kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)

Okos parcellakővel jelöli meg az 1848-49-es szabadságharc tavaszi hadjáratának kiemelt helyszíneit a 175. évforduló emlékére a Nemzeti Örökség Intézete. Az ünnepségsorozat első rendezvényét kedden tartották Hatvanban. Az okos parcellakövek olyan információs eszközök, amelyek QR-kód segítségével bemutatják a védett sírokat és a bennük nyugvók életrajzát. Móczár Gábor, az intézet főigazgatója kiemelte: örömmel álltak a kezdeményezésről szóló, […]

A március 27-én megtartott testületi ülésen első témája Soós Péter r. őrnagy összegzése volt a Váci Rendőrkapitányság tavalyi tevékenységéről. Ebben a megbízott kapitányságvezető megállapította: tavalyi feladataikat megfelelő színvonalon, jó eredménnyel hajtották végre. A testület – a tevékenységért kifejezett köszönetet tartalmazó kiegészítésével – elfogadta az összegzést. A szavazás egyhangú volt. A tavalyihoz hasonlóan idén is 1 […]

Ezzel a címmel kerül megrendezésre idén tavasszal Vácott, a Madách Imre Művelődési Központban egy kivételes, egyben szívet melengető festménykiállítás. Egy mindössze 20 éve festő, önképző, nyugdíjas művésznő és a szintén autodidakta, 15 éve egy sikeres rajziskolát vezető leánya most első ízben állítják ki közösen a témájukban, stílusukban és technikájukban is merőben különböző festményeiket. A kiállítás […]

A Pest megyei I. osztály 21. fordulójában, március 31-én felnőtt csapatunk 2–0-ra legyőzte a Bugyit hazai pályán. Vác VLSE–Bugyi-OBO SE 2–0 (1–0) Vác, 120 néző. Vezette: Gindl Sz. (Berendi, Ferenczi T.) Vác: Bajkán Balázs – Hugyecz Máté, Balogh Balázs, Tóth Nándor, Szabó Bence – Dömök Enrikó (Busák Levente, 70.), Torda Patrik (Sós Roland, 85.), Nagy […]

A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság állásbörzét tart, elsősorban a májusban induló 10 hónapos rendőrjárőrképzés népszerűsítésére, de más munkakörök (civil) betöltésével kapcsolatban is a Rendőrségi Igazgatási Központban. A rendezvény ideje: április 9. 10 és 14  óra között A rendezvény helye: 1139 Budapest, Teve utca 4-6. ♦

A Váci Deákvári Óvoda intézményvezetői feladatával a képviselő-testület 2019-ben 5 esztendőre Terék Gizella Ágnest bízta meg. Kinevezése augusztusban jár le. A pedagógustörvény szerint igazgatói megbízás nyílt pályáztatással adható. Ám amennyiben a vezető a második ciklusát töltené be, a pályáztatás elhagyható, feltéve, ha ezzel a fenntartó és a nevelőtestület egyetért. A mesterfokozatú pedagógus besorolásba tartozó Terék […]

Hazai pályán a Vác Városi Sportcsarnokban játszott március 28-án a Praktiker-Vác az FTC-Rail Cargo Hungaria ellen a K&H a Női Kézilabda Liga, 18. fordulójában. Praktiker-Vác–FTC-Rail Cargo Hungaria 26–31 (12–17) Vác, 660 néző. V: Kiu G., Kiu T. Vác: Bukovszky – Such 1, Ballai B. 5, Bordás, Kuczora 4 (1), Csíkos 7, Ballai A. 1. Csere: […]

Éjjel többször felébredni. Izgatottan körülnézni a szoba sötétjében. Kilencévesnek lenni. Kicsit megijedni a holnapra kitett, vállfán lógó öltönyön. Mintha egy sötét alak állna ott. Nem félni, csak izgulni. Tudni, hogy az öltöny lila, nem szeretni a lila színt, de most fekete, mint egy kísértet. Paplant a fejre húzni, visszaaludni. A paplan alatt nem történhet baj. […]

Szeretettel vár minden érdeklődőt a Váci Dunakanyar Színház áprilisi előadásaira. Programok Április 6. 19 óra: A fajok eredete – Nézőművészeti Kft. Tasnádi István keltetőjében született opusz evolúciós problémákat feszeget a csirke-lét szemszögéből. Leleményes jelenetek mutatják be az emberré válás stációit, a társas együttműködés, a nyelv- és mítoszteremtés, a táplálkozás alakulását. Van cirkuszi attrakció, állatszám és […]

Bonyhád adott otthont március 22-én és 23-án a Lotz János országos szövegértési és helyesírási versenynek. A versenyen a Váci Földváry Károly Általános Iskola 4. osztályos diákja, Képes Hunor Gábor a 2. helyet szerezte meg, 1 ponttal lemaradva az országos 1. helyezettől. A nyelvészprofesszorról elnevezett verseny 1. fordulójára több mint 400 tanuló nevezett – a 2. […]

Megkapta a svéd királyné által alapított Stiftelsen Silviahemmet akkreditációját a Sztehlo Gábor Evangélikus Szeretetszolgálat Ördögárok utcai idősek otthona – ezzel létrejöhet egy olyan trénercsapat, amely nemcsak egészségügyi dolgozókat, hanem demens szeretteikről gondoskodó családtagokat is felkészít az ápolással járó feladatokra. A Johannita Segítő Szolgálat által elindított képzés hiánypótló, Magyarországon ugyanis 250 ezer ember küzd a betegséggel […]

Az anyakönyvi hírekben megjelenő információkat az érintettek jóváhagyásával az önkormányzat anyakönyvi hivatalában gyűjtik össze. A lista a legfrissebb adatokat tartalmazza. Ha észrevétele, kérése van, felkeresheti az anyakönyvi hivatalt, illetve levelet írhat nekünk a szerkesztőségbe, vagy telefonon a 06-20/911-9077-es számon minden munkanapon 9 és 12 óra között hívhatja munkatársunkat. Vácon születtek: Mácsik Levente László és Valent Bernadett […]