. Tavaszi Emlékhadjárat váci programjaira április 8-án kerül sor, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várnak. Programok 13:45 – 14:45 Főtér – Városháza előtt Himnusz Matkovich Ilona, Vác város polgármestere és Fülöp Tibor Zoltán rendezvényigazgató köszöntője Díszszemle – lovas huszár felvonulás, Fazekas Richárd […]