kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)

VÁLASZTÁS: az MSZP is támogatja a váci összefogást

A Magyar Szocialista Párt szerdai elnökségi döntése értelmében immár hét országos politikai szervezet és két helyi civil egyesület alkotja azt a széleskörű összefogást Vácott, amely a Duna-parti település fejlődési pályára állítása érdekében a kormánypárti városvezetés leváltására irányul – közölte Kiss Zsolt, a párt önkormányzati képviselője szerkesztőségünkkel. A DK, a Momentum, a Jobbik, az MSZP, az […]

Tragédia a síneken: a képviselő a vasúttal egyeztetett

Szerdán este egy személyautó a piros jelzés ellenére a vonat elé hajtott Nagymaros és Kismaros között egy vasúti átjáróban. A történtek ismét arra figyelmeztetnek, hogy aki autót vezet, minden pillanatban összpontosítani kell a figyelmét a gyorsan változó közlekedési helyzetekre, s nem szabad rutinból meghozni a döntéseket. A balesetben hárman haltak meg, mindannyian a kocsiban ültek. […]

Tizenhat év után elbúcsúzott a váciaktól a püspök

Videoblogot indított a nyugdíjas éveit elkezdő Beer Miklós püspök. Az elmúlt évtizedekben gyakran megnyilatkozó, az elesettek mellett mindvégig cselekvően kiálló egyházi vezető a következő időszakot is aktívan szeretné eltölteni és ehhez társakat keres. Most a videoblogot indító püspök újabb felhívással fordult az emberekhez a YouTube-on. Beer Miklós a videóban arról elmélkedik, hogy milyen életfilozófiát alakított […]

Illegális hulladéklerakás: 50 ezer a nyomravezetői díj

Kereken 50 ezer forintban állapították meg a nyomravezetői díjat, az illegális szemétlerakók leleplezésében segítő lakosok adatait pedig bizalmasan kezelik – hangzott el a döntés a városházán tartott szakmai tanácskozáson. Korábban már megírtuk, hogy a városvezetés kemény harcot hirdetett a településen az illegális hulladéklerakás ellen. Az ötödik hulladékkezelési egyeztető fórumon Fördős Attila polgármester elmondta: az utóbbi […]

Három ember halt meg az esti vasúti balesetben

Egy személyautóban utazó három ember meghalt szerda este Kismarosnál, amikor járművük a fénysorompó tilos jelzése ellenére a sínekre hajtott és összeütközött egy vonattal – közölte a rendőrség a police.hu oldalon. A tájékoztatás szerint 19 óra körül egy nemzetközi gyorsvonat személyautóval ütközött a 12-es főút 9. kilométerszelvényénél, Kismaros és Nagymaros között. Kavalecz Imre, a Mávinform sajtóügyeletese […]

Vonattal ütközött össze egy személyautó Nagymarosnál

Egy személyvonattal ütközött össze egy gépkocsi Nagymarosnál az esti órákban, a Hatlópatak dűlőnél lévő vasúti átjáróban. A balesethez műszaki mentés céljából a váci és fővárosi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik áramtalanították az autót. A katasztrófavédelmi műveleti szolgálat is kiérkezett, a mentők is a helyszínen vannak. A baleset miatt nagy fennakadások vannak a vasúti közlekedésben. ♦

Megszöktek a börtönből, Porschéval menekültek el

Különös szökés történt 2000 szeptemberének végén a váci börtönben. Két elítélt, B. Sándor és Zs. Csaba egy raktárhelyiségben átvágta a rácsot, egy hágcsón leereszkedtek az utcára és egy ott várakozó fehér Porschéval elmenekültek. A hajtóvadászat nem tartott sokáig, a páros egyik tagját pár nap múlva elkapták. Nem tanúsított ellenállást. A másik még pár hetet töltött […]

