kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)
Föld Napja Túra: Váciak a Naszály csúcsán ünnepelnek
Április 13-án, vasárnap reggel ismét elindulnak a váci túratársak, hogy a Föld Napját a természetben ünnepeljék. A több évtizedes hagyomány szerint idén is gyalogosan közelítik meg a Naszály csúcsát, és ahogy mindig, most is tavaszi virágokkal, friss levegővel és jó társasággal várják a túrázókat.

Szerdán délelőtt hivatalosan is átadta az önkormányzat a felújított és nagyarányú fejlesztés után igazi közösségi területté alakított Szent István teret. A Márvány térként is emlegetett forgalmas közterület rendbetétele már korábban is megfogalmazott lakossági igény volt. Végül ezt a 2019-ben a váci polgárok bizalmából kétharmados testületi többséget szerző Összefogás Vácért vállalta a balesetveszélye állapotú tér felújítását. […]

Vác Város Levéltára szeretettel vár minden érdeklődőt az Ünnepi Könyvhét váci rendezvényére június 14-én, pénteken 16 órára a levéltár kutatótermében, a Múzeum u. 4. szám alá, ahol az alábbi négy könyvet mutatják be: Csukovits Anita: A váci domonkos kripta koporsói Szabó Andrea-Zomborka Márta: Váci keresztek C. Tóth Norbert: A váci székeskáptalan archontológiája 1378-1526 (bemutatja Tringli […]

Az anyakönyvi hírekben megjelenő információkat az érintettek jóváhagyásával az önkormányzat anyakönyvi hivatalában gyűjtik össze. A lista a legfrissebb adatokat tartalmazza. Ha észrevétele, kérése van, felkeresheti az anyakönyvi hivatalt, illetve levelet írhat nekünk a szerkesztőségbe, vagy telefonon a 06-20/911-9077-es számon minden munkanapon 9 és 12 óra között hívhatja munkatársunkat. Vácon születtek: Mata Károly és Havasi Renáta gyermeke, […]

város

A Duna-Dráva Cement Kft. (DDC) családbarát gondolkodásmódja szorosan kötődik a társadalmi felelősségvállalási stratégiájához. Aktuális lehetőségeihez mérten folyamatosan segíti programjaival és kezdeményezéseivel a munkavállalókat és a cementgyárak környezetében élőket. A vállalat társadalom iránti elkötelezettségét 2023-ban a Nagycsaládosok Országos Egyesülete elismeréssel jutalmazta. A Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) közel 4 évtizede jött létre, amelynek tevékenysége felöleli szinte az […]

Újságírók érkeztek pénteken ismét Vácra, hogy jó hírét vigyék a városnak. Tavaly óta szervezi a Váci Tourinform Iroda a médiumok képviselőinek a városnéző programot azzal a céllal, hogy megismerkedjenek a település értékeivel és továbbítsák Vác üzenetét, hogy érdemes a Dunakanyar fővárosába eljönni akár több napra is. A MAHART támogatásával szárnyashajó taxizta Vácra és vitte vissza […]

Nem kevesebb, mint féltucat alsóvárosi játszótéren cserélik ki az elöregedett, balesetveszélyes ütéscsillapító gumilapokat a közeljövőben – erről tájékoztatta a sajtót hétfőn délután az érintett három választókörzet önkormányzati képviselője. Az Összefogás Vácért színeiben 2019-ben nagy többséggel bizalmat kapó Ferjancsics László, Fehér Zsolt és Kiss Zsolt a Lehotka parkban számolt be az újabb felújításról. Kiss Zsolt elöljáróban […]

városháza

The current query has no posts. Please make sure you have published items matching your query.

sport

A Váci KSE felnőtt csapata a Csurgó elleni edzőmérkőzéssel búcsúzott a budapesti Elektromos Sportcsarnoktól, ahol a felkészülés elmúlt három hetét töltötték. Ez a búcsú annak ellenére remekül sikerült, hogy Lendvay Péter (bal váll sérülés), Császár Ferenc (lovaglóizom-húzódás), és Kocsi András (vírusfertőzés) egyáltalán nem léptek pályára. Az első félidő kiegyensúlyozott játékot hozott, a hazai csapatban ekkor […]

