Rendőri kísérettel vitték a váci kórházba az édesapát

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Osztályának munkatársai láttak el szolgálatot január 3-án 14 óra 10 perckor, amikor Zebegény belterületén egy férfi kért tőlük segítséget, mivel a járműben vele utazó édesapja rosszul lett és azonnal orvosi ellátásra volt szüksége. Kovács Arnold r. törzsőrmester, és Orosz Tamás r. törzsőrmester haladéktalanul intézkedtek, majd megkülönböztető […]
Árvíz: már az Ybl-támfal sem lesz elég magas?

Nagy Balázs geográfus a családjával felköltözött egy hegyre, hogy biztonságban legyenek. Ugyanis a közeljövőben pusztító árvizek várhatók a hazai folyók mentén, ahol ész nélkül zajlanak az építkezések. A kutató interjújában elmondta azt is, hol lehetnek a túlélőzónák a Földön. Szerinte mi, váciak egyelőre biztonságban vagyunk, de fel kell készülnünk a veszélyekre. Szerinte a klímaváltozás ma […]
Kézilabda: szerződést hosszabbítottak a fiatalok

Továbbra is a fiatal, tehetséges játékosokra szeretné építeni a csapatot a váci női kézilabdacsapat. Ennek megfelelően születtek meg a döntések az év végén lejáró szerződésekkel kapcsolatban. Jó hír, hogy a váci klub játékosa marad a felnőtt válogatottban is pályára lépő 23 éves Hámori Konszuéla, az NB I-es góllövő listát vezető, junior világbajnok, 20 éves Kácsor […]
A váci terepmotorosnak máris jól kezdődik az év

Még csak alig indult el 2020, Horváth Lajos „Laller” máris egy nagyon komoly eredménnyel gazdagodott. A váci terepmotoros bekerült abba a könyvbe, amely Magyarország legsikeresebb embereit tartja nyilván. Ez a mű nem más, mint a British Enciklopédia. Az enciklopédia egy igencsak ismert és elismert kiadvány, amely a hazai társadalom vezéregyéniségeinek és saját területén maradandót alkotó személyiségeinek […]
Szilveszter éjjelén valaki kitörte a Béke téri facsemetét

„A Béke téren a Montessori ovisokkal ültetett mezei juhar fácskát sajnos szilveszterkor kitörték. 2016 őszén ültettük és gyönyörűen növekedett, egészen mostanáig” – írja Boldog Gabriella a Bagolybükk Környezet- és Természetvédő Egyesület aktivistája. A csapat felajánlja, hogy ha jelentkezik az, aki esetleg véletlenül törte ki a fát, vele közösen orvosolják a problémát. A környezetvédők úgy döntöttek: […]
A feje tetején állt meg a felborult autó az út szélén

Felborult egy személyautó pénteken délelőtt Váchartyán és Váckisújfalu között. A felborult autó forgalmi akadályt okozott. A váci hivatásos tűzoltók kerekeire állították, áramtalanították, majd átvizsgálták a járművet. A műszaki mentés ideje alatt az érintett útszakaszt lezárták – tudtuk meg Csámpai Attilától, a megyei katasztrófavédelem szóvivőjétől. Pénteken egész nap fagypont körüli volt a hőmérséklet, elképzelhető, hogy az […]
Még mindig rejtély, kié a Szobon talált koponyacsont

Még mindig nem tudja a rendőrség, hogy kinek a csontmaradványát találták meg másfél évvel ezelőtt Szobon. Az biztos, hogy egy felnőttkorú férfitől származó, kifejezetten jó megtartású koponyacsont darabra bukkantak, amely barnásan, sötétbarnásan elszíneződött. Lágyszövet-maradványok már nem voltak láthatóak rajta, a szakértők sem az életkorát, sem a testmagasságát nem tudták megbecsülni annak az embernek, akinek csontdarabjára […]
Nem túl szerencsés a 2020-as naptár

Kevés hosszú hétvége lesz 2020-ban, március 15. és a mindenszentek is vasárnapra esik. 2020-ban 254 munkanap, 104 hétvégi nap, 112 munkaszüneti nap, ezen belül pedig 8, munkanapra eső ünnepnap, 2 pihenőnap és 2 szombati munkanap lesz. – foglalja össze az infostart.hu Március 15. vasárnapra esik, ekkor nem lesz hosszú hétvége. A nagypéntek ünnepnappá nyilvánítása miatt […]
Először adták át „Az év intézményvezetője” díjakat

