kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)
„A sírókkal elég jól tudtam sírni, a nevetőkkel elég jól tudtam röhögni – csak hogy ne derüljön ki a nagy titok, hogy cigány vagyok”
Hogyan fogadja a hagyományos cigány közösség, ha egy fiú úgy dönt, papi pályára lép, és vállalja a cölibátust? Hogyan fogadja be a cigány származású papokat gyülekezetük, és vajon a származásukra támaszkodva közelebb tudják-e hozni az egyházhoz a cigány embereket? Többek között ilyen kérdésekre ad választ az Apor Vilmos Katolikus Főiskola által kiadott „Sírókkal sírni, nevetőkkel nevetni” című kötet, amelyből hat cigány származású pap és papnövendék élettörténetét ismerhetik meg az olvasók.

Tegnap tette közzé a Magyar Evezős Szövetség a Rotterdamban július 7-9. között rendezendő Egyetemi Világbajnokságon versenyző magyar sportolók névsorát. A fiatalok között ott van a Vác Városi Evezős Club evezőse, Csepel Zsófia is. „A magyar fiatalok már Rotterdamban készülnek az Egyetemi Világbajnokságra. Lőrincz Attila szövetségi kapitány vezetésével a következő versenyzők képviselik hazánkat a nemzetközi mezőnyben: […]

Második alkalommal rendezik meg a FöldŐrző Fesztivált Pécelen, amely egy igazi, hiánypótló rendezvény a mai, felgyorsult világban. Az eseménysorozat célja, hogy minél több olyan tevékenységet bemutasson, amely bármilyen szempontból hozzájárul bolygónk működésének harmonizálásához. A július 5. és 7. között tartandó FöldŐrző, röviden FŐ Fesztivál sokkal több, mint egy fesztivál. Egy olyan hagyományteremtő esemény, ahol igyekeztek […]

A női és a férfi szakágból egyaránt 15-15 fiatal kézilabdázó vesz részt a Magyar Kézilabda Szövetség által hat éve elindított elitprogramban. Az aktuális, július 1-jétől érvényes névsorban szerepel a váciak saját nevelésű ifjú tehetsége, az egy hónap múlva a 17. életévét betöltő Kacsó Noémi (képünkön piros mezben). A kézilabdázók elitprogramjának legfőbb célja, hogy a játékosokat […]

város

A majálisban nagy sikernek örvendő sétahajózás után ismét a hajózás élményével gazdagodhatnak az érdeklődők a hét végén a Váci Világi Vigalmon. A Vigalom hétvégéje alatt naponta kétszer indul fél órás út a Dunán – mondta el az ESTV Híradójának a Vác Tourinform igazgatója. Kelecsényi Ágnes kiemelte, mivel szombaton és vasárnap Visegrádról jön át a bérelt […]

A Lyra Könyvesház Torony Galériájában július 26-ig látogatható a Vers-Kép-Vers című kiállítás. A tárlat és a megnyitó érdekessége, ahogy azt megtudtam: néhány női alkotó arra vállalkozott, hogy egymás munkáira reflektáló műveket hoz létre, állít ki. A vállalkozás során az elkészült képekre vers válaszol, a versekre pedig kép. Sógor Zsuzsa, Kónya Enikő, Vértesi Klára, Szabó Ildikó […]

Vác Város Önkormányzat Képviselő-testülete a július 12-i ülésén városi kitüntetésekről döntött. Sorozatunkban a díjazottakat és méltatásukat ismertetjük. Városi kitüntetések, 2023 – Közösségi Pro Urbe kitüntetés: Tini Dance Team Idén két közösségi Pro Urbe kitüntetést ítélt oda a képviselő-testület. Kitüntetésben részesül a Tini Dance Team. A jelenleg mintegy 70 fős társulat meghatározó szerepet tölt be Vác […]

városháza

The current query has no posts. Please make sure you have published items matching your query.

