kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)
Véget ért a tavaszi szezon a szektorlabdásoknál
Bár a meteorológiai tavasz még épp csak beköszöntött, és a naptár szerint is csak a közepén tartunk, az idei szektorlabda csapatbajnokság tavaszi szezonja máris a végéhez ért. A tavalyi év fontos mérföldkő volt a Váci Forte életében, hiszen az egyesület visszanyúlt a gyökereihez, és játékoskeretét tisztán helyi kötődésű játékosokra alapozva, régi/új csapatot épített, melynek tagjai közül mindenki a klub tagja volt már a kilencvenes években is. Ez az építkezés egyben azt is jelentette, hogy a Vác az NB2-ben kezdte az

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ismét keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol. A 10 és 36 hónap közötti életkorú, kifogástalan egészségi állapotú kutyusok gazdái szeptember 1-jéig, e-mailben küldhetnek előzetes ajánlatot a kutyavásárra – olvasható a hivatal közleményében.  A kiképzők oltási könyvvel vagy útlevéllel rendelkező, mikrochippel ellátott kutyákat várnak – ivartól és fajtától függetlenül. A sikeres keresőkutya-jelöltek […]

Járványszerűen terjed a szamárköhögés Magyarországon – ezt mondta az RTL Híradójának Galgóczi Ágnes a Népegészségügyi Központ járványügyi vezetője. A legfrissebb jelentés szerint már 76 igazolt esetről tudnak itthon, minden megyéből jelentettek gyanús eseteket. A legutóbbi 32 gyanús esetből minden negyedik 1 évesnél fiatalabb csecsemő volt. Az anyák és a család beoltása a csecsemő életét is […]

Összes alap- és mesterszakját meghirdeti a pótfelvételin az Apor Vilmos Katolikus Főiskola. A jelentkezők nemcsak önköltséges szakok közül válogathatnak, a főiskola népszerű óvodapedagógus, tanító, valamint csecsemő- és kisgyermeknevelő képzésén állami ösztöndíjas helyre is lehet jelentkezni augusztus 7-ig – olvasható az intézmény közleményében. A tavalyi után újabb csúcsot döntött az Apor Vilmos Katolikus Főiskolára felvett hallgatók száma: míg […]

város

Projektindító tájékoztatót tartott hétfőn az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora dr. Gloviczki Zoltán, az iskola két épülete, a Konstantin téri főépület és a Szent Miklós téri épület energetikai és szerkezeti felújításáról, emellett a résztvevők bepillantást nyerhettek az éppen folyó munkálatokba is. A rektortól megtudtuk, hogy a főiskola speciális helyzetben van, gyakorlatilag Magyarország utolsó önállóan működő […]

Szeptember 16-án, szombaton, több különleges múzeumi programra is vártuk az érdeklődőket. Ezen a napon zajlottak a Kulturális Örökség Napjai, valamint nyílt meg a XVII. Ars Sacra Fesztivál is városunkban. Már reggel múzeumi kulisszatitkok nyomába eredve „Nyitott kapukkal” vártuk a múzeumunkat választókat – a Kulturális Örökség Napjainak keretében Fehérváriné Tóth Helga múzeumigazgató vezetésével izgalmas múzeumi tereket […]

Matkovich Ilona közösségi oldalán számolt be arról a hivatalos látogatásról, mely során a váci küldöttség részt vett szlovák testvérvárosunkban, Ipolyságon (Sahy) a 41. alkalommal megrendezett Honti Kulturális Napokon. A váci polgármestert elkísérte két szakbizottságunk elnöke, Molnár Nándor és Kászonyi Károly, továbbá dr. Alt Gyula a Váci Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, Vác díszpolgára. A delegációnk Zachar […]

városháza

The current query has no posts. Please make sure you have published items matching your query.

sport

VÁCI NAPLÓ/sport ♥ A férfiaknál a győri, a nőknél a csepeli nyolcas diadalmaskodott az evezősök szegedi országos bajnokságának vasárnapi zárónapján. Ám nekünk ennél sokkal fontosabb hír, hogy a könnyűsúlyú kétpárban a Csiszár Péter, Galambos Péter duó (Vác Városi Evezős Club) állhatott fel a dobogó legfelső fokára. A 118. OB csütörtökön kezdődött a Maty-éri pályán. Nem mindig […]

VÁCI NAPLÓ/sport ♥ Galambos Péter pénteki győzelme után a könnyűsúlyú egypárok versenyét is megnyerte az evezősök szegedi országos bajnokságának szombati versenynapján. A Váci Evezős Club versenyzője pénteken nyert az egypárok viadalában. A vb- és Eb-ezüstérmes több mint négy másodperccel bizonyult gyorsabbnak a riói olimpikon Pétervári-Molnár Bendegúznál. [sam_pro id=3_3 codes=”true”] A hírek szerint Péter győzelme nem forgott […]

VÁCI NAPLÓ/MTI/sport ♥ Galambos Péter, a Vác Városi Evezős Club versenyzője bronzérmet szerzett a könnyűsúlyú egypárevezősök versenyében a világkupa-sorozat harmadik, egyben utolsó állomásán, Luzernben. A nemzetközi szövetség honlapjának tudósítása alapján a magyar versenyző jól kezdett a szombati döntőben, féltávig vezetett, a hajrában azonban ketten is – a lengyel Artur Mikolajczewski és az Európa-bajnok svájci Michael Schmid […]

anyakönyv

The current query has no posts. Please make sure you have published items matching your query.

Váci Köz-tér

The current query has no posts. Please make sure you have published items matching your query.

rendőrség

The current query has no posts. Please make sure you have published items matching your query.

régió

A NAV hangsúlyozza: soha nem kér e-mailben bankszámlára, vagy bankkártyára vonatkozó bizalmas adatot, ezért soha ne is adjuk ki ezeket.

A beruházás kockázatot jelent a közúti közlekedés számára, hiszen az elektrolitot tartálykocsikkal szállítják majd a Samsung gödi gyárába.

A 12-es főúton Vác és Verőce között, a 2-es kilométer környékén állatok szabadultak el hétfőn délelőtt, emiatt lelassult a forgalom.

panoráma

A kormányok az elektromágneses mezők és az egészségügy kapcsolatáról szóló kutatásokat támogassák, függetlenül az iparági szereplőktől - követelik a tudósok.

Ezekben a hetekben sokan gyűjtenek medvehagymát a magyarországi erdőkben, de ha valaki nem tudja különböztetni a finom medvehagymát a mérgező gyöngyvirágtól, nagy bajba kerülhet.

A két ismert, veszélyes betegség közül a vírusos agyvelőgyulladás ellen oltás véd - más nem -, a bakteriális Lyme-kór ellen viszont nem - mondta a szakember.