December 11-én tartotta a Váci Tankerületi Központ karácsonyi intézményvezetői értekezletét, ahol értékelték és megköszönték az intézmények éves munkáját. A rendezvényen egy kis műsorral és vendéglátással is kedveskedtek a résztvevőknek – írja az Edukanyar, Váci Tankerületi Központ hírportálja. Idén először ítélték oda, hagyományteremtő szándékkal, a Váci Tankerületi Központ „Az év intézményvezetője” díját, három olyan intézményvezető részére, […]
Szerencsejáték: igazán csak nagyot nyerni érdemes

Több mint 3200-an milliós, hatan pedig milliárdos nagyságrendű összeget nyertek Magyarországon a Szerencsejáték Zrt. játékain 2019-ben – közölte a cég az MTI-vel. Az adatokból azt látni, hogy rendkívül kicsi a nyerési esély, és igazán csak azok járnak jól, akik a legnagyobb nyereményeket viszik el, a mögöttük befutóknak viszonylag kis pénzekkel kell beérniük. A sorsjegyeknél még […]
A taxis, aki mentős, segített az idős deákvári férfin

Érdekes és kedves történetet osztott meg velünk olvasónk. „Tavaly december 11-én apukámat többszöri telefonálás után sem tudtam elérni. Éreztem valami baj lehet vele. Apukám 85 éves elmúlt. Negyed 7-kor taxit hívtam. Útközben a feszültség miatt elmondtam a taxisnak, hova megyek: Deákvárra az édesapámhoz, aki nem veszi fel a telefont, valami baj lehet vele! Elmondta a […]
Már nyomoznak a facebookos álhírek miatt

A Nemzeti Nyomozó Irodát bízta meg az ügyészség, hogy derítse fel azon álhíroldalak készítőinek körét, amelyek olyan mondatokat adtak Gulyás Gergely szájába, amelyek a valóságban nem hangzottak el – írja a Magyar Nemzet. A Miniszterelnökséget vezető miniszter még november végén jelezte, hogy rágalmazás miatt feljelentést tesz több álhírportál ellen, amelyek olyan kijelentéseket tulajdonítottak a tárcavezetőnek, […]
Január 7-ig érvényesek a decemberre szóló bérletek

A MÁV-START azt javasolja az utasoknak, hogy a januári bérletek megvásárlását ne halasszák a január 5. utáni időszakra. Ugyanakkor a decemberre szóló dolgozó- és tanulóbérletekkel január 7-ig lehet utazni. A havi bérletek rendes érvényességi ideje a következő hónap ötödik napjáig tart. Januárban ez vasárnapra esik, emiatt 2020 első hétfőjén tömegesen merülhetnek vásárlási igények. Várhatóan az […]
Egészség és jó közérzet: a jóga ebben is segít!

ÚJ JÓGA NYÍLT NAP LESZ… 7 éve létezik az Integrál Jóga Tanfolyam Vácon, ezért egy jóga nyílt napot rendezünk, amivel ünnepeljük ezt a 7 évet.
Filmhez popcornt, vagy popcornhoz filmet?

Meglepően részletesen számolnak be üzleti tevékenységükről éves jelentésükben a legnagyobb hazai moziláncok. A számokból pedig az látszik, hogy egyre jobb biznisz Magyarországon a mozizás, de nem elsősorban a filmvetítések miatt. Bár utóbbi bevétele is szépen nő, az igazán nagy hasznot a kiegészítők és a büfé hozzák. – írja a g7.hu Nagyot drágult a jegy, de […]
Ausztráliában már a Mad Max világát élik

Az ausztrál rendőrség egy újfajta bűnözési hullámmal találta szembe magát az utóbbi hetekben: miközben az országot bozót- és erdőtüzek sújtják, valamint több helyen 50 Celsius-fok körüli hőmérsékletet mérnek, egyre nagyobb kincs a tiszta ivóvíz, ezért bankok helyett gyakran a víztárolókat célozzák meg a rablók. Legutóbb 300 ezer liter víz tűnt el egy farmer birtokáról az […]
Janka a váci kórházban elsőként született újévi baba

A Jávorszky Ödön Kórházban 2020. január 1-jén, hajnali 5 óra 20 perckor látta meg a napvilágot az első újévi baba. A kórház képviseletében dr. Urbán Edina főigazgató főorvos és Dombóvári Erzsébet, az újszülött részleg vezetője köszöntötte a jó egészségnek örvendő, harminchét éves édesanyát és babáját. A Csőváron élő Rászoska család második gyermeke 3490 grammal és […]