kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)

Kajak-kenu – Két váci a szegedi világkupán

A hétvégén Szeged adott otthont a felnőtt gyorsasági kajak-kenu világkupa viadalnak. A remek sikereket elérő, az éremtáblázat élén végző magyar válogatottban két fiatal váci versenyző is helyet kapott. Mindkét váci a hosszútávú (5000 méter) viadalon állhatott rajthoz. Az utánpótlás korosztályban korábban remek sikereket elérő Sellyei Csanád – akinek felkészülését az önkormányzat döntése értelmében anyagilag is […]

Felhívás Kiváló Diák javaslatra

Vác Város Önkormányzat Képviselő-testülete „Vác Város Kiváló Diákja” kitüntető címet, olyan Vác városban tanuló diákoknak adományozza, akik példamutató magatartás és szorgalom adott iskolatípusban nyújtott, folyamatosan kimagasló tanulmányi teljesítményt tanulmányi versenyeken elért kiváló eredményt értek el. A kitüntetés adományozására javaslatot tehet valamennyi Vác város területén működő általános és középiskola igazgatója, tantestülete, valamint az Emberi Kapcsolatok Bizottságának […]

XI. Dunakanyar Motoros Találkozó és Családi Napok – Vác

Sok szeretettel várnak mindenkit a rendezők a május 19-20-21-én rendezendő XI. Dunakanyar Motoros Találkozó és Családi Napokra a váci Duna-partra. Helyszín: Duna-part, Zenepavilon Programok Május 19. 18.00 Delirium zenekar 20.00 DJ Henryk 21.00 Metzker Viktória 22.00 DJ Elektra 23.00 DJ Henryk Május 20. 10.00 Motorosok gyülekezője 11.00 Motoros kirándulás a Dunakanyarban 13.00 Red One House […]

Holnap lakossági fórum a Madách Gimnázium egyházi tulajdonba adásáról

A váci városvezetés korábban már több alkalommal jelezte: segíteni kíván abban, hogy a közvélemény megismerje az eddig városi tulajdonban lévő ingatlanok egyházi kézbe adásának részleteit. Az önkormányzat ezért lakossági fórumot szervez a témában. Az esemény május 17-én 17 órakor a városháza dísztermében lesz, ahová minden érdeklődőt szeretettel várnak. A váci önkormányzat a lakossági fórumon keresztül […]

Nála a beteg érdeke volt a legfőbb törvény – Búcsú dr. Kékesi Gábor orvosigazgatótól

Megrendült szívvel és mély fájdalommal vettük tudomásul dr. Kékesi Gábor orvosigazgatónk, osztályvezető főorvosunk, kedves munkatársunk halálhírét – olvashatjuk a szomorú hírt a Jávorszky Ödön Kórház-Hivatalos Facebook oldalán. Dr. Kékesi Gábor 1957 október 24-én Kemencén született, 1976-ban érettségizett, még ebben az évben felvették a Semmelweis Orvostudományi Egyetemre, 1982-ben szerzett orvosi diplomát. Oktatói már orvostanhallgatóként meglátták benne […]

Városi kitüntetésekre várnak javaslatot

Vác Város Önkormányzatának Képviselő-testületének 2/2021. (I. 20.) számú rendelete szól a városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról. A város érdekében kifejtett kiemelkedő munka elismerésére: Vác Város Díszpolgára; Pro Urbe – egyéni; Pro Urbe: – közösségi kitüntetés adható. Vác Város Díszpolgára 2/2021. (I. 20.) számú rendelet 5. §-ának értelmében: „5. § (1) Vác Városa érdekében, hosszú időszak […]

Sorozatban hatodik győzelmét aratta felnőtt csapatunk

A Pest megyei I. osztályú bajnokságban a Vác VLSE 3–0-ra legyőzte a Dunavarsány együttesét. Pest Megyei I. osztály, 28. forduló Vác VLSE–FÉMALK-Dunavarsány 3–0 (0–0) Vác, 150 néző. Vezette: Aszódi Csaba (Bíró Zsolt, Kara Pál) Vác: Bajkán Balázs – Rusvay Balázs, Tóth Nándor, Hegedűs Csaba, Szabó Bence – Nagy Zoltán, Pap Botond (Ceglédi Krisztofer, 88.), Torda […]

Harminckét napirendet tárgyal szerdán a képviselő-testület

Május 17-én, szerdán 8 órai kezdettel tartja soron következő ülését Vác Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a városháza nagytermében. A meghívóban összesen 32 napirendi pont szerepel. A rendezvény nyilvános részén bárki hallgatóként részt vehet. A tervezett program az alábbiakban olvasható. NAPIREND ELŐTT Tájékoztató a.) a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, az átruházott hatáskörben hozott bizottsági döntésekről, a képviselők, […]

A Mi Hazánk Mozgalom kiáll a fúrt kutak megsarcolása ellen – Parkolási türelmi idő a templomba járóknak

