kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)

A polgi megmondja: Vác egy fillért sem kap a Samsung pénzéből

Vácnak is járna a gödi Samsung gyár iparűzési adójából, nem csak a jóval távolabb fekvő Csomádnak – írja A polgi megmondja címmel futó blogjában Juhász Béla, a sződligeti faluvezető. Persze a szomszédos településeknek is, amelyek azonban nem kapnak. A pénzt a megyei közgyűlés osztja szét, ráadásul jóval kevesebbet, mint amennyit a multi cég korábban fizetett, […]

Panaszkodás, másra várás helyett sokkal jobb megoldás, ha te cselekszel

Rendre feltűnnek a közösségi oldalon olyan posztok, amelyekben a városvezetésen ezt vagy azt kérnek számon. Legutóbb egy, a helyi buszközlekedéssel kapcsolatos szövegben találtam egy aranyos és megszívlelendő mondatot: „Ebben a városban egyébként a közlekedés egy kritikus pont, sok problémával. Szennyezett a levegő, de nem tesznek azért, hogy ne autóval közlekedjünk!” – írta egy hölgy.

Megújul a Gombási út egy szakasza is

A legrosszabb állapotban lévő városi utak felújítási sorozatában elkezdődött a Gombási út Présház utca és Naszály utca közötti, igen kátyús, töredezett útszakaszának újraaszfaltozását előkészítő munka – írja a vac.hu. Az érintett deákvári körzetek képviselői üdvözlik a hosszú évek óta meglévő probléma megoldását. Tótváradi-Nagy Bence (Összefogás Vácért) tájékoztatása szerint a megkötött szerződés értelmében a kivitelező ezt […]

Szerdán testületi ülésen döntenek a színház vezetőjéről

Szerdán tartja októberi ülését Vác Város Képviselőtestülete. Az ülés meghívójában közel harminc napirend szerepel. A zárt ülésen, a tanácskozás elején kerül sor a Váci Dunakanyar Színház igazgatójának megválasztására.Téma lesz még a Spar parkoló ügye is, valamint a Garam utca és a Vág utca egyirányúsítása is. A reggel nyolc órakor kezdődő ülés nyilvános részén bárki részt […]

Ingyenes utazás Kajla útlevéllel az őszi szünetben is

Október 23. és november 1. között minden gyermek, aki a jegyvásárlás során felmutatja pecsétgyűjtő Kajla-útlevelét és diákigazolványát, díjmentesen utazhat a MÁV-START, a Volánbusz és a GYSEV belföldi járatain. Az őszi szünet remek alkalom a családi kirándulások szervezésére. A térítésmentes utazási lehetőséggel a közlekedési társaságok a vidám és tartalmas szabadtéri kikapcsolódáshoz szeretnének segítséget nyújtani. A kedvezményes […]

Támogatott tévéfilmes forgatókönyv készül a váci múmiák történetéből

Harminchét filmes produkciót támogat az Nemzeti Filmintézet, a döntés nyomán 7 tévéfilm és 8 kisjátékfilm gyártása, valamint 3 tévéfilm és 19 sorozat fejlesztése kezdődhet meg – közölte a Nemzeti Filmintézet (NFI) kedden az MTI-vel. Köztük van Kiss-Stefán Mónika filmterve, amely a valós történetből kiinduló A váci múmiák – Memento mori, ami egy templom felújításakor fellelt […]

A Vajda Papír adománya Vácra is eljut: toalettpapír, papírtörlő és papír-zsebkendő

Higiéniai adománnyal támogatja a Magyar Máltai Szeretetszolgálatot a Vajda Papír; a cég két kamionnyi, több mint 10 tonna papírterméket adott át a karitatív szervezet és a Betegápoló Irgalmasrend intézményei számára csütörtökön, hogy a járvány okozta helyzetben segítse a szociális és egészségügyi ellátó hálózatot. Az adományból kapott a Váci Irgalmasrendi Kórház is. A Ti mind hősök […]

Kézilabda: küzdelmes meccsen kaptunk ki Siófokon, tanulhatunk belőle

A K&H női kézilabda liga 10. fordulójában szombaton a Váci NKSE csapata Siófokra látogatott. A mérkőzés sokáig szoros volt, de a hajrában már látszott: a mieink ezen a napon nem tudják megszorongatni a Balaton-partiakat, s végül hatgólos vereséget szenvedtünk: Siófok KC–Váci NKSE 28–22 (14–13). Az első félidőben még fej-fej mellett haladt a két csapat, sőt […]

Nagymaroson dedikálja vasárnap a róla szóló könyv utolsó részét Beer Miklós

„Te vagy az Út, az Igazság, Te vagy az Élet! Hozzád megyek, áldom Neved, általad élek.” Sillye Jenő dalából kölcsönözte interjúkönyv-sorozata befejező részének címét Beer Miklós. A Hozzád megyek című kötet október 15-től az Új Ember boltjaiban, a Lyra Könyvesházban és a Káptalan Könyvkuckóban is kapható. Valamint október 18-án vasárnap 15 órától Nagymaroson a Német […]

Anyakönyvi hírek 2020. október 16.

