kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)
A Vác Város Képviselő-testülete mai ülésén támogatta a Paintball Akadémia Sportegyesület kérelmét, amely a volt Esze Tamás Laktanya területének hasznosítására irányult. A kérelem szerint, amennyiben a nyílt pályázaton nyerne az egyesület, paintball pályát hoznának létre.

Június 5-én ünnepeljük a Környezetvédelmi Világnapot, miközben számos környezetvédelmi problémával nézünk szembe, például a biológiai sokféleség világszerte drámaian csökken. Hivatalos jelentés szerint, világszinten mintegy egymillió állat- és növényfajt fenyeget a kipusztulás veszélye, az emberi tevékenység hatására naponta akár két tucat faj is kihalhat. A Magyar Természetvédők Szövetsége ezért indította el A mi sokszínű kertünk kampányt, […]

A Mozgáskorlátozottak Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete szeretettel vár minden érdeklődőt június 7-én, a váci művelődési központba a fogyatékossággal élő emberek esélyegyenlőségi napjára. Az ünnepélyes megnyitó 10 órakor kezdődik Matkovich Ilona polgármester és Roszik Csaba elnök köszöntőjével. Ezt követően bemutatók és kulturális műsorok színesítik a napot, majd Vác város polgármestere átadja A Fogyatékossággal Élő Váci Emberekért díjat. […]

Bemutatta a hatos számú választókörzeti képviselőjelöltjét is a Vác Városért Választási Egyesület. Dr. Csereklye Krisztina polgármesterjelölt Répás Győzővel, a Váci Román Nemzetiségi Önkormányzat elnökével tartott közös sajtótájékoztatót és ismertette az egyesület helyi programját. „Problémás a közbiztonság és problémás a közutak állaga is – emelte ki Répás Győző, mint a hatos körzet legfőbb problémáit, amiket megválasztása […]

város

Vác Város Levéltára felhívja a figyelmet az „És akkor becsukták az ablakokat” – Emlékek a váci zsidóság életéről és sorsáról című kiállításra. A kiállítást ajánlják minden érdeklődőnek különösen az általános iskolák felső tagozatosai és a középiskolások számára. A kiállítás a váci zsidóságnak állít emléket, mindazoknak, akik szeretteiket látják viszont, mindazoknak, akik a vészkorszakot túlélték, de szól […]

A Pest Vármegyei Rendőr-Főkapitányság Váci Rendőrkapitányságának Közlekedésrendészeti Osztályáról érkezett kérést teljesítve – Matkovich Ilona polgármester engedélye nyomán – a Váci Polgármesteri Hivatal közterület-felügyelői is segíteni fogják a tanévkezdés diákközlekedését. Az Iskola Rendőre Program keretében szeptemberben a tanítási napokon reggel és délután az iskolák közelében lévő gyalogos-átkelőhelyeknél rendőri, polgárőri, illetve közterület-felügyelői ellenőrzéssel és segítséggel közlekedhetnek a […]

Novák Katalin Magyarország köztársasági elnöke, állami ünnepünk, augusztus 20-a alkalmából  kitüntetésben részesítette az alábbi váci, illetve váci kötődésű személyeket: Magyar Érdemkereszt parancsnoki keresztjét vette át Gyulay Zsolt István olimpiai- és világbajnok kajakozó, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, aki 1976-ban kezdett el kajakozni a Váci Hajónál. Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozat elismerésben részesült Kenyeres Oszkár a […]

városháza

Néhány nappal ezelőtt, február 20-án tartottak egy megbeszélést minden érintett bevonásával a mélygarázzsal kapcsolatban a városházán. Ezúttal meghívták a civilek képviselőit is, akik kérték: egy mindenki által jóváhagyott emlékeztetőt hozzanak nyilvánosságra. Lapunk a héten megkapta a teljes anyagot azzal, hogy annak tartalmával a tárgyalás minden résztvevője egyetértett. Az alábbiakban ezt közöljük.

Nemrég tartotta meg évértékelőjét Fördős Attila polgármester, aki őszinte képet festett a város gazdasági helyzetéről és a városban élők problémáit is számba vette. Szó volt a kórház és az iskolák átadásáról, az idei költségvetés tervezéséről, azokról a gazdasági körülményekről, amelyeknek egy részét a város nem tudja befolyásolni. A polgármester előadását telt ház előtt tartotta meg, […]

Idén is megtartotta évértékelő beszédét Fördős Attila polgármester, a rendezvényen a tavalyihoz hasonlóan teltház volt. Egy politikus legyen mindig világos, tiszta, legyen kész arra, hogy bármikor az elvégzett feladatokról beszámoljon. Bármikor ellenőrizhető legyen, és időnként tegyen kísérletet arra, hogy egy-egy időszakot összegezve kiáll a nyilvánosság elé és elmondja, mit, miért, hogyan tett – kezdte fontos […]

sport

A játékoskeret megerősítése mellett a klubvezetésben is változást hozott a nyár a Váci KSE férfi kézilabda csapatánál: Tomecskó-Hunyadi Tamás személyében júliustól új klubigazgató érkezett az a bajnoki szereplést a másodosztályban folytató egyesülethez – számol be a hírről a klub honlapja. A váci születésű és ezekben a hónapokban városunkba hazatérő Tomecskó-Hunyadi Tamás nem ismeretlen a kézilabdás […]

Sorsoltak a kézilabda EHF-kupában, a nőknél a Vác a selejtező első fordulójában az izraeli Maccabi Arazim Ramat Gannal találkozik. Az első forduló odavágóit szeptember 8-án és 9-én játsszák, a visszavágókat egy héttel később. A hölgyeknél a Siófok és a Dunaújváros a második körben csatlakozik a mezőnyhöz, mindkettő selejtezőből továbbjutó csapatot kap, az előbbi épp a Váccal találkozhat – ha az legyőzi […]

Súlyosnak bizonyult a kézilabdázó Lakatos Rita szájsérülése, a világbajnok magyar junior válogatott csapatkapitányának jelenleg a beszéd is nehezére esik. Rita a Győri Audi ETO KC játékosa, de az előző szezont kölcsönben a Vác csapatában töltötte, a következő idényben pedig a norvég élvonalbeli Byasen kézilabdázója lesz. A debreceni Főnix Csarnokban rendezett szombat esti döntő 44. percében az irányító egy […]

anyakönyv

The current query has no posts. Please make sure you have published items matching your query.

Váci Köz-tér

The current query has no posts. Please make sure you have published items matching your query.

rendőrség

The current query has no posts. Please make sure you have published items matching your query.

régió

Dunakeszin van repülőtér, s már csak azt a területet kellene megtalálni, amelyen a több ezer főnyi nézőközönség kényelmesen elhelyezhető lenne.

A Dunakanyar Rendezvényiroda által szervezett verseny most is három körös lesz: március 2. válogatás, március 9. elődöntő, március 16. döntő.

Időközben több város is bejelentkezett a rendezésre, amelynek feltétele, hogy a közelben legyen repülőtér és lehetőség legyen nagy számú közönség elhelyezésére is.

panoráma

Mindkét úti cél esetén a magyar vendégek zöme apartmanban, vendégházban vagy panzióban hajtja álomra fejét, ezek a legkelendőbb szállástípusok.

Bár nem lehet teljesen pontosan megállapítani, hogy hány magyar ellenzi a védőoltásokat, de az tisztán látszik, hogy a többség fontosnak tartja, hogy a gyerekek megkapják a vakcinákat.

Számos ember életét keseríti meg az allergia, rengetegen érzékenyek például a parlagfű pollenjére is. A növényt országszerte kötelező kiirtani.