Én mindig ezt tartottam és tartom ma is szem előtt, és ezt kérem a kollégáimtól is, amikor egy cikket megírnak. Talán sohasem volt még ilyen rossz állapotban a váci közhangulat, mint mostanában.
Levélben köszönte meg a Dunában elmerült férfi, hogy a vízirendőrök mentették meg az életét. A vízirendőrök rendkívüli helytállásáról írtak a BRFK Facebook oldalán, ahol leírták, hogy a verőcei strandnál egy rosszul lett strandoló után le kellett merülnie a Dunába vízirendészüknek, Szedlár Bálint r. törzsőrmesternek. A férfit hatalmas küzdéssel hozta fel a víz felszínére, majd a […]
Vácon, a Nemzet Sportvárosában a kézilabda immár hosszú évtizedek óta vezérhajója a sportéletnek. Az immár sorozatban a 26. élvonalbeli bajnokságát elkezdő helyi női egyesület elismerése is, hogy a csapat otthona, a Vác Városi Sportcsarnok a Magyar Kézilabda Szövetség pályázatán 15 millió forintos támogatást nyert el a létesítmény rezsiköltségére. Mint azt Gulyás Zoltán, a sportcsarnok mellett […]
Augusztus 12 a fiatalok világnapját ünnepeltük. A Hungarostudy az elmúlt évek tendenciái, tapasztalatai alapján megállapította, hogy a súlyos depresszióban szenvedők aránya a teljes lakosságon belül 2021-ben meghaladta a 11%-ot. Sajnálatos módon a fiatalok körében is negatív folyamatok figyelhetőek meg, így még inkább felértékelődik az olyan célzott, tematikus pedagógiai módszerek alkalmazása, mint az idén 10 éves […]
A Parlando Színház Társulata négy év szünet után ismét műsorra tűzte a Madách Imre Művelődési Központ színpadán Dés-Geszti-Békés: A dzsungel könyve című musicalt. A csapat már nagyon várta a szeptember 11-iki bemutatót, mivel a pandémia időszaka késleltette ezt a várva várt eseményt, amelyen a Parlando új generációja léphetett színre. A musical szólistái jórészt már részt […]
A Váci Egyházmegye immár tizenhét éves Kórházlelkészi Szolgálata szeptember 4-én tartotta 27. közösségi napját. Érkeztek vendégek az Esztergom-Budapesti és az Egri Főegyházmegyéből, a Debrecen-Nyíregyházi és a Pécsi Egyházmegyéből is – írja a magyarkurir.hu. A napot a Varga Lajos váci segédpüspök által bemutatott szentmise nyitotta meg Nyúl Viktor pécsi és Faragó Artúr váci kórházlelkész és a […]
Szeptember 10-én 18 órakor került megrendezésre Gödi Vass István festő kiállításának a megnyitója a váci Madách Imre Művelődési Központ emeleti galériájában. Nem akármit mutat meg az alkotó. Életműkiállítás látható, aminek címe „SZÁMADÁS 80”. Koltai-Dietrich Gábor művelődésszervező köszöntötte a megjelenteket, majd a rendezvényt Németh Árpád, festőművész nyitotta meg a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete (MAOE) megbízásából. A […]
Kedden egy hidegfront hatására délutántól elsősorban nyugaton, északnyugaton és északon számíthatunk záporok, helyenként zivatarok kialakulására, előtte azonban hazánk nagy részén még több órára kisüt a Nap. Az idokep.hu előrejelzése szerint az északnyugatira, északira forduló szél feltámad, de a front előtt még 28 és 35°C közé melegszik a levegő.
Egy quad nekiütközött egy motorvonat oldalának a Nógrád megyei Ipolyvecénél található sorompó nélküli átjáróban. A Vác-Balassagyarmat vasútvonalon emiatt késések voltak – közölte a Mávinform vasárnap az MTI-vel. A közlemény szerint a Balassagyarmatról Vácra tartó vonaton személyi sérülés nem történt, a quaddal közlekedő ember állapotáról azonban a Mávinform nem közölt információkat. A rendőrségi helyszínelés miatt egy […]
A délután várható heves zivatar miatt három dunántúli megyében másodfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat. A hőség miatt 17 megyében és a fővárosban továbbra is a legmagasabb fokú, piros figyelmeztetés van érvényben. Kevésbé erős, de még így is viharos széllökésekre és jégesőre számíthatunk Pest megyében és a főváros környékén. Az előrejelzés szerint a […]