Nagy álma teljesül Szőke Ákosnak azzal, hogy rajthoz állhat az Európa-bajnokság keretein belül. Az augusztus 10-11-ei Gymkhana Grid Eb egyben magyar országos bajnoki forduló is lesz, ahol szintén szeretne jól szerepelni a váci Maricsek Racing Team fiatal tehetsége. Ákos fő célja, hogy az erős középmezőny tagjaként zárhassa a hétvégi, tököli jamboreet. – Nagyon várom és […]

Nyitott hátgerinc, példaértékű élet és díjak garmadája – ez jellemzi Kiss Viktor magyar szkanderbajnokot. Nemrég Franciaországban szerezte meg kategóriájában a győzelmet, míg másik kézzel az ezüstérmet. A 35 éves fiatalember Vácon él és egy mozgássérülteket foglalkoztató cégnél dolgozik elektroműszerész betanított munkásként. – Tizennégy éve sportolok, súlyemeléssel foglalkozok elsősorban.  A budapesti Power Station nevű egyesülethez tartozom. […]

anyakönyv

The current query has no posts. Please make sure you have published items matching your query.

Váci Köz-tér

The current query has no posts. Please make sure you have published items matching your query.

rendőrség

The current query has no posts. Please make sure you have published items matching your query.

régió

VÁCI NAPLÓ/régió ♥ Halálos baleset történt az M2-es autóút és az M0-s elkerülő út találkozásánál hétfő délután, ezért az M2 Budapest felé vezető érintett szakaszát  a helyszínelés idejére lezárták – közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel. A közlekedésben nagy fennakadások voltak emiatt. Kisdi Máté elmondta, hogy az M2-es autóúton, az M0-s csomópont közelében egy […]

VÁCI NAPLÓ/régió ♥ Eddig ismeretlen okból lesodródott az útról és árokba hajtott egy gépkocsi vasárnap kora délutáni órákban Vácdukán, a Kossuth Lajos utcában. A tűzoltók kiérkezése előtt a mentők egy embert az autóból kiemeltek, könnyű sérülésekkel kórházba szállították. A váci hivatásos tűzoltókat is riasztották, a helyszínre érkező lánglovagok áramtalanították és átvizsgálták a járművet, majd biztosították a […]

VÁCI NAPLÓ/régió ♥ Az év legerősebb kerti irányzata nagyon egyszerűen összefoglalható: még több lazítás a zöldben. Ehhez ad nagyszerű ötleteket az idei Gardenexpo, amelyet március 23. és 25. között tartanak a Budapest Sportarénában. A kültéri életterekben ma már kötelező elem az olyan egyszerű, de komplex kerti tér, melyben világítás, fűtés, árnyékolás, étkező, konyha és nappali, […]

panoráma

VÁCI NAPLÓ/nagyvilág ♥ Magyarország idén is csatlakozik az Európai Bizottság LIFE+ programja keretében megvalósuló Európai Hulladékcsökkentési Hét (European Week for Waste Reduction, EWWR) kampányhoz. Az Európai Hulladékcsökkentési Hét november 19-27. között kerül megrendezésre. Váciak csatlakozását is várják, a legjobb ötletek európai díjat nyerhetnek. A program keretében a kontinens egészén önkéntesek saját ötleteiket megvalósítva hívják fel a figyelmet […]

VÁCI NAPLÓ/MTI/nagyvilág ♥ A füveskerti költők munkáink fontosságára, az írói naplók történelmi forrásértékére, illetve a művészek a rendszerváltozást is elősegítő szerepére is rámutattak a Közép-Európa és 1956 – Írók a forradalomban című emlékülésen a Parlamentben szombaton. A váci fegyházban 1954-ben a Nagy Imre-féle politikai vezetés jóvoltából szabadabban összeülhettek a börtönkápolna melletti füves tisztáson azok a költők, […]

VÁCI NAPLÓ/nagyvilág ♥ Európa-szerte 1,47 millió, Belgiumban és Luxembourgban 37 ezer gépjárművét hívja vissza a Toyota a légzsákok esetleges hibája miatt. Magyarországon a Toyota Central Europe Kft. tájékoztatása szerint a négy modell összesen 15 ezer 856 járműve érintett a visszahívási kampányban – írja az MTI. A márka magyarországi képviselete közölte, hogy a Toyota itteni vevőszolgálati osztálya értesíti […]