Rajzpályázat: „Kereszt az én képzeletvilágomban”

Vác-Alsóvárosi Plébánia rajzpályázatot hirdet: „Kereszt az én képzeletvilágomban” címmel. A pályázat leadásának határideje: május 20. Bármilyen technikával készült alkotást szívesen fogadnak.
Új kiadvány jelent meg Pest megye értékeiről

A Pest Megyei Értékeink – Barangolások a Börzsönytől a Tápió mentéig című kiadvány képzeletbeli utazásra hívja az olvasót Pest megyébe.
Még szavazhatunk, hogy ki nyerje el a közönségdíjat

A szakmai zsűri már meghozta döntését, így eredmény is született már az alkotásokkal kapcsolatban, de április 27-ig még lehet szavazni, hogy ki nyerje el a közönség díját.
Végleg betiltanák a kerti avar- és hulladékégetést

E tevékenység azért harapózhatott el mégis országszerte, mert a települések zöme eddig élt jogával és bizonyos időszakokra felmentést adtak a tilalom alól.
Figyeli, hogyan jelenik meg a fényképeken a járvány

„nem éltem meg háborút, mégis úgy vélem, ez a járvány hasonlatos hozzá, csak nem látjuk az ellenfelet. Szükséges a fegyelem, az együttműködés, a napi rutinok.”
Mika most kéthetente élő karanténkoncertet ad

Januárban elvonultak Nagyváradon egy új nagylemez felvételének előkészítésére, aztán ez a folyamat megrekedt és most külön-külön odahaza dolgoznak.
Koronavírus: Vácon 8 fertőzött, 102 karanténos van

Az elmúlt napokban meglehetősen értetlenül fogadták olvasóink, hogy az országos operatív törzs csak megyékre bontva közöl a vírussal kapcsolatos adatokat.
Fotózás a városházán: luxus, vagy nem luxus a festés?

Szombaton a képviselő megnézte a városházán a „luxus beruházásokat”, másvalaki fotózott is. A városvezetés szerint rosszindulatú hangulatkeltésről van szó.
Sorok a hulladékgyűjtésen, még két konténer megtelik

Ha valaki sürgősen szeretne megszabadulni az otthoni kacattól, keresse fel a Vehull Kft verőcei telepét, ahol némi fizetség ellenében leadhatja a hulladékot.
Agyag fecskefészkek váci fazekasmestertől Zebegényben

Még február végén egy helyi felhívás hatására gyűjtés indult a zebegényi általános iskolában, hogy a már meglévő füstifecske-fészkek mellé agyagból készült fészkeket is kihelyezhessenek.
Koronavírus: egyre több a megyében a fertőzött

Nem változott azok köre, akik magas kockázatnak vannak kitéve: továbbra is az idős, krónikus betegségben szenvedő emberekre jelenti a legnagyobb veszélyt a vírus.
Hitelek: ha tudod, törleszd, ha nem, spórolj későbbre

Iigen jelentősnek mondható, hogy a hitelesek nagyjából 20-30 százaléka már élt is a folytatás lehetőségével, ami eddig egybevág a jegybank jóslatával.
Van, aki a sok szex miatt lázad, van, aki elfáradt

Az elején úgy gondolta, a szex majd átsegíti őket a nehéz időszakon. De most Anna azt mondja: „ez a vírus a legkevésbé férfias, amit valaha láttam”
Rekord mennyiség az elektronikai hulladék gyűjtésen

A felhívásban kérték a polgárokat, hogy mindenki maszkban, kesztyűben jöjjön, ezt az emberek szinte maradéktalanul betartották – közölték a szervezők.
Koronavírus: a mamák és a babák nincsenek veszélyben

„Világszerte nincs bizonyíték arra, hogy a vírus átterjedhet a gyermekre a terhesség vagy a szülés során” – mondja Frank Louwen. Ez pedig jó hír a terhes hölgyeknek.
Lépj túl a mai nap nehézségén – segít az egyház!

A lelkigondozás térítésmentes, a kezdeményezők szeretnék, ha a rászorulók éreznék, hogy az egyház a nehéz időben, ily módon is mellettük van.
Érettségi szabályok: testnevelésből csak szóbeli lesz

Kérik, hogy mindenki próbáljon beszerezni egyéni védőfelszerelést, főleg maszkot, akinek ez nem sikerül, az iskolába való belépéskor kap egyet.