sport

Két évvel visszavonulása után új célokat talált magának a sport világában Hirling Zsolt. Az egykori világ- és Európa-bajnok, háromszoros olimpiai résztvevő evezős jövőre szeretne részt venni az ironmanen. Felkészülése első lépéseként rajthoz áll szeptember 11-én a Wizz Air Budapest Félmaratonon. – A szervezetem nagyon megérezte azt a közel két évet, amit kihagytam – ismerte el […]

A tavalyi kezdeményezés után az idén szeptember 10-én szombaton a Duna-parton, a ligeti tanpálya melletti füves területen rendezik meg a II. Dunakanyar Kötélhúzó Versenyt. A csapatokat 13 órától várják a helyszínen, az elődöntők 14 órakor kezdődnek. Tavaly került első ízben megrendezésre a Dunakanyar Kötélhúzó Verseny. A versenyzőket a szervezők vendégül is látták, hiszen 250 adag paprikás […]

A IV. Ipress Kupa nemzetközi női kézilabdatorna szombati záró mérkőzése (IPC-Vác – Hypo NÖ 35-24) előtt a rendező klub elnöke, Kirsner Erika mondott köszönetet az önkormányzatnak és a Váci Sport Nonprofit Kft-nek azért a segítségért, amellyel az egyesület idei TAO-pályázatát támogatva lehetővé tették Vác Város Sportcsarnokában a parketta- és nyílászárócserét, továbbá a korábbinál modernebb, több […]

anyakönyv

The current query has no posts. Please make sure you have published items matching your query.

Váci Köz-tér

The current query has no posts. Please make sure you have published items matching your query.

rendőrség

The current query has no posts. Please make sure you have published items matching your query.

régió

 Ókori egyiptomi, inka, középkori német és a természetes úton konzerválódott váci múmiákat is megtekinthetik az érdeklődők a Világ Múmiái Kiállításon, amely augusztus 16-án nyílik Budapesten, a Komplex rendezvényközpontban.  Az amerikai tudósok, régészek, orvosok és antropológusok együttműködésével összeállított bemutató betekintést ad az ókori Egyiptom világába, az inkák középkori civilizációjába, a dél-amerikai természeti törzsek vagy a középkori Németország […]

Kidőlt fa bénította meg a vasutat Fótnál kedden kora este, emiatt hosszabb volt a menetidő a váci vonalon. A pályára dőlt fa ráadásul kigyulladt, Fót és Csomád között egy darabig egyáltalán nem jártak a vonatok. A felsővezeték megsérült, a fa valószínűleg az elektromos zárlattól kigyulladt. Ezen a  szakaszon körülbelül 30 percre leállt a közlekedés, a vasúttársaság pótlóbuszokat […]

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hivatalosan is mentális rendellenességnek ismerte el a kényszeres szexuális viselkedést (compulsive sexual behaviour) – tájékoztat az Index.  Bár évek óta folynak a szakmai viták a szexfüggőségről, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hivatalosan is mentális betegségnek ismerte el a kényszeres szexuális viselkedést. Az, hogy a szervezet felvette a köznyelvben csak szexfüggőségként emlegetett jelenséget a […]

panoráma

A magyar kutatási eredmények új távlatot nyithatnak a poszttraumás stressz szindróma, a krónikus stressz és a kiégés idegi folyamatainak megértéséhez.

Egy Egyesült Királyságban bejegyzett vállalattal kötött megállapodást a Richter, s egy új női termékenységet elősegítő terméket forgalmaznak 2019-től az EU-ban. A Richter Gedeon Nyrt. bejelentette, hogy licensz és forgalmazási megállapodást kötött az L.D. Collins & Co. Limiteddel a Cyclogest hüvelykúp európai forgalmazására. A Cyclogest egy női termékenységet elősegítő termék, hatóanyaga a progesterone, egy természetes módon előforduló […]

A magyar hivatal 96 Magyarországon, Olaszországban és Ausztriában egyaránt forgalmazott termék esetében 71 féle eltérést talált a magyar fogyasztók kárára.