kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)

Fekete ruhások akarták megzavarni a DK családi napját

A Demokratikus Koalíció hétvégén országszerte majálisokat tartott, így Vác főterén is. A majálison családok is idősebb emberek vettek részt. „Az eseményen megdöbbenéssel vettük tudomásul, hogy két fideszes városi képviselő vezetésével mire készül ez a gyülevészhad”– adott ki sajtóközleményt a történtekről Juhász Béla, az esemény vezetője (DK Pest megye 04 OEVK). „Miután a mikrofonba közöltem, hogy […]

Újabb váci táncos sikerek születtek az elmúlt hétvégén

A Miskolci Egyetem Körcsarnokában május 20-án megrendezett XI. Abigél Országos Minősítő Táncversenyen a Váci Jeszenszky® Balett versenyzője Tar Dóra junior szóló kategóriában Varga István, a Dél Csehországi Balett szólistájának koreográfiájával arany minősítést szerzett és elnyerte a zsűri koreográfusi és társulati különdíját is. Köszönet Varga Istvánnak a nagyszerű koreográfiáért. Külön köszönet a szóló próbavezetőjének Juhos István Puttonak. A nagyközönség […]

Ismét lesz veszélyes hulladék gyűjtés Vácon

Vác Város Önkormányzatának szervezésében idén is lesz lehetőség a háztartásokban felhalmozott veszélyes hulladék központi leadására. A veszélyes hulladékok leadásának helyszíne: Vác, Tanpálya – a Duna-part, Bajcsy-Zsilinszky Endre u. végén aszfaltozott területen kialakított átvevőpont. A veszélyes hulladékok leadásának időpontja: 2023 június 3., szombat 8-tól 14 óráig. ♦

Több száz milliós vagyonvesztés Vácnak: már csak a Bernáth iskola épületét igénylik a reformátusok

A Bernáth megy, a Madách és a mozgásfejlesztő marad – valószínűleg így záródnak a reformátusokkal folytatott tárgyalások. Ez derült ki szerdán a témában tartott lakossági fórumon, amelyen sem a reformátusok, sem a tankerület képviselői nem vettek részt, pedig meghívást ők is kaptak. Előbbiek levélben jelezték az önkormányzatnak: „Amennyiben Önök a lakossági fórumot a tulajdon kérdésére […]

Petőfi mozaik – költőnk Vácon és környékén

Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója tiszteletére a Tragor Ignác Múzeum összegyűjtötte a költő Váccal és vidékével kapcsolatos emlékeit. Petőfi rövid, mozgalmas élete során többször megfordult városunkban, az ingyenesen megtekinthető kiállításon megismerhetjük Váchoz kapcsolódó élményeit – és bosszúságait. A tárlat anyagát összeállította: Forró Katalin és Zomborka Márta Megtekinthető a Memento Mori & Ars Memorandi Kiállítóhely kapualjában […]

Gyermeknap a váci Rózsakertben

Szeretettel várnak minden érdeklődőt május 28-án, vasárnap a Rózsakertben rendezett gyermeknapra. A művelődési központ szervezésében zajló gyermeknap programjai: 10 órától: Iszkiri zenekar 10-12 óráig: Lufihajtogató bohóc 10-12 óráig: Kreatív ügyességi játékok 10-15 óráig: Hajfonás 10-17 óráig: Arcfestés 10.30-11 óráig: Kerekítő foglalkozás 11 órától: Kutyaduma – kutyás bemutató 14 órától: A Familia Gladiatoria bemutatója 15 órától: […]

Gladiátorküzdelmekkel és régészeti előadásokkal nyitják meg május 20-án a verőcei Limes Múzeumot

Verőcén a Limes Parkban május 20-án 10 órakor történelmi játéknappal , ismeretterjesztő foglalkozásokkal nyitják meg a Limes-Solva 38 római erőd helyén épült múzeumot.  Délelőtt Verőce és környéke természeti kincseiről  Potyó Imre tart előadást. A történelmi játékprogram Szabadváry Tamás régész vezetésével kezdődik. Kincskeresőket, a régészet iránt érdeklődőket várják erre a foglalkozásra. A közeli vízmű gépházában is sétát tehetnek, akik […]

Posztumusz A nemzet tehetségeiért díj Grauszman Lászlónak, a Juhász Gyula Általános Iskola tantestülete örökös tagjának

Grauszman László a váci Juhász Gyula Általános Iskola tantestületének örökös tagja posztumusz elnyerte a „Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” díjat áldozatos és kiemelkedően eredményes tehetséggondozó munkája elismeréseként – olvashatjuk az intézmény Facebook oldalán.   A Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért, valamint a Tehetségbarát önkormányzati díj keddi budapesti ünnepélyes átadóján Hornung Ágnes, a Kulturális […]

Váci anyakönyvi hírek – születtek, házasodtak, elhunytak – 2023 május 19.

