kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)
Váci Árpádos diákok lettek a Sakk Pest Vármegyei Bajnokok!
Ragyogó eredményt ért el a Váci Árpád Fejedelem Általános Iskola sakkcsapata a Szadán megrendezett Sakk Csapat Diákolimpia Pest Vármegyei Döntőjén. A rangos megmérettetésen 22 iskola csapata mérte össze tudását, ahol a váci négyes nemcsak helytállt, hanem első helyen végzett, ezzel bejutott a május 30. és június 1. között Szombathelyen megrendezésre kerülő országos döntőbe.

Nem veszi át a mandátumát Imre Zsolt a Fidesz polgármesterjelöltje, aki a Fidesz-KDNP váci listájáról jutott be a képviselő-testületbe. A Dunakeszi Járási Hivatal vezetője az Elektro Szignál televízió Nagyító című műsorában szerdán elmondta: elsősorban a polgármesteri pozícióra pályázott és a jelenlegi hivatali megbízatása összeférhetetlen a képviselő székkel, de amiben lehet segíteni fogja a frakció munkáját. […]

A Napkút Kiadó gondozásában jelent meg az idei könyvhétre álladó szerzőnk, Szávai Attila író legújabb kötete Univerzoomok címmel. Szávai Attila most megjelent kötetében természetes emberi történetek finom megfigyelése tárul fel, ami bemutatja a mindennapok apró csodáit és nehézségeit egyaránt. Egyedi karakterek, megható történetek és megindító pillanatok váltakoznak az oldalakon, miközben az egyszerű emberek mindennapi sorsai […]

Hazánkban a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága szervezi a földi úton történő szúnyoggyérítést. Vác területén az idei első ilyen tevékenységet június 25-re tervezik. A földi úton történő szúnyoggyérítést június 25-én, kedden napnyugta utáni végzik. Pótnapok: június 26-27. ugyanebben a napszakban. Alkalmazott készítmény: Deltasect Plus 1,2 ULV szúnyogirtó szer, vagy Deltasect Plus 20 ULV szúnyogirtó koncentrátum. A […]

város

Kultúra az éjszakában: idén is változatos programokkal vár mindenkit a Tragor Ignác Múzeum a már Vácott is hagyománnyá vált Múzeumok Éjszakáján, június 24-én. A csillagok ragyogása alatt a múzeumok kapui kitárulnak, és a város telis-tele lesz izgalmas programokkal, kiállításokkal és kulturális élményekkel. Mint ahogy a városi intézmény, a Tragor Ignác Múzeum beharangozójában is olvasható, a […]

Kedden ünnepélyes keretek között köszöntötte a váci önkormányzat a város védőnőit. A hagyományos ünnepségen egyúttal jelképesen el is búcsúzott a polgármester és az intézményvezető a dolgozóitól, ugyanis július 1-től az állam veszi át a munkáltatói szerepekört az önkormányzattól. Tavaly év végén módosították az egészségügyi törvényt, amiben az elrendelt átszervezést az egységes védőnői szolgálat és szakmai […]

A korábbiakhoz képest kevesebb napirendi témával tartotta meg éves munkaterv szerinti ülését a váci képviselő-testület. A tanácskozás nyilvános része ezúttal 40 perces volt és azon – Manninger Péter és Mokánszky Zoltán kivételével – minden szavazásra jogosult képviselő jelen volt. A jelenlévők a napirendi sor határozati javaslatait – egy elővásárlási joggal kapcsolatos döntés kivételével – egyhangú […]

városháza

The current query has no posts. Please make sure you have published items matching your query.

sport

Eseménydús napjuk volt a DVSC női kézilabdázóinak, akik drámai mérkőzésen mentettek pontot a Vác elleni idegenbeli bajnokijukon: IPRESS Center-Vác – DVSC-TVP 28–28 (19–17). A DVSC felnőttcsapatának busza már a debreceni Hódos Imre Sportcsarnokhoz sem érkezett meg műszaki hiba miatt, így pótjárművel kelt újra Varga József együttese (az utánpótláscsapatok busza Gyöngyös környékén robbant le, így egy […]

A Veszprém elleni hazai rémálomból Vácott kellene felébredni a DVSC-TVP női kézilabda csapatának.  A mérkőzésre városunkban kedden este 18 órától kerül sor. A Vác ellen, idegenben folytatja bajnoki menetelését a DVSC-TVP női kézilabda csapata. Nem föltétlenül azért lesz nehéz a Lokinak pontot szereznie, vagy esetleg győznie ezen a meccsen, mert a vendéglátók olyan remekül szerepelnek […]

Nemrég tartotta a Magyar Evezős Szövetség hagyományos díjátadó ünnepségét a Magyar Sportok Házában. Az elismertek között több vácit is találunk. A  sport XXI. diákranglista versenysorozatban Nagy Viktória, Szilágyi Konrád, Laczkó Gábor, Lang Dániel, Lázár Viktor,  a Mini Kupa versenysorozatban  Szklenka Bence, Marcalek Margaréta, Ernst Levente kapott díjat. A legeredményesebb férfi versenyző  Galambos Péter lett.  Az […]

anyakönyv

The current query has no