Folytatja a Mi Hazánk Mozgalom az aláírásgyűjtést, amiben azt követelik a kormánytól, hogy az engedély nélkül létesített fúrt és ásott kutak bejelentését ne kelljen a lakosságnak ez év végéig megtennie – hangzott el Szabadi István, a Mi Hazánk Mozgalom parlamenti képviselője és dr. Csereklye Krisztina, a Mi Hazánk Mozgalom váci szervezetének elnöke múlt hétvégi váci […]

Öröksége, szellemi hagyatéka itt marad a városban – Búcsú Hajdu Sándortól

Hetvenhét esztendős korában szombaton elhunyt Hajdu Sándor, a váci közélet egyik kimagasló alakja. Hajdu Sándor több korábbi képviselő-testületnek volt tagja, bizottsági elnöke, a váci rendszerváltás aktív résztvevője, a vasúthoz ezer szállal kötődő aktív váci lokálpatrióta. A Váci Közös Képviselők Klubja vezetőjeként sokat tett a lakosok ügyeinek rendezése érdekében és vezetője volt a művelődési központnak is. […]

Átadják a művelődési központ ötletpályázatának közönségdíját a könyvtárban

Néhány hónappal ezelőtt lezajlott „A Madách Imre Művelődési Központ felújítása és könyvtár funkcióval való bővítése, környezetének rendezése” elnevezésű ötletpályázat hivatalos díjkiosztója, emellett közönségszavazást is meghirdettek a szervezők. A közönségdíj átadójára május 18-án csütörtökön 17 órakor a Katona Lajos Városi Könyvtár kiállítótermében kerül sor, mely egyben az építészeti és tájépítészeti pályázat kiállításának megnyitója is lesz. Köszöntőt […]

Megtisztult Ódeákvár – Több tízezer csikk, főleg a buszmegállókban

Az Ódeákvárért Civil Egyesület csatlakozott az április 22-28. között megrendezett TeSzedd! mozgalomhoz – tudtuk meg Lőrik János alapító elnöktől. Az elnök elmondta: az egyesület tagjai több lépésben átpásztázták a Kosdi út-Eperfa utca- Hanusz utca-Szivárvány utca közötti „Ódeákvár” területét. A meghirdetett időn túl is dolgoztak és nem hagyják abba, többször meg szeretnék ismételni. Szerencsére nem találtak […]

Sztárparádéval és közel 100 programmal jubilál a VéNégy Fesztivál – Nagymaros, június 22-25.

Óriásbábok, akrobaták, világító medúzák, gigantikus fémoroszlán, üstdobokon megszólaló ókori görög költészet, a történelem hőseit megidéző táncok, virtuális és zenei utazás – a színházi és zenei élet sztárjait, valamint feltörekvő csillagait felvonultató, szédítően gazdag összművészeti programkavalkáddal vár a 10. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A palettát családi és természetjáró programok, workshopok, valamint filmvetítések is színesítik, de […]

Átadták az Újhegyi úti és a Sirály utcai óvodák felújított részeit

További 25 gyermek befogadását teszi lehetővé az Újhelyi úti óvoda új szárnya, amely új csoportszobával, vizesblokkal és további helyiségekkel bővült. Az Újhegyi és a Sirály utcai óvodában jelentős mértékű fejlesztést és felújítást végzett az elmúlt években az önkormányzat, melynek összköltségére 176 millió forintot biztosított saját forrásból a város. „Két új csoportszobával bővült két óvodánk is. […]

Rangos elismerés két váci mentősnek

A mentők napja alkalmából, rangos elismerésben részesült két váci mentős – olvashatjuk a jó hírt a Váci Mentőállomás Facebook oldalán.     Glózer Csaba (fenn) kiváló mentőápoló, főigazgatói dicséretben, míg Erdősi Balázs (lenn) kiváló mentőtechnikus, Iránytű-díjat vehetett át dr. Csató Gábortól, az Országos Mentőszolgálat főigazgatójától. Gratulálunk az elismeréshez! 1887 május 10-én alakult meg Budapesten az […]

Egybeszerettél minket – Találkozások országszerte

Az emberségről, a megélt hitről, az örökkévalóságba vetett bizalomról szólnak az idén nyolcvanesztendős Beer Miklós történetei, melyek új könyvében olvashatók. A Szent Ferenc Szegényei Alapítvány elnöke élete legmeghatározóbb pillanatait, élményeit idézi fel, s közben harminchat barát és tanítvány, ismert és hétköznapi ember róla, neki szóló levelét is tartalmazza a kötet – vallástól, bármiféle hovatartozástól függetlenül, hálából és […]

Váci anyakönyvi hírek – születtek, házasodtak, elhunytak – 2023 május 12.

Az anyakönyvi hírekben megjelenő információkat az érintettek jóváhagyásával az önkormányzat anyakönyvi hivatalában gyűjtik össze. A lista a legfrissebb adatokat tartalmazza. Ha észrevétele, kérése van, felkeresheti az anyakönyvi hivatalt, illetve levelet írhat nekünk a szerkesztőségbe, vagy telefonon a 06-20/911-9077-es számon minden munkanapon 9 és 12 óra között hívhatja munkatársunkat. Vácon születtek: Szilágyi András és Hamarics Patrícia gyermeke: […]