Fördős Attila: nem változik az eddig is sikeres városvezetés

_DSC0009-700Köszönetet mondott a választók bizalmáért hétfő délelőtti sajtótájékoztatóján Fördős Attila újraválasztott polgármester, aki Mokánszky Zoltán és Pető Tibor alpolgármesterek társaságában értékelte a vasárnapi voksolás eredményeit.

Szerintük a baloldal egyértelműen elbukott és a választók akaratából egy erős Fidesz-KDNP többség jött létre, amely jó alapot adhat a következő öt évre a város fejlődéséhez. Bírálták azokat a jelölteket, akik negatív kampánnyal igyekeztek elérni céljaikat.

A Váci Napló kérdésére Fördős Attila elmondta: mivel az elmúlt négy esztendőben egy sikeres városvezetés dolgozott, s a csapat jól összeszokott, egymást értő és támogató emberekből áll, nem kíván változtatni az alpolgármesterek személyén. Úgy gondolja, az alakuló ülésen Mokánszky Zoltánra és Pető Tiborra tesz majd ismét javaslatot a grémiumnak.

Fördős Attila így értékelte a választás eredményét:

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Földváry lakótelep: új padok pihenésre, beszélgetésre

Pető Tibor véleménye saját és pártja szerepléséről:

Mokánszky Zoltán fölényes győzelméről:


Pető Tibor elismerően szólt a két, a testületbe most be nem került jelöltjükről, Pető Csilláról és Bodonyi Béláról is. Kérdésünkre az alpolgármester, a Fidesz helyi szervezetének elnöke azt mondta, hogy mivel Pető Csilla mindössze 18 szavazattal maradt alul Bóth Jánossal szemben, még a hétfői napon a voksok újraszámolását fogják kezdeményezni.

Fördős Attila az ellenzékkel való kapcsolatokról is beszélt, szerinte az első pillanattól konstruktív együttműködés jöhet létre, ez alól egyetlen ember a kivétel, akit a polgármester „politikai zárványként” említett a sajtótájékoztatón. (Váci Napló)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments