Kis szívecskéket, szívhez szóló üzeneteket vittek hálából a kórházba az árpádosok

A váci Árpád iskolai közösség, diákok, pedagógusok, szülők összefogása eredményeként az intézmény vezetői ajándékcsomagokat vittek a pénteken azoknak az egészségügyi dolgozóknak a Jávorszky Ödön Kórházba, akik ebben a nehéz helyzetben is szolgálják a közösség érdekeit és védik egészségünket. Ezt köszönték meg a maguk módján a diákok, akik kis szívecskéket, szívhez szóló üzeneteket, köszöneteket fogalmaztak meg. […]
Foci: apja a váci bajnokcsapat tagja volt, ő pedig kijutott a válogatottal az Eb-re

A Vácott is nevelkedő Szalai Attila a magyar válogatottal kijutott az Európa–bajnokságra, illetve a Nemzetek Ligájában az élen végzett! A magyar válogatott oszlopos tagja, a most 22 éves Szalai Attila egyik nevelőegyesülete a Vác VLSE volt. A hátvéd a 2008/09-es, illetve a 2009/10-es szezonban szerepelt az egyesületnél az U13-as, az U14-es és az U15-ös korosztályt is […]
Ne dőlj be a a félrevezető szövegeknek, ha interneten vásárolsz: állj a sarkadra!

„Kérjük, hogy a kézhezvétel után rögtön ellenőrizze a csomag és a benne lévő termék(ek) sértetlenségét. Az átvételt követően nem áll módunkban reklamációt elfogadni” – áll az egyik legnagyobb webáruháztól online vásárolt termék nyugtáján. Egyszerűen tisztességtelen ez a kijelentés és – nem utolsó sorban – a jogszabályokba ütközik. Indul a karácsonyi nagy bevásárlási roham, és minden […]
Döntött a polgármester: a gazdasági hivatal új vezetője öt évre Belencsák Ágnes lett

A Vác Város Sportjáért kitüntetésben idén Németh András kézilabda mesteredző, id. Veres Ferenc atlétika edző, továbbá a Nógrádi Tivadar-Noé Gábor evezős páros részesül.
Hétfőtől a Kölcsey utcától a Földváry téri lámpás csomópontig teljes útzár lép életbe

A hétfő reggel 8 órakor történő zárást követően a Zöldfa utcában parkoló autókat elszállítják.
Mentőmellényeket kaptak ajándékba a sárkányhajósok a Rotary klubtól

Nagylelkű volt a váci Rotary Klub: mentőmellényeket ajándékozott a Váci Dunai Sárkányoknak. A hajósok örömmel fogadták a segítséget, hiszen rendszeresen vízre szállnak, és tudják, hogy a Duna egy nagyon szép, de helyenként nagyon veszélyes folyó. Éppen ezért evezés közben is a biztonság mindenek feletti követelmény számukra. „A múlt héten 12 darab mentőmellényt kaptunk ajándékba a […]
Egy hatvanegy éves horgász a váci vízitragédia áldozata, elsodorta a Duna

A Bors értesülései szerint egy 61 éves férfi és a társa Vác közelében tartózkodtak a Dunán, amikor a nem túl jó állapotban lévő csónakjuk váratlanul felborult. A lap szerint egyiküket még élve ki tudták menteni, a másikuk sajnos már csak holtan került elő. A balesetről tegnap a Váci Napló is beszámolt a katasztrófavédelem tájékoztatása alapján. […]
KORONAVÍRUS: Bezárt a Sirály utcai óvoda, hétfőn nyit az Eötvös utcai

Az elmúlt héten is több óvodát be kellett záratni országosan, mivel felütötte fejét a koronavírus járvány. Vácon korábban egy óvodát kellett bezárni a betegség miatt, most egy újabb intézményben kellett rendkívüli szünetet elrendelni. Az elmúlt héten megnőtt a koronavírus fertőzöttek száma a Sirály utcai óvodában is, amely leginkább a dolgozókat érintette. Ezért mától november 28-ig […]
Itt az Országos Kórház Főigazgatóság, a volt váci képviselő főigazgató-helyettes lett

Az egészségügyért felelős miniszter alá rendelve, központi hivatalként működő központi költségvetési szervként létrejött az Országos Kórház Főigazgatóság, amelynek felügyelete alá került a váci Jávorszky Ödön Kórház is. A miniszterelnök által kinevezett főigazgató egyik helyettese lesz Bábiné Szottfried Gabriella, aki 2000 és 2004 között a váci központú országgyűlési választókörzet képviselője volt.
Városi anyakönyvi hírek: születtek, házasodtak, elhunytak – 2020. november 20.

