Több pénzt kapnak novemberben a nyugdíjasok

VÁCI NAPLÓ/régió ♥ Idén kapnak először a nyugdíjasok nyugdíjprémiumot. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön ezt azzal indokolta, hogy a gazdaság jól teljesít, a közös sikerből és teljesítményből pedig a nyugdíjasoknak is részesülniük kell. Az átlagnyugdíj esetén 25 ezer forinttal több pénzt jelent a nyugdíjprémium és korrekció, amit novemberben kapnak meg a nyugdíjasok.

A nyugdíjprémium lehetőség 2009 óta létezik – azt a Bajnai Gordon vezette kabinet vezette be a 13. havi nyugdíj helyett –, de még soha nem fizettek ilyet. Ehhez ugyanis legalább 3,5 százalékos gazdasági növekedést kell elérni, túlköltekezés nélkül, ugyanis az az előírás, hogy a hiány nem nőhet meg az eredeti tervhez képest – foglalta össze a hvg.hu, amelynek cikkét az InfóRádió szemlézte.

A nyugdíjprémiumot az kaphatja, aki az előző évben már részesült nyugellátásban, hozzátartozói nyugellátásban részesül (kivéve az ideiglenes özvegyi nyugdíjat),  vagy egyéb nyugellátásban részesül (kivéve a rehabilitációs járadékot). A számítások szerint ez 12 ezer forintos maximális juttatást jelent.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Szociális infrastruktúra megújítása az Alsó-Ipoly mentén

Emellett a nyugdíjasok korrekciót is kapnak novemberben, egy összegben, januárig visszamenőleg. Ehhez arra van szükség, hogy az infláció meghaladja a nyugdíjemelés mértékét. Az egy összegű kifizetés akkor várható, ha ez a különbség nem éri el az egy százalékpontot.

A törvény szerint a nyugdíjas infláció első nyolc havi értékét kell figyelembe venni, ami a KSH adatbázisa alapján 2,6 százalék, vagyis egy százalékponttal több az 1,6 százalékos nyugdíjemelésnél. Ez azt jelenti, hogy 121 ezer forintos átlagnyugdíj esetén 13.310 forintot kapnak. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

1 Comment
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments