kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)

Nem volt könnyű meccs, de a váciak tudták: ha nyernek, biztos feljutók, ha nem, akkor még küzdeniük kell. Ennek megfelelően játszottak.

Tisztelettel fogok emlékezni mindenkire, akivel akár munka-, akár baráti kapcsolat révén is összehozott az élet Vácott - mondta a távozó ügyvezető.

A második játékrész elején a labdaszerzéssel és szoros védekezéssel mit sem törődő csapatunk tizenhárom perc alatt három gólt kapott!

Ott lesz az Eb-n a Váci Forma SE két egykori birkózó nebulója, a 77 kilogrammos Szabó László és a 130 kilós Lám Bálint is.

Olyan egyesületre van szükség, ahol helyben is meg lehet teremteni a feltételeket ahhoz, hogy valaki olimpiai aranyat szerezzen.

Ősszel – még Óbudán – a Vasas a korábbi váci támadó, Balajti Ádám góljával 1–0-ra győzött a Vác ellen. Most Újpesten lesz a meccs.

Nem vártak győzelmet a szurkolók, de becsületes, jó játékot azért igen a váci női kézilabdacsapat tegnap esti, győriek ellen vívott meccsén. Akik ott voltak, azt mondják, nem is csalódtak, hiszen az eredmény hűen tükrözi a pályán történteket: GVM Europe-Vác – Győri Audi ETO KC 27–35 (15–18). A váci lányok lendülete nagyjából az első félidő közepéig […]

A váciak saját nevelésű kapusa azon dolgozik, hogy bekerüljön az Európa-bajnokságra utazó csapatba, és Vácon is szeretne többször pályára lépni.

A klub több, nagy nevű, évek óta játszó játékost enged el a szezon végén, helyettük tehetséges fiatalokat igazolnak ezúttal is.

Néveri Konrád a rajtnál: a váci ralikrossz tehetség idén az összes versenyen részt vesz

Konrád és a család egyelőre nagyon élvezi azt, hogy akár 4 ezer fős közönség előtt róhatja a köröket, de mindig van feljebb. Ehhez azonban már sok pénz is kell.

A korábban elnyert pályázati támogatásoknak köszönhetően 2020-ig három lépcsőben újabb fontos beruházások valósulhatnak meg a csónakházban.

A váci sportcsarnokban rendezték meg a Pest megyei B-kategóriás kézilabda diákolimpia megyei döntőjét a hétvégén. A lány és a fiú kategóriában is a Váci Madách Imre Gimnázium  nyerte meg az aranyérmet, így ők képviselik Pest megyét a miskolci országos döntőben. A Diákolimpia a hazai diáksport egyik legrangosabb megmérettetése, fő szervezője a Magyar Diáksport Szövetség. Az […]