Az anyakönyvi hírekben megjelenő információkat az érintettek jóváhagyásával az önkormányzat anyakönyvi hivatalában gyűjtik össze. A lista a legfrissebb adatokat tartalmazza. Ha észrevétele, kérése van, felkeresheti az anyakönyvi hivatalt, illetve levelet írhat nekünk a szerkesztőségbe, vagy telefonon a 06-20/219-5772-es számon minden munkanapon 9 és 12 óra között hívhatja munkatársunkat. Vácon születtek: Boros Zsolt és Turi Tímea […]
Kézilabda: Szilágyi Zoltán megunta, új kihívásokra vágyik – a szezon végén távozik

Mostanában meglehetősen „változatos” a helyzet a váci női kézilabdában, hiszen a vírus okozta problémák alaposan felforgatják a terveket. Most egy meglepő hírt jelentettek be: a 2021-2022-es évadnak biztosan új vezetőedzővel vág neki a Váci NKSE csapata, ugyanis Szilágyi Zoltán öt szezon után a nyáron távozik Vácról. „Egyesületünk vezetése természetesen szerette volna folytatni a közös munkát […]
Szakértők mondják: öt biztos jel, hogy netes bankkártya-csalással van dolgunk

Bár Magyarország a bankkártyás csalások tekintetében az unió egyik legbiztonságosabb országa, nem árt résen lenni az idei karácsonyi szezonban sem, hiszen egyre kifinomultabb netes csalásokkal akarják ellopni a pénzünket. Szakértők gyűjtötték össze, hogy mire érdemes figyelni, ha kártyával vásárolunk a neten.
Polémia a városi közterületek takarításáról, vélemények pro és kontra

Mokánszky Zoltán szerint azzal, hogy a lakosságnak a korábbi szabályozáshoz képest nagyobb területet kell az ingatlanjaik előtt rendben tartania, több pénze maradhat a városnak a közterületek takarításra. A kormánypárti képviselő ezt annak kapcsán vetette fel, mert úgy látja, az önkormányzathoz tartozó kerékpárutakat kevésbé tartja rendben a fenntartó, mint mondta, tudomása szerint, egy kerékpáros férfi november […]
Vírus: ezen a hétvégén is Vácra jön a szűrőbusz, a vár alatti parkolóban fog állni

A Covid-helyzet gyorsabb, biztonságos kezelése érdekében a Nemzeti Népegészségügyi Központ és az Országos Mentőszolgálat döntése alapján ismét Vácra jön a szűrőbusz – jelentette be dr. Bánhidi Péter háziorvos, a városi operatív törzs szakmai vezetője. Az elmúlt héthez hasonlóan ezúttal is szombaton és vasárnap, november 21-én és 22-én 10 és 16 óra között lehet felkeresni a […]
A veszélyhelyzet miatt elfogadják a lejárt határidejű okmányokat a vonatokon, buszokon

Akik nem viselnek maszkot, kizárhatók az utazásból, és 8000 forint pótdíj fizetésére kötelezhetők.
Vác után is folytatódott az ALDI-üzleteknél az e-töltők telepítése, már száznál tartanak

Újabb 18 üzleténél adott át e-töltőt az ALDI az E.ON Hungária Csoporttal együttműködésben, így a 100. töltő is elérhető a 2019-2020-ra tervezett 147 töltőből álló hálózat részeként. Az átadásoknak köszönhetően immár 68 üzletnél vehető igénybe a szolgáltatás. Az E.ON által telepített és üzemeltetett 18 új töltő közül 8 budapesti ALDI áruház parkolójában érhető el, míg […]
Elfogadták a jövő évi adóváltozásokat: elvonják a településektől a gépjárműadót

A Ház döntése alapján a személyijövedelemadó-kedvezmény 2021-től az összevont adóalapot csökkentő tételként lesz érvényesíthető.