Az anyakönyvi hírekben megjelenő információkat az érintettek jóváhagyásával az önkormányzat anyakönyvi hivatalában gyűjtik össze. A lista a legfrissebb adatokat tartalmazza. Ha észrevétele, kérése van, felkeresheti az anyakönyvi hivatalt, illetve levelet írhat nekünk a szerkesztőségbe, vagy telefonon a 06-20/911-9077-es számon minden munkanapon 9 és 12 óra között hívhatja munkatársunkat. Vácon születtek: Grezner Dániel és Jaszper Bernadett Szilvia […]

Mindenki vízre száll! – Indul a Legyen a vízitúra mindenkié!

A Dunai Sárkányok Vác Egyesület nagyon várja már a nyarat! Tervezett vízi programjait a kedvezőtlen időjárás ellenére is megrendezi. Áprilisban az első „Tíz köröm túrát” teljesítették a bátrabbak. Jövőre ismét április elsején tartjuk, akkor is, ha ez a nap egyesek szerint a bolondok napja. A teljesítőknek 27 kilométer evezés, 27 kilométer gyaloglás, 2700 m szint […]

Összefoglaló a májusi testületi ülésről

Bár ezúttal csak három hét telt el az előző képviselő-testületi ülés óta, a május 17-én megtartott munkaterv szerinti tanácskozáson így is több mint harminc napirendi pontot kellett megvitatniuk az önkormányzati képviselőknek. Az ülés egyperces csenddel kezdődött: a jelenlévők a napokban elhunyt Pro Urbe-díjas volt képviselőre, Hajdu Sándorra és a váci kórház korábbi orvosigazgatójára, dr. Kékesi […]

Tájépítészek váci programja

A Gyakorló város idei nyitó programja április 28-án kezdődött, melynek keretében felkészültek a diákok és az őket fogadó iskolák az interaktív környezetvédelmi oktatási programra. A Szent István Egyetem (illetve elődje a Kertészeti Egyetem) tájvédelmi tanszékével 1996-tól van partnerségi megállapodása a városnak, melynek keretében a diákok oktatási, tervezési és konkrét tájrehabilitációs feladatokat látnak el. Az oktatási […]

Ágas-bogas meseíró pályázat – Ragadj tollat és mesélj nekünk a családról! Oszd meg velünk az izgalmas, kalandos történeteidet!

Az Egyszülős Központ első alkalommal hirdeti meg a család nemzetközi napján meseíró pályázatát. Várják a családról szóló, gyermekek által írt pályázatokat. Pályázat időtartama A felhívásra május 15. és június 15. között lehet pályaművet beküldeni. Téma A mese középpontjában a család és a hozzáköthető történetek állnak. Kik jelentkezhetnek? A pályázók két korcsoportban indulhatnak: 6-9 éves, 10-14 […]

A harmadát fizeti az állam a váci uszoda energiaköltségének

Közel 18 millió forintos támogatás érkezett a sportért felelős államtitkárságtól a váci uszoda és strand energiaköltségeihez – tájékoztatott Gulyás Zoltán, a Váci Sport Nonprofit Kft. ügyvezetője. „A Városi uszoda és strand a közelmúltban kapta az értesítést, hogy közel 18 millió forinttal támogatják a működésünket a második és harmadik negyedévben. Ez az összeg a gáz és […]

Nem lehet szabadon átmenni Szlovákiába – Két hétig visszatér a határellenőrzés, csak a hivatalos határátkelők használhatók

Szlovákia biztonsági okokból ideiglenes határellenőrzést vezet be május 24. és június 8. között a Magyarországgal, Ausztriával, Lengyelországgal és Csehországgal közös határszakaszain, valamint a nemzetközi repülőtereken – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a police.hu-n múlt hét pénteken. Az említett időszakban kizárólag a kijelölt határátkelőhelyeken lehet majd a határon átlépni. A szlovák hatóságok törekszenek arra, hogy az […]

A cégtulajdonosok adózatlanul felvett pénzeit is vizsgálhatja a NAV

Egy cégtulajdonos nem tudott elszámolni a társaság bankszámlájáról felvett összegekkel. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai az ellenőrzésben több mint 4 millió forint adókülönbözetet és késedelmi pótlékot állapítottak meg – olvashatjuk a NAV sajtóközleményében. A NAV jogkövetési vizsgálatot és adóellenőrzést is folytatott egy gazdasági társaságnál, amelynek bankszámlájáról nagy összegű készpénzt vett fel a tulajdonos. […]

Van egy hely, ahol, ha felnézünk, látszik a mennyország

Az első szabadon választott képviselő-testületben végzett munkám során ismertem meg őt. Nem, mint párt, hanem mint igazi várospolitikust, aki minden döntésében Vác érdekeit tartotta szem előtt. A mindent gondosan megismerő és előkészítő politikus mellett sikerült megismernem egy másik oldalát is, amikor megszerveztem az első Föld napi Naszály túrát. Mint gyakorló túrázó csatlakozott a programhoz és […]