Megöltek egy nőt Vámosmikolán

A gyanú szerint egy 33 éves ipolytölgyesi nő társával, egy 20 éves becskei lakossal január 7-én Vámosmikolán bántalmaztak egy 77 éves helyi asszonyt, aki belehalt sérüléseibe, majd elásták. A feltételezett elkövetőket a rendőrök a helyszínen elfogták, majd a rendőrkapitányságra előállították – írja a police.hu. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a két személyt őrizetbe vette, […]
Visszatér a Dunakanyar Hangja Énekverseny Vácra

Hét év után újra Vácon rendezik meg az országos hírű énekversenyt – erősítették meg lapunknak a rendezvény szervezői. A korábban is telt házas közönség előtt zajló versenyre minden évben rengeteg gyermek, fiatal és idősebb énekes jelentkezik szerte az ország minden pontjáról – sőt határon túlról is – hogy megmutathassa tehetségét. Az évek alatt az országos […]
Több napon át szállítják el a fenyőket

A hagyomány szerint január 6-án, Vízkereszt napján bontjuk le a karácsonyfát. Az azonban koránt sem mindegy, hogy szabadulunk meg a leselejtezett fenyőtől. A kellemetlenségek és az esetleges, akár több tízezres-százezres büntetések elkerülése végett a Pénzcentrum utána járt, mi a teendő a feleslegessé vált karácsonyfákkal, valamint hogy milyen alternatív felhasználási módok közül választhat az, aki maga […]
Laczi Sarolta: újratervezés és a feltételek javítása

A novemberi képviselő-testületi ülésen született döntés értelmében az elkövetkező időszakban Laczi Sarolta látja el a Madách Imre Művelődési Központ igazgatói feladatait. A cikk a Váci Napló karácsonyi számában jelent meg. – Mennyiben jelent különös kihívást a pályáján a hovatovább a második otthonának mondható művelődési központ igazgatói tisztsége? – kérdeztük az új intézményvezetőt. – Voltaképp nem […]
Egy gyermeket molesztált egy zöldkabátos az iskolánál

Sokan gyermekrablás kísérletéről írtak, ám kiderült, szerencsére erről szó sincs. A közösségi oldalon terjedt el egy hír, amelyhez sokan fűztek megjegyzést: „Egy 12 éves kislányt próbált meg elcsalni egy férfi” – írta egy kommentelő. A hírnek a Budapest-környéke online oldal igyekezett utánajárani, a rendőrségtől és az iskolától is kaptak választ. A Facebookon megjelent bejegyzés szerint […]
Változtat a YouTube: nagyobb biztonság a gyerekeknek

A YouTube január 1-jével tette kötelezővé az USA-ban, hogy a feltöltők jelezzék, ha gyerekeknek szánt videót osztanak meg, most pedig világszerte bevezetik az új funkciót. A tavalyi év végén egy apró, de annál fontosabb változást lengetett be a YouTube. A cég akkor egy hosszú e-mailben jelezte a felhasználóknak, a gyermekek online védelmére vonatkozó amerikai törvény […]
Új rendszámokat kapnak az autósok Magyarországon

A zöld rendszámoknál már az előző év végén elkezdődött az S kezdőbetűs táblák kiadása, január első hetétől a hagyományos rendszámokból is elkezdték osztani az újakat. Magyarországon a rendszámok kiosztása nem sorban, hanem területi alapon történik, így hiába van már olyan autós, aki január első hetében SAG betűjelű táblát kapott, több okmányirodában még hetekig, sőt akár hónapokig […]
Már a kiegészítő munkák zajlanak a váci mentőállomáson

Már a kiegészítő munkák zajlanak a váci mentőállomás felújításánál – számol be Facebook oldalán Rétvári Bence, országgyűlési képviselő. Mint írja a felújítási munkák az időjárásra tekintettel, várhatóan márciusban készülnek el. A beruházás – mint korábban megírtuk – kormányzati támogatásból valósul meg. – Tavaly év végén megérkezett az mentőszolgálathoz a Váci Mentőállomás kiegészítő munkáira biztosított 15 […]
Váci piar: klasszikus modernség, hagyomány és innováció

Klasszikus modernség – hagyomány és innováció – ezt vallja Kalász Ákos, a váci Piarista Gimnázium igazgatója, aki három éve vezeti az intézményt. Szerinte a személyes figyelem az iskola egyik legmeghatározóbb vonása. Interjú. – Harmadik éve igazgatja már a Piarista Gimnáziumot. Milyen utat jár ma az iskola az Ön vezetésével? Milyen változásokat hozott az iskola életében […]
Ismét forrt a bor Vác főterén

2019. december 30-án került megrendezésre a XII. Forraltbor-főzőverseny Vác főterén. A versenyre 10 csapat jelentkezett, végül 7 csapat jelent meg a helyszínen. A rendezvény háziasszonya Fábián Nikolett volt, a zenét a Partycsókák band szolgáltatta. – Legnagyobb örömünkre az M1 tévécsatorna élőben jelentkezett be rendezvényünkről. A csapatok ismét kiváló minőségű alapanyagokból főzték forralt boraikat. Volt olyan […]
A magyar kultúrára emlékeznek, díjakat adnak át

A Himnusz kéziratának elkészültére emlékezve minden esztendőben január 22-én ünnepeljük hazánkban a Magyar Kultúra Napját. A jeles napon városunkban hagyományosan díjkiosztó gálaműsorra várják az érdeklődőket – írja a vac.hu. Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én tisztázta le azt a kéziratot, mely a Magyarország állami himnuszaként elismert költeményt is tartalmazta. E jeles napot 1989 óta, mint a […]
Kész bácsi, az öreg városházi söprögető volt a bűnös

Ha nem lenne olyan nagyon szomorú az eset, még nagyot is lehetne rajta nevelni, de hát mert ismét egy kép a váci rendőrség közismert állapotáról, inkább szomorkodni kell, hogy a sok példa dacára még mindig nem gondolnak a városházán a váci rendőrség gyökeres átszervezésére, megtisztogatására. Igazán csodának mondhatjuk, ha Kálló rendőrkapitány néha egy kis sikert […]
Döglött rovarok és élő egér a magyar vágóhídon

Az afrikai sertéspestis (ASP) éve volt 2019, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) több ellenőrzése is a vírussal kapcsolatos volt, sok helyen ugyanis nem figyeltek a megfelelő higiéniára, ami alapvető annak érdekében, hogy a betegség ne jusson be a magyar sertéstelepekre. Gyakran fogadták undorító körülmények a hatóságot, komoly bírságokat szabtak ki, és óriási mennyiségű árukat kellett […]
Milliárdok a kórházaknak, a vácinak is jut belőle

A kormány úgy döntött, hogy összesen 79,4 milliárd forintot bocsát a kórházak részére egészségügyi fejlesztések megvalósítása és az adósságállomány csökkentése érdekében – közölte a Miniszterelnökség vezetője pár napja egy Budapesten tartott sajtótájékoztatón. A pénzből a váci Jávorszky Ödön Kórház is kap. Gulyás Gergely kifejtette, a kormányzati finanszírozási csomagból 36,6 milliárd forint áll majd rendelkezésre egészségügyi […]
Vasút: a kalauz kamerája mindent lát, de ez nem baj

Egyre több jegyvizsgáló használja önkéntes alapon a testkamerákat a bántalmazások, támadások megelőzése, valamint a bekövetkezett események hatásainak csökkentése érdekében, legtöbben a miskolci, a debreceni és a dombóvári térségben. Azokon a vonatokon, amiken alkalmazzák őket, az elmúlt hónapokban nem történt atrocitás. A váci vonalon is találkoztak már az utasok kamerával „felszerelt” kalauzzal, hiszen az erre járó […]
Zebrát a körforgalomnál – 430-an írták alá a petíciót

Több mint 400-an írták alá azt a petíciót, amelyben a szervezők egy zebra kialakítását kérik a városvezetéstől a Kosdi úti körforgalom környékén. Ott pár hónapja egy súlyos baleset is történt. “Ma elütötték a 13 éves lányomat a Kosdi úton. Enyhe agyrázkódás, megfigyelésen a kórházban van, nem tört semmi, de az egyik lábára nem tud ráállni, […]
Újraindult a „nem luxus táska” kampány

Csütörtökön kezdődött és egy hónapig tart a „nem luxus táska” nevű kampány, amelyben rászoruló nőknek lehet alapvető higiénés termékeket adományozni – országszerte több gyűjtőponton is. Az akciót tavaly rendezték meg először, akkor több mint tízezer női táskát osztottak szét a Máltai Szeretetszolgálat közvetítésével. Pontos felmérés híján csak becslés van arról, hány nőt érinthet a menstruációs […]