Milliós támogatások Vácdukán: sportpark, pályavilágítás

A magyar gazdaság erősödését mutatja, hogy a kistelepülések fontos fejlesztéseire is jut a forrásokból, Vácdukára az elmúlt két évben 215 millió forint kormányzati támogatás érkezett – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára a Váccal szomszédos településen. Rétvári Bence, aki egyben a térség országgyűlési képviselője, a vácdukai sportpark, valamint a focipálya-kivilágítás, továbbá a gyalogátkelőhely […]
Marton Zsolt: „Szeretnék püspökként is ember lenni”

Marton Zsoltot, a budapesti Központi Papnevelő Intézet rektorát augusztus 24-én ünnepi szentmise keretében püspökké szentelték és beiktatták főpásztori hivatalába a váci székesegyházban. A főszentelő Erdő Péter bíboros, prímás; a társszentelők Michael August Blume apostoli nuncius és Beer Miklós nyugalmazott váci püspök voltak. Marton Zsoltot Ferenc pápa július 12-én nevezte ki a Váci Egyházmegye élére, miután elődje, Beer […]
Kamathullás a hitelpiacon: most kell belevágni?

Jól jártak azok, akik nem siettek és augusztusban vettek fel hitelt a Bank360 vizsgálata szerint. Csökkentek a kamatok a lakáshiteleknél, és a személyi kölcsönöknél is maradtak a nyomott árak. A pénzügyi termékek összehasonlításával foglalkozó Bank360 augusztusban is megvizsgálta, hogyan változtattak a bankok a legnépszerűbb kölcsönök konstrukcióin: úgy látszik, a régóta várt kamatemelések nem jöttek még […]
Dr. Licht Anna orvos lett az idén Vác Város Díszpolgára

A Váci Civitas Szimfonikus Zenekar és a Váci Huszárőr Bandérium közreműködésével vette kezdetét államalapításunk ünnepe Vácon. A rendezvény keretében adták át az idei városi kitüntetéseket is. A Himnusz eléneklése után a Técsői Ruszinok Táncegyüttes műsorát láthatták a megjelentek, amely előtt szintén két técsői diák, Kegyes Brigitta és Kegyes Karolina szavalata hangzott el. A műsor után […]
VÁLASZTÁS: a Mi Hazánk minden körzetben állít jelöltet

Hivatalosan is megkezdheti kampányát a Mi Hazánk Mozgalom – jelentette be dr. Csereklye-Klapwijk Krisztina polgármester-jelölt az ajánlóív kérelmek leadását követően. A váci szervezet mind a tíz választási körzetben állít váci párttagságú képviselőjelöltet, bemutatásuk a jövő hét folyamán sajtótájékoztató keretében fog megtörténni, egyes szervezeten belüli tisztségviselők megnevezésével. Mindemellett, a leglényegesebb programpontok is a tájékoztatás részét fogják […]
Kismarosi vonatbaleset: az egyik áldozat állapotos volt

Egy várandós dél-koreai nő is meghalt a kismarosi vonatbalesetben – jelentette több lap is. A legfrissebb információk szerint a három utas közül a legfiatalabb, a 30 éves nő terhes volt. A szerda esti baleset az elsődleges információk szerint azért következett be, mert a személyautó a piros jelzés ellenére a sínekre hajtott. Az Opel Zafira típusú […]
Illegális szemétlerakót fogtak a közteresek Deákváron

Ismét illegális szemétlerakót értek tetten a napokban a váci közterület-felügyelők. A legutóbbi eset Deákváron, az egyik szelektív hulladékgyűjtő szigetnél történt. Egy férfi néhány zsáknyi építési hulladéktól akart éppen megszabadulni, amikor rajtakapták, így ki kellett fizetnie a helyszíni bírságot, és visszapakolnia a szemetet. A közterület-felügyelők és a társzervezetek továbbra is a nap 24 órájában figyelik a […]
Evezős vb: Galambos Péter éremesélyes Linzben

Hét egység 11 versenyzője képviseli a magyar színeket vasárnaptól a linzi, olimpiai kvalifikációs evezős és paraevezős világbajnokságon, amelyen két tokiói kvóta megszerzése a terv. Szierer János szövetségi kapitány a korábban kitűzött célokról, azaz a két olimpiai kvótáról az MTI-nek elmondta: kincstári optimizmusa töretlen, így hisz abban, hogy a tervüket megvalósítják. A magyar csapatban ott van […]
9 ezer forintnyi rezsiutalványt kapnak a nyugdíjasok

Kilencezer forint értékű rezsiutalványt kap minden nyugdíjas szeptember 30-ig – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. Indoklásul azt mondta, hogy minden várakozásnál jobban teljesít a magyar gazdaság, amiből az idősebb korosztálynak is részesednie kell, „nagyon fontos kifejezni a megbecsülésünket, tiszteletünket” irántuk. A háromszor háromezer forintos rezsiutalvány március 31-ig lesz felhasználható, a […]
Meg kellene szüntetni a panelházak szemétledobóit

Bezárná a panelházak szemétledobóit a Magyar Közös Képviselők Egyesülete, mert nagyon sok helyen nem rendeltetésszerűen használják őket, emiatt elszaporodnak a csótányok és a patkányok, illetve rendszeresek a kisebb-nagyobb tűzesetek. Ráadásul a szemétledobók nem teszik lehetővé a szelektív hulladékgyűjtést – mondta az InfoRádiónak az egyesület szakmai igazgatója. Ha a javaslatból döntés lesz, az több váci társasházat […]
Dél-Koraiak haltak meg a kismarosi balesetben

Dél-koreai állampolgárok voltak az áldozatai a szerda este Kismarosnál történt súlyos vasúti balesetnek – erősítette meg az Indexnek a rendőrség. Mint a Váci Napló is megírta, személyautójuk a fénysorompó tilos jelzése ellenére hajtott a sínekre, s ott összeütközött a Varsó felől a Nyugati pályaudvarra tartó Báthory EuroCity vonattal. A balesetben hárman haltak meg, mindannyian az […]
Váci anyakönyvi hírek – 2019. augusztus 23.

Az anyakönyvi hírekben megjelenő információkat az érintettek jóváhagyásával az önkormányzat anyakönyvi hivatalában gyűjtik össze. A lista a legfrissebb adatokat tartalmazza.
Szórta a rendőrség a büntetéseket a gyorshajtóknak

Csaknem tízezer sebességtúllépést regisztrált a rendőrség a múlt héten, az augusztus 12. és 18. között tartott országos sebességmérő akcióban, amelyben a Váci Rendőrkapitányság traffipaxát is bevetették. A police.hu oldalon közöltek szerint az éves ellenőrzési terv alapján Tispol Speed elnevezéssel tartott fokozott közlekedésbiztonsági akcióban 9778 járművezető sebességtúllépését dokumentálta a rendőrség. 7296 esetben leállítás nélkül rögzítették a […]
Kézilabda: indul a bajnokság, büszke a csapat Alexre

A címvédő Telekom Veszprém és a Dabas pénteki mérkőzésével kezdődik a férfi kézilabda NB I új idénye. Az erőviszonyok nem változtak az előző szezonhoz képest: a bajnoki címért a Veszprém és a Szeged versenyfutása várható, a bronzéremre pedig a Tatabánya esélyes. A mezőnyben egy év NB I/B-s szereplés után ott lesz a Váci KSE is, […]
Belső vita az MSZP elnökségének váci döntése miatt

Mivel a váci vezető szerint a párton belüli szabályok alapján az országos elnökség csak megyei jogú városok estében dönthet arról, hogy kit támogatnak az önkormányzati választáson polgármester-jelöltként, Bóth János, az MSZP városi szervezetének elnöke elfogadhatatlannak tartja az elnökség szerda esti ülésén hozott döntést. Mint megírtuk, a szocialista központi vezetés arra jutott, hogy Matkovich Ilona és […]
Vajon mennyi szabadság szükséges a szívünknek?

Nemcsak a lelkünknek, a kedvünknek, de a testünknek is jót tesz, ha kihasználjuk a szabadságunkat. Ezt mindenki érzi, de több friss kutatás bizonyítékokat is ad erről.
Meglepő adatok a vezetéshez szükséges ételről és italról

Az ivás és az evés kulcsfontosságú a hosszabb vezetéseknél – ezekről szolgálnak váratlan adatokkal a szakemberek. Tudta például, hogy a vízhiány is okozhat vezetési hibákat?