kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)

Sikeresen védekezik Vác a koronavírus-járvány második hullámában is. Ehhez az eredményhez a lakosság fegyelmezettsége mellett nagyban hozzájárultak a váciak a STOP koronavírus számlára befizetett adományokkal, amelyből a város védekezéshez szükséges eszközöket vásárolt – írja a vac.hu. Több mint három és fél millió (pontosan 3 557 817) forintot költöttek az adományokból, legnagyobb tételt ebből a városi […]

A hazánk turisztikai érdekességeivel, látványosságaival foglalkozó szakirányú weboldal (turizmus.com) bemutató hírben foglalkozik a váci főtér ünnepi díszítésével, illetve az adventi programokkal. Az alábbiakban ezt az ismertetőt közöljük – írja a vac.hu. „Vác ebben a nehéz időszakban is ünnepi köntösbe öltözteti a város főterét az adventi időszakra, a tervezett események közül pedig néhányat online térben rendez […]

Az egy hét múlva életbe lépő országos menetrend módosításokkal egyidőben a váci buszközlekedésben is további, az utasok által kért módosítások történnek a helyi járatok vonatkozásában – írja a városháza honlapja. Ezt megelőzően – egy szeptemberi változás eredményeként – a Sejcében lakók hónapok óta már nem csupán a városközpontot, hanem az Iskolavárost is közvetlenül elérhetik. Most […]

Matkovich Ilona a kormányrendeletben kihirdetett jogkörében eljárva a veszélyhelyzetre tekintettel a váci polgárok egészsége érdekében december 6-tól visszavonásig rendeletben tette kötelezővé a Március 15. tér teljes közterületére vonatkozó maszkviselést – írta szombaton a vac.hu. Az alább jelzett linken elérhető rendelet szerint – a szintén kormányrendeletben szabályozott kivételektől eltekintve – minden, 6. életévét betöltött polgár köteles […]

Szinte teljesen megújult egy hónap alatt a Hársfa utcai óvoda épülete. A támogatást még tavaly szeptemberben nyerte az önkormányzat, de a kivitelezés az új városvezetésre maradt. A mintegy 40 millió forintos beruházás keretében az összes nyílászáró cseréjére, illetve egy megújuló energiaforrás bevonásával a villamosenergia ellátás költségének csökkentésére is sor került. „Jó érzés azt mondani, hogy […]

A jogszabályoknak megfelelően minden év november végéig kell elkészíteni a településeknek a költségvetési koncepciójukat és meghatározni az esetleges adóváltozásokat. Mindez megtörtént Vácon is: hatáskörében eljárva Matkovich Ilona úgy döntött, hogy 2021-ben nem lesz önkormányzati adóemelés városunkban – írja a városi honlap. A váci polgárok előtt ismert, hogy a koronavírus által okozott plusz kiadások, továbbá a […]

Heti beszámolójában Matkovich Ilona polgármester arról ír, hogy rengeteg minden történt a napokban. Beszámol arról is, hogy szeretnék fejleszteni a kerékpáros turizmust, és elérni, hogy minél több gyerek így járjon iskolába. Ezért találkozott az összes váci bringás szervezettel. „Rengeteg minden történt a héten. A legfontosabb, hogy elkészült a három útfelújítás után (Bán Márton utca, Szent […]

A hagyományoknak megfelelően idén is a lakosság által felajánlott fenyők közül került ki az a tűlevelű, amelyet a főtéren díszbe öltöztettek az ünnepek alkalmából a városfejlesztő munkatársai – írja a vac.hu. A 2,1 tonnás, 30 éves ezüstfenyő a deákvári Hanusz utcából került a város szívébe. Az önkormányzati cég munkatársai az adventi időszak előtt, november végén […]

A tervezettnél korábban fejeződött be Zöldfa utca 18 millió forintból megvalósított aszfaltozása, így a határidő előtt, már csütörtök délután birtokba vehették az autósok – írja a város honlapja. Az útszakasz átadásakor Matkovich Ilona polgármester azt mondta: alapos, jó minőségű munkát végzett a kivitelező az éveken át rendkívül rossz állapotban levő szakaszon. Fehér Zsolt, Ferjancsics László […]

A koronavírus-veszélyhelyzetre tekintettel november 23-án hatályba lépett az a rendelet, amely alapján lakott területen, kereskedelmi célú P+R, parkolóház, parkológarázs, zárt felszíni parkoló és nem zárt felszíni parkoló díjfizetés nélkül vehető igénybe az este 7-től reggel 7 óráig tartó idősávban. A létesítmény üzemeltetője köteles ebben az idősávban az ingyenes parkolást lehetővé tenni – írtuk korábban. A […]

Jóindulatú, de tévedésen alapuló posztban aggódnak az egyik hajléktalan honfitársunk testi épségéért a közösségi médiában. Egy dolog biztos: ha az önkormányzaton múlik, nem fog sem halálra fagyni, sem pedig az utcán éjszakázni – írja a vac.hu. Ugyanis továbbra is COVID-teszt nélkül veheti igénybe a Budapesti főúton kialakított éjjeli menedékhelyet, napközben pedig – a többi nehéz […]

A Vác Város Sportjáért kitüntetésben idén Németh András kézilabda mesteredző, id. Veres Ferenc atlétika edző, továbbá a Nógrádi Tivadar-Noé Gábor evezős páros részesül.