Kihirdették a Tesco-pályázat nyerteseit

VÁCI NAPLÓ/régió ♥ Kihirdette a Tesco a helyi, jótékony kezdeményezéseket támogató „Ön választ, mi segítünk” pályázatának nyerteseit. Az áruházlánc vásárlói országosan 61 körzetben szavazással választották ki a nyerteseket, akik együtt összesen több mint 24 millió forint összegű támogatást kapnak.

Pest megyében 7 szervezet nyert egyenként 400.000 forint összegű támogatást programja megvalósításához. A legtöbb szavazatot a megyében a Gödöllői Fele-Más Egyesület a Sérült Gyermekekért kapta.

A Tesco „Ön választ, mi segítünk” pályázatának célja, hogy országszerte olyan helyi kezdeményezéseket támogasson, amelyek ott fejtik ki jótékony hatásukat, ahol a Tesco vásárlói és munkatársai élnek. Országszerte 61 körzetben 177 helyi civil szervezet ötletére szavazhattak a vásárlók. Ők több mint 2,9 millió szavazatot dobtak be összesen. Pest megyében a helyi kezdeményezések összesen 305 ezer 40 darab szavazatot szereztek.

Az idei programban országosan a gyermekek, fiatalok oktatását, fejlesztését célzó programok bizonyultak a legnépszerűbbnek, a 61 körzetből 32 helyen ilyen témájú kezdeményezés nyerte el a közösség és vele együtt a Tesco támogatását. Pest megyében 7 helyi pályázó lett a program nyertese: a Gödöllői Fele-Más Egyesület a Sérült Gyermekekért, a Dabas Városi Polgárőr Egyesület, a „Míg megnövök Egyesület”, a Nagycsaládosok Monori Egyesülete, a Csepel-szigeti Fogyatékosok Sportegyesülete, az Önkéntes Településfejlesztő Közösség Egyesület, valamint a Dunakeszi Diófa Nagycsaládosok Egyesülete.

Az „Ön választ, mi segítünk” programra összesen 569 civil szervezet pályázott, melyek közül az áruházlánc független szakmai partnere, a Magyar Adományozói Fórum által felkért szakértők választották ki a továbbjutókat, majd a vásárlók szavazták meg a nyerteseket.

Az áruházlánc vásárlói minden vásárlást követően egy darab zsetont kaptak, melyet a számukra legszimpatikusabb szervezet, illetve program neve mellé dobhattak be az áruházakban elhelyezett zsetongyűjtő pontokon. Az egy hónapos szavazási időszak alatt országosan a legtöbb zsetont a Szeged Extra (53.950 darab) és a Székesfehérvár Palota (49.947 darab) hipermarketekben dobták be, a legaktívabbak pedig a sarkadi szupermarket áruház vásárlói voltak, ők a vásárlások 94 százaléka után bedobták a zsetonjukat.

Pest megyében a gödöllői Tescóban dobták be a legtöbb zsetont (32.522), míg a legaktívabbak a nagykőrösi áruház vásárlói voltak, ahol a vásárlások után adott zsetonok 49,3 százalékát dobták be.

Országos szinten a legtöbb szavazatot, 81.864 darabot a Gézengúz Alapítvány a Születési Károsultakért gyűjtötte be, Pest megyében pedig a legtöbben a Gödöllői Fele-Más Egyesület a Sérült Gyermekekért szervezetet (24 603szavazat) támogatták.

A nyertes szervezetekről a www.tesco.hu/kozosseg weboldalon tájékozódhatnak. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments