Itt a CSOK Plusz újabb hatása: már tizenötmilliót igényel egy átlagos lakáshiteles

Óriási ugrást hozott az első negyedév a lakáshitelek átlagos összegénél: a jegybanki adatok szerint már 15 millió forint felett jár a piac, ami jóval több mint a másfélszerese az egy évvel korábbi értéknek. Viszont a lakáshitelek iránti kereslet még messze jár a csúcstól: a március végéig megkötött, 17,4 ezer szerződés egyáltalán nem számít kiugrónak az előző évek adataival összevetve.

Látványosan megugrott az újonnan kötött lakáshitel-szerződések átlagos összege az első negyedévben: a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint meghaladta a 15,2 millió forintot, ami több mint 58 százalékkal felülmúlja az egy évvel korábbi, 9,62 milliós átlagot.

Nagyobb a mozgástér, nőnek az igények

„Tizenötmillió forint feletti átlagra eddig nem nagyon akadt példa a lakáshitel-szerződések összegénél, bár azt is látni kell, hogy a tavalyi első negyedévi, nem egészen tízmilliós érték jóval elmaradt az elmúlt években megszokottól” – hívta fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Emlékeztetett arra, hogy az MNB adatai alapján tavaly, az év egészében 11,2 millió, 2022-ben pedig 12,8 millió forint környékén mozgott az egy szerződésre jutó összeg.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  „Felelősséget kell vállalni a késések miatt” – A Magyar Vasút 2024 konferencián jártunk

Az átlagos hitelösszeg megugrása Gergely Péter szerint egyértelműen a januártól elérhető CSOK Plusz megjelenésével lehet magyarázható. „Az új, támogatott konstrukciónál akár az 50 millió forintot is elérheti a hitelösszeg, ha az igénylők három gyermeket vállalnak. Ez viszont azt is jelentheti, hogy a már meglévő gyermek mellé két gyermeket, vagy a két- illetve többgyermekes házaspárok egy gyermeket vállalnak, ami jelentősen kibővíti a potenciális érintettek körét” – hívta fel a figyelmet a szakértő.

Újra viszik a támogatott lakáshiteleket

A CSOK Plusz megjelenésének hatásai persze már a jegybanki statisztikákon is láthatók. Az MNB adatai szerint 2024 első három hónapjában 68,6 milliárd forint összegben kötöttek támogatott lakáshitel-szerződéseket az ügyfelek, ami több mint két és félszerese az egy évvel korábbi volumennek. Ennek nyomán az újonnan kötött lakáshitel-szerződések közel 26 százalékához már kapcsolódik valamilyen állami támogatás, miközben egy évvel korábban még valamivel 23 százalék felett járt ez az arány.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Rekordszámú jelölés érkezett a Prima Primissima díjra

„Azt nem lehet pontosan megmondani, hogy a támogatott lakáshitelek pontosan mekkora hányada kötődik a CSOK Pluszhoz, de az első negyedévi folyósításokban már meghatározó lehetett a szerepe. A támogatott lakáshitelek mostani, 26 százalék környéki aránya viszont nem tekinthető kiugróan magasnak: a jegybanki program keretében folyósított zöld hitelek virágkorában, 2022 első felében 40 százalék közelében is járt a súlyuk az új szerződéseken belül” – emlékeztetett a szakértő.

Tovább nőhet a kereslet

Az MNB adatai szerint a lakáshitelpiac egészénél is óriási ugrást hozott az első negyedév: az új szerződések összege elérte a 265 milliárd forintot, ami jóval több mint a kétszerese a 2023 első három hónapjára kimutatott 115,5 milliárdnak. A szerződések számánál szintén jelentős az ugrás az egy évvel korábbihoz képest: a közel 17,4 ezer új lakáshitel hozzávetőleg 45 százalékkal volt több az egy évvel korábbinál. A szerződések száma alapján viszont még egyáltalán nem számít kiugrónak az idei első negyedév: 2022 márciusának végéig például közel 25,5 ezer új lakáshitelt vettek fel a háztartások.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  „Felelősséget kell vállalni a késések miatt” – A Magyar Vasút 2024 konferencián jártunk

A BiztosDöntés.hu szakértője ezzel együtt arra számít, hogy az előttünk álló időszakban a lakáshiteleknél, és ezen belül a CSOK Plusznál is tovább erősödik a kereslet. „A CSOK Plusznál viszonylag új konstrukcióról van szó, így a potenciális igénylők egy része vélhetően még most térképezi fel a lehetőségeit. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a jelzáloghiteleknél akár hónapok is eltelhetnek az igénylés elindítása és a szerződéskötés között” – hívta fel a figyelmet Gergely Péter. A lakáshitelpiac közeljövője szempontjából mindenesetre biztató, hogy az idei első három hónapban rendre növekedett a megkötött új szerződések összege, és márciusban már megközelítette a 98 milliárd forintot – tette hozzá. (biztosdontes.hu sajtóközlemény) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments