kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)

Őszre elkészülhet az új hajléktalanszálló, az átépítés alatt álló épület jelenleg mintegy 70%-os készültségi szinten van- tájékoztatta a Híradót Járja Andrea. A Váci Család- és Gyermekjóléti Központ vezetője elmondta: a felújított épület nemcsak korszerűbb a mostaninál, de a funkciónak is sokkal jobban megfelel majd, hiszen egészségügyi elkülönítőt, öltözőket, ebédlőt és több vizesblokkot is kialakítanak benne […]

Népszerű rovatunkban rendre sorra vesszük a kedvencek leggyakoribb betegségeivel, sérüléseivel kapcsolatos tudnivalókat, a hagyományos, már régebb óta ismert és alkalmazott vagy épp a legújabb kezelési, gyógyítási lehetőségeket. „Az elülső kereszteződő szalag szakadás igen gyakori traumás elváltozás, főképp nagytestű kutyákban. Rendelőnkben a jelenleg legkorszerűbbnek tartott, úgynevezett TPLO műtéti technikát alkalmazzuk, ami a szalag pótlása helyett a […]

Az OTP Business idei társasházi pályázatán a csaknem 650 beérkezett projektből a szakmai zsűri húszat – köztük egy váci kezdeményezést – választott ki, amelyet a hitelintézet összesen 15 millió forinttal támogat – közölte az OTP Bank kedden az MTI-vel. A Zöldebb lakókörnyezet díjazottjai közül két budapesti és egy tatai társasház is kapott támogatást zöldfelület kialakítására, […]

Közleményben tudatta a városháza a lakossággal, hogy a képviselőtestület az 55/2022.(II.16.) sz. határozattal úgy döntött, a Váci Polgármesteri Hivatalban 2022. augusztus 01. napjától 2022. augusztus 12. napjáig igazgatási szünet elrendelésére kerül sor – írja a vac.hu. Az igazgatási szünet ideje alatt a Váci Polgármesteri Hivatal ZÁRVA tart. Ezen időszak alatt a lakosság a kérelmeit elektronikus […]

A MÁV applikációban már a MÁV-START vonatjárataira a kerékpár- illetve élőállatbérletek is kényelmesen megvásárolhatók – írja a mavcsoport.hu. Egyre többen választják a vasúti bérlet megváltásához az online vásárlás kényelmét, idén már a bérletek 12 százalékát a MÁV applikációból vásárolták meg az utasok. Mostantól az alkalmazás fejlesztésének következő lépéseként, már a vasúti kerékpár- illetve élőállatbérletek is […]

A gazdasági válság hatásait értelemszerűen a sportvilág is megszenvedi, nem kivétel ez alól a hazai tereprali motoros szakága sem. A MAMS új szakági vezetését a lehető legnehezebb pillanatban átvevő Horváth Lajos „Laller” azonban változást ígért, és a sportvezető pilóta tartotta is magát a korábban megfogalmazott célokhoz. A Horváth Lajos csapatát már hosszú évek óta támogató, […]

Egy turisztikai időszak (május 1.-szeptember 30.) bevezetésével, illetve a fizetős várakozóhelyek bővítésével igyekszik orvosolni a városvezetés az immár szinte ellehetetlenült belvárosi parkolást. A parkolás díja változatlan, a bérletek árában történik módosítás. Rendre visszatérő téma, illetve panaszforrás a váci belvárosban élők és közlekedők körében a parkolóhelyeknek a hiánya. A város lakosságszámának a növekedésével, a sokasodó társasházak […]

Tovább folytatódik a Vegyesfák és a muskátlik permetezése a városban. Azt követően, hogy a váci holding munkatársai június elején már egyszer átestek a növények körüli ilyenkor szokásos munkálatokon, a következő hetekben is folytatni fogják a védelmük biztosítását. A vacholding.hu oldalon tájékoztatták Vác lakosságát, hogy amennyiben az időjárás nem fog közbe szólni, július 27 és augusztus 10 […]

A tervezési munkák és az engedélyezési eljárások után e hét első napján a kivitelező elkezdte a Rádi út Vám utca és Magyar utca közötti szakaszának teljes szélességű felújítását – írja a vac.hu. Az elmúlt hónapok infrastrukturális fejlesztései közepette rendre visszatérő kérdés volt Vác egyik legforgalmasabb, de mégis rossz állapotú útjának, a Rádi útnak a sorsa. […]

Az év elején megújult NAV-portálon már elérhető a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új ügyintéző felülete, az Ügyfélportál (ÜPO), amely fokozatosan leváltja az eBEV-et. A két felület kezdetben párhuzamosan működik, biztosítva a felhasználók kényelmes és biztonságos átállását – olvasható a hivatal közleményében. Az ÜPO a Windows, Android, iOS operációs rendszerekből, valamint az Edge, Firefox, Opera, […]

Az ország fokozottan védett faja, a vadmacska egyik példányát kapta lencsevégre a Visegrádi-hegység védett területén a Vadmacska Fajmegőrzési Program keretén belül kihelyezett vadkamera. A faj a hibridizáció, tehát a vad- és házimacskák kereszteződése miatt erősen veszélyeztetett. A vadmacska kutatása és védelme érdekében a Budakeszi Vadaspark, a Pilisi Parkerdő Zrt. és a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság […]

Menthetetlennek ítélt önkormányzati lakások eladásából befolyt összegeket fordítanak a város tulajdonában lévő ingatlanok felújítására, amelyeket így piaci alapon lehet bérbe adni – hangzott el azon a sajtótájékoztatón, amelyet az egyik frissen felújított lakásban tartott Matkovich Ilona és Inotay Gergely. A Budapesti főút 73. szám alatti önkormányzati ingatlanban a Híradó ottjártakor már csak a takarítás volt […]