Nem a szobi vonalon utazott a szamár a vonaton

Nagy nézettséget ért el az a videó, amelyen az látható, hogy két ember társaságában egy kecske és egy felmálházott szamár száll le egy vonatról. A mindössze néhány másodperces felvételen jól látszik, hogy egy Flirt motorvonat belsejéből lépnek a peronra a történet szereplői. A közösségi oldalon olyan találgatások is elindultak, hogy a szamár és gazdái talán […]

Facebook: gombnyomásra törölhetjük a nyomainkat

Új, adatvédelmet szolgáló funkcióval bővül a Facebook. Segítségével az is látható, mely oldalak továbbítanak rólunk információt a közösségi oldal felé. Még a Facebook májusi F8 fejlesztői konferenciáján került szóba, hogy a közösségi oldal egy új adatvédelmi eszközt kíván bevezetni, hogy a felhasználók nagyobb biztonságban érezzék személyes adataikat. Az újdonságra egészen eddig kellett várni. A funkció bejelentésekor Mark […]

Magyar mezben durrantott a Szigeten Ed Sheeran

Ed Sheeran énekel a 2019-es Sziget Fesztiválon

A teljes közönség összeölelkezve hullámozta végig a Perfectet, mindenki együtt énekelte a Shape of You-t, és rajongással fogadta a magyar futballválogatott mezében a színpadra visszatérő egykori utcazenészt.

Kitüntetés a Vox Humananak: a film pereg tovább

Augusztus 16-án, a nemzeti ünnep alkalmából tartott díjátadón a Vox Humana énekkar Csokonai Vitéz Mihály díjat kapott – erről lapunk rövid hírben már beszámolt. A több mint nyolc évtizedes múltra visszatekintő, nemzetközi hírű váci kórus nem csak a közönség, hanem a szakma véleménye szerint is megérdemelten vehette át a rangos elismerést. „A nemzeti ünnepek teremtenek […]

Regisztrálták a bicikliket, így nagyobb a biztonság

Pénteken Vácott a főtérre várták a bicikliseket, hogy bringájukat felvetessék az országosan ismert BikeSafe rendszerbe. Aki ezt megtette, nagyobb biztonságban tudhatja kerékpárját, amelyen immár címke is hirdeti, hogy szerepel az adatbázisban, másrészt ha mégis eltűnne, jóval nagyobb eséllyel indulhatna a keresés. A Váci Rendőrkapitányság munkatársai az elmúlt héten négy helyszínen, Szobon, Kismaroson, Őrbottyánban és városunkban […]

Magyarul is elindult az egyik legjobb tanulási oldal

Tizedik születésnapján értékes ajándékkal lepte meg a magyarokat a Khan Academy: néhány napja a világméretű tanulási oldal magyar nyelvű verziója is elindult, igaz, első ránézésre tesztüzemmódban, minimális tartalommal. De vajon honnan indult ez az egész? Miért kell magyarítani egy ilyen felületet, illetve lehet-e egyáltalán?  A Khan Academy neve összekapcsolódott a digitális eszközökkel megvalósult önirányított tanulás […]

Két autó ütközött, az egyik az oldalára borult

Személygépkocsik ütköztek össze hétfőn délután Vácdukán, a Kossuth Lajos úton, már a településen kívül, a váchartyáni elágazásnál. Az ütközés következtében az egyik autó az oldalára borult és forgalmi akadályt okozott. A váci hivatásos tűzoltók áramtalanították és átvizsgálták a járműveket, majd biztosították a helyszínt. A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja – tudtuk meg Csámpai Attilától, a […]

Két váci is az állami kitüntetettek között

Augusztus 16-án, pénteken a Pesti Vígadóban adták át az állami kitüntetéseket augusztus 20-ika alkalmából. Idén két váci díjazott is szerepel a névsorban. A díjakat Rétvári Bence, a térség országgyűlési képviselője és parlamenti államtitkár adta át Áder János köztársasági elnök megbízásából. Pusztáné Bordás Klára, a Jávorszky Kórház műtős szakasszisztense a Magyar Arany Érdemkereszt Polgári Tagozat elismerést […]