Az anyakönyvi hírekben megjelenő információkat az érintettek jóváhagyásával az önkormányzat anyakönyvi hivatalában gyűjtik össze. A lista a legfrissebb adatokat tartalmazza. Ha észrevétele, kérése van, felkeresheti az anyakönyvi hivatalt, illetve levelet írhat nekünk a szerkesztőségbe, vagy telefonon a 06-20/219-5772-es számon minden munkanapon 9 és 12 óra között hívhatja  munkatársunkat. Vácon születtek: Turi András és Verner Martina […]

A váci bizottság támogatja a színházigazgatót

A többségében az állam által Vácra küldöttel ellentétben a váciakból álló szakbizottság a meghallgatása után – ellenszavazat nélkül – alkalmasnak tartja a színház ügyvezető igazgatói posztjára dr. Varga Katalint és javasolja a képviselő-testületi meghallgatását – írja a város honlapja. Erről az Emberi Kapcsolatok Bizottságának elnöke, Fehér Zsolt (Összefogás Vácért) adott tájékoztatást a tegnapi ülés után. […]

Nagy a szomorúság: Linda már nem ugathatja meg a váci mentőállomásra érkezőket

Védelem nélkül maradhat a Váci Mentőállomás. Több mint 10 évig szolgálta a terület biztonságát Linda, a hűséges fekete házőrző. A nagyhangú négylábú egy családnál vált feleslegessé évekkel ezelőtt és csak a mentők segítségére számíthatott, akik befogadták és elképesztő szeretettel gondoskodtak róla a hosszú évek alatt. A szeretetéhes keverék cserébe nem csupán védelmezte az állomást, de […]

Diákok a Hétkápolnánál: „liturgikus képzés” és a tömjénezés gyakorlata

Október 10-én szombaton az országos programhoz csatlakozva a Váci Egyházmegye Ifjúságáért a Fiatalokkal Alapítvány szervezésében (VIFI Alapítvány) 16 önkéntes fiatal számára szervezett közösségi megmozdulást a 72 óra kompromisszum nélkül program keretében. A kezdeményezés összefogásra hívja a fiatalokat, hogy együtt tegyenek másokért, a környezetünkért. A diákok a váci Piarista Gimnáziumból, a Boronkay György Műszaki Technikum és […]

A cékla tudományosan is igazolt lenyűgöző hatásai az egészségre

Bell Barbara Vácon élő természetgyógyász rendszeresen készít hivatalos tudományos cikkekből összefoglalót a Viva Natura tudástár oldalán. Most a cékla jótékony hatásaival foglalkozott, amit érdemes elolvasni. Ez a  zöldség beltartalmát tekintve gazdag rost tartalma mellett nagyon értékes vitaminokat, ásványi anyagokat, mikor- és makro-tápanyagokat is tartalmaz. Rendszer fogyasztása jótékonyan hat az egészség támogatásában mindezt úgy, hogy kalória […]

Pályaorientációs nap az online térben

A Piarista Gimnázium ebben az évben október 3-án, szombaton pályaorientációs napot tartott a 9-12. évfolyamon tanuló diákjai számára. A programot immár 4. éve szervezik, bár idén kicsit más formában, a vírushelyzet miatt az online térben kínált kapcsolódást. Az elmúlt években, meghívott vendégek, az egyetemek, főiskolák képviselői, motivációs szakemberek tartottak előadást, valamint műhelybeszélgetések keretében ismerkedhettek szakmákkal, […]

Ellenzéki vagy nem ellenzéki kritika: a Váci Szívvel Mozgalom képviselői az elmúlt évet értékelték

Kritikával illette az elmúlt év történéseit a Váci Szívvel Mozgalom két képviselője, Csereklye Károly és dr. Jakab Zoltán, akik azt is hangsúlyozták, hogy ők nem ellenzékiek. Kifogásolták a tájékoztatás hiányosságát, a város piszkosságát és a karbantartás hiányát is. Helyszínül a Verőcei utca végén lévő kerékpárutat választották, amelynek egy kis része kimaradt a felújításból. Csereklye Károly […]

Kézilabda: bejött a papírforma, rettentően kikaptunk a győriektől

Nem tévedtünk, amikor a mérkőzés beharangozójában azt írtuk: várhatóan papírforma eredménye lesz a váci női kézilabda-csapat szerda esti győri vendégszereplésének. A K&H női kézilabda liga 12. fordulójában a találkozón közel 1400 lelkes szurkoló gyűlt össze a helyszínen a lelátón, és bíztatta a győri lányokat. A győzelemért járó két pont egy pillanatig sem forgott kockán, a […]