kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)

Szerdán ünneplik országszerte a közszolgálati tisztviselők napját, amely az ebben az ágazatban dolgozók számára munkaszüneti nap is egyben. Ennek megfelelően Vác Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 9/2012. (III. 22.) önkormányzati rendelet 50/A. § (1) bekezdése alapján 2020. július 1. a Váci Polgármesteri Hivatal köztisztviselői számára a Közszolgálati Tisztviselők Napja munkaszüneti nap. A […]

Az illetékes szakminisztérium koordinálása mellett a váci Polgármesteri Hivatal Igazgatási és Szociális Osztálya a Pest Megyei Kormányhivatal Váci Járási Hivatala Foglalkoztatási Osztályával közösen szervezi a „Nyári Diákmunka 2020” elnevezésű munkaerőpiaci programot – írja a vac.hu. Vác városában 16-25 év közötti nappali tagozatos, vagy hallgatói jogviszonnyal rendelkező és azt igazolni tudó diákok jelentkezését várják a váci […]

Az alsóvárosi önkormányzati képviselők szerda esti lakossági fórumával indult az a tájékoztató sorozat, mely során az adott városrészben élők kérdéseinek megválaszolása mellett polgármesteri értékelés is elhangzik az elmúlt több, mint félév munkájáról és a város helyzetéről – számol be a városháza. A beszélgetésen nem csak a kérdésekre kaphattak választ a megjelentek, hanem a város gazdasági […]

Tizenhárom millió forintot költött eddig védekezésre a város, amelyet elkülönített a költségvetésből – hangzott el Matkovich Ilona polgármestertől, hétfő reggeli sajtótájékoztatóján. A városvezető felolvasta az általunk korábban már közölt járványügyi összefoglalóját. A teljes anyagot itt olvashatják el. Kiemelte: büszke lehet a város minden lakója arra, hogy sikeresen küzdött meg a világjárvánnyal Vác. „Lehetetlenség felsorolni mindenkit, […]

Korábbi ígéretüknek megfelelően lakossági fórumokat tartanak az önkormányzat Összefogás frakciójának tagjai. Elsőként Ferjancsics László (4. számú választókörzet), Fehér Zsolt (5. vk.) és Kiss Zsolt (6. vk.) találkoznak Matkovich Ilona polgármester társaságában a választókkal.  A fórumra június 24-én szerdán 18 órakor a művelődési központban kerül sor. ♦ [frontpage_news widget=”48959″ name=”A LEGFRISSEBB”]

Terjedelmes cikket írt a váci viszonyokról a 168ora.hu, Matkovich Ilona polgármesterrel beszélgetve. A helyzetet elemezve a városvezető egyebek között azt mondta: a helyi politikusok a korábbi években abban a tudatban éltek, hogy majd „fent”, valamelyik pártközpontban megmondják nekik, merre van az előre, és mit szabad tenni, mit nem. Aztán ha elfogyott a pénz, kértek és […]

„Büszke lehet a város minden lakója arra, hogy ilyen sikeresen küzdöttünk meg a világjárvánnyal Vácon” – kezdi járványügyi összefoglalóját Matkovich Ilona polgármester. „Az elmúlt hónapok rég nem látott kihívások elé állították Magyarországot. Ennek fényében is köszönjük valamennyi munkatársunknak, támogatónknak és önkéntesünknek, hogy áldozatos munkájukkal hozzájárultak a közös védekezés eredményességéhez. Mindenekfelett pedig hálánkat szeretnénk kifejezni a […]

Sorozatosan kénytelenek a kormányközeli sajtótermékek bíróság általi ítélet miatt helyreigazítani a városunkat támadó hazug állításukat. Most a hírtv.hu-nak kell nyitóoldalán cáfolni egy álhírt – írja a vac.hu. A Fővárosi Törvényszék szerdai ítéletében kimondta: a jogerőre emelkedést követő 15 napon belül a következőt kell a www.hirtv.hu portál első oldalán megjelentetni: „Helyreigazítás a váci polgármesterrel kapcsolatos valótlan […]

Még a januári testületi ülésen fogadtak el három olyan határozatot, amely Mokánszky Zoltán (Fidesz-KDNP) szerint az ő lejáratásáról szólt. A Pest megyei Kormányhivatal törvényességi felügyeleti főosztálya most megállapította, hogy jogsértő volt mindhárom javaslat – mondta a képviselő egy sajtótájékoztató keretében. „A főosztály szerint a képviselőtestület a határozathozatal során megsértette a rendeltetésszerű joggyakorlás előírásait, mely előírás […]

A 2021-es állami költségvetés tervezetéből világossá vált, hogy a kormány még több pénzt von el az önkormányzatoktól, így Váctól is – hívja fel a figyelmet a városvezetés. Korábban megírtuk, hogy a kialakult helyzet miatt éles szóváltásra került sor Rétvári Bence, városunk kormánypárti parlamenti képviselője és Matkovich Ilona polgármester között. Most arról számolnak be, hogy néhány […]

Újabb fontos döntések születtek, még ezúttal is a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46.§ (4) bekezdésben foglalt felhatalmazás alapján, a veszélyhelyzetre tekintettel rendeletmódosításokról és különböző előterjesztésekhez benyújtott határozati javaslatokról döntött Matkovich Ilona polgármester. Ahogyan korábban is, a döntések meghozatala előtt Matkovich Ilona ezúttal is kikérte a képviselőtestület […]

Pert indított Matkovich Ilona polgármester a Magyar Nemzet ellen, amely online oldalán a Váci Dunakanyar Színház ügyeivel foglalkozva március 4-én azt írta: „Felmondtak a színészek a polgármester zsarolása miatt”. Később megváltoztatták a címet: „Felmondtak a dolgozók és az alkalmazottak a polgármester zsarolása miatt”. A Fővárosi Törvényszék előtt folyó eljárásban alperesként első helyen a szerkesztőség, második […]