kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)

Elkészült a Zichy Hyppolit utca járdafelújításának első szakasza. A hosszú ideje rossz állapotban levő burkolat cseréje rendhagyó módon, az önkormányzat és a lakók összefogásával valósult meg – írja a városháza. Az együttműködésre azért volt szükség, mert a járdánál levő társasház több mint tíz évvel ezelőtti megépítésekor a kivitelező nem hozta rendbe az építkezés során megrongált […]

Kilencvenötödik születésnapja alkalmából köszöntötte az önkormányzat nevében otthonában Fábián Zoltán Lajosnét – Irénke nénit – Inotay Gergely alpolgármester és Hegyvári Ágnes, a polgármesteri hivatal munkatársa, akik átadták a miniszterelnöki üdvözlő dokumentumot, illetve városunk ajándékát. Irén néni két lányának egyikével, Ágnessel lakik Deákváron és a ház körül ma is aktívan segít a teendők ellátásában. Korábban az […]

Deákváron több új utca is létesült az utóbbi egy-két évtizedben, amelyekhez nem készült utcanévtábla, illetve több olyan utca is van, ahol rossz állapotban vannak az utcanévtáblák, vagy éppen eltűntek az idők során.  „Az elmúlt hetekben a Váci Városfejlesztő Kft. közreműködésével új utcanévtáblát kapott többek között a Fürt, Hegymester, Aroma, Meszely, Csöbör, Papvölgyi és a Szivárvány […]

Augusztus 6-án, csütörtökön kezdődik a szennyvízcsatorna cseréje a Tímár utcában. A munkálatokat végző DMRV Zrt. 30 napra tervezi korlátozni a gépjárműforgalmat az érintett útszakaszon – tájékoztat a vac.hu. Vác vezetése a hasonló munkálatokkal kapcsolatos új koncepciónak megfelelően – ahogy az ELMŰ burkolatbontással járó munkáinál is – jelezte a szolgáltató felé, hogy az útburkolat aszfaltos részénél […]

Július utolsó napján tíz napirendi pontot tárgyaló, munkaterven felüli ülést tartott Vác Város Önkormányzatának Képviselőtestülete. A rendkívüli ülésen a 15 tagú grémiumból csak Pető Tibor nem volt jelen. A reggel nyolc órakor kezdődő 70 perces tanácskozás bevezetőjében a napirendi témák sürgősséggel történő előterjesztését indokolta meg egyenként Matkovich Ilona polgármester. Ezek jórészt határidő miatti okok, mivel az […]

„A közös fellépés újabb részeként a szentendrei polgármesterrel közös levélben kértem személyes találkozót a turisztikai térségek fejlesztésével kapcsolatos állami feladatok koordinációért felelős miniszteri biztostól, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatójától, dr. Guller Zoltántól. Célunk a kormányhatározatba foglalt, az ügynökségnél elakadt turisztikai célú projektek további sorsának tisztázása, a fejlesztések felgyorsítása” – jelentette be Matkovich Ilona polgármester az […]

Rendkívüli ülést tartanak holnap (pénteken) reggel nyolc órától. A tanácskozást Matkovich Ilona polgármester hívta össze. A nyilvános részben 11 napirendi pont szerepel, míg zárt ajtók mögött majd a Vác és Környéke TDM Nonprofit Kft ügyvezetőjének közös megegyezéssel történő távozásáról, valamint új vezető megbízásáról is szavaznak majd. A rendkívüliség indokaként leginkább a határidőket jelölte meg a […]

A vírusjárvány miatti veszélyhelyzet végével, június közepétől a korábbihoz képest ütemesebb, utasigényeket jobban kiszolgáló helyi autóbusz menetrend lépett érvénybe városunkban. Augusztus 3-tól (hétfő) pedig további utasbarát lépéseket eszközöl az önkormányzat által begyűjtött észrevételek alapján a Volánbusz – írja a vac.hu. A júniusi változásokkal sikerült elérni, hogy a két nagy lakótelepet – a korábbinál gyakrabban közlekedő […]

Vác egyik legforgalmasabb csomópontján áthaladó autósoknak jól kezdődött a hét: a 2-es főutat kezelő Magyar Közút Nonprofit Zrt. munkatársai hétfőn kijavították a Csányi körút Honvéd utcai kereszteződésénél lévő úthibát – számol be a munkáról a város Facebook oldala. Mint ismert, Vác tervezett költségvetésében a teljes gépjárműadóból befolyt összeget útjavításra szánta idén a város vezetése. A […]

Ismét a közösségi együttélés szabályainak módosításával, valamint a városi ingatlanok értékesítésével foglalkozott Mokánszky Zoltán, a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője. A csütörtöki sajtótájékoztatón a fűnyírás mellett a lakáseladásokkal kapcsolatban arra kérte a város vezetőit, hogy módosítsák a rendeletet úgy, hogy ezeket az ingatlanokat ne tudják tovább értékesíteni. A városháza reakciójában arról ír, hogy csak azok vásárolhatják meg […]

A város pályázatot hirdet a településen lévő védett épületek felújítására, korszerűsítésére, a homlokzat helyreállítására. A támogatási kérelmet november 1-ig lehet benyújtani. Vác Város Önkormányzatának a településkép védelméről szóló 31/2017. (XII. 15.) önkormányzati rendeletének (továbbiakban: TKR) IX. fejezete tartalmazza a védett épületek felújításának támogatási és ösztönző rendszerét. Ez alapján Vác Város Önkormányzata a 2021. évre pályázatot […]

Öt éves határozott időtartamra bérbe adja az önkormányzat a városháza alatt található, Eszterházy utca 1. számú 239 négyzetméter alapterületű helyiségcsoportot – áll a város honlapján megjelent hirdetményben. A kiírásban újdonság, hogy az egykori patinás Hattyú étteremnek otthont adó, forgalmas belvárosi környezetben lévő ingatlant már nemcsak vendéglátás, hanem kereskedelem és szolgáltatás céljára is bérbe lehet venni. […]