Erdőben, illetve erdei úton quaddal, terepmotorral, segédmotorral közlekedni tilos!
Erdőben, illetve erdei úton quaddal, terepmotorral, segédmotorral közlekedni tilos!
A vendégház lakói jelképesen örökbe fogadhatnak egy állatot,
A jövő év február 1-jétől pedig az első vezetői és forgalmi engedélyt elektronikusan adják ki.
A váci hivatásos és a váci önkéntes tűzoltók is kivonultak a helyszínre.
Május 25-27. között, hétfőtől szerdáig csak az előző sávot zárják le.
A festék eltakarításával nem sokkal délután két óra előtt végeztek.
Parkoló gépkocsira és úttestre dőlt egy nyolc méter magas fa.
A nyitás után is fontos, hogy a látogatók tartsák be a biztonsági szabályokat.
Megeshet, hogy a közmeghallgatás tartására az érintettek személyes megjelenése nélkül kerül sor.
Mostanra már minden jelentősebb kereskedelmi banknál tudunk igényelni kedvezményes THM-mel személyi hitelt, amelyről mára kiderült: csak az év végéig érvényes a THM-plafon, utána viszont bankonként eltérőek lesznek az ajánlatok. Ami biztos: januártól majdnem minden bank kölcsönénél drágul majd a törlesztő. Nem mindegy viszont, hogy mennyivel. Akár 1 millió forinttal is jobban járhatunk egy megalapozott döntéssel.
Pár napja, május 6-án volt a Felelős Állattartás Napja. A jeles napot korábban állatvédő szervezetek hívták életre, felhívva a figyelmet arra, hogy míg az ember önálló döntések mellett éli az életét, a háziállatokért az ember tartozik felelősséggel. Járvány idején még inkább előtérbe kerülnek a házi kedvencek.
Az aktív fertőzöttek száma 1809, 60 százalékuk budapesti vagy Pest megyei - emelte ki az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai sajtótájékoztatóján. Helyi adatokat továbbra sem közölnek, ám megbízható forrásból úgy tudjuk, hogy a legutóbbi információkhoz képest most kevesebben vannak városunkban hatósági karanténban. Április 20-án azt írtuk: Vácon 8 fertőzött, 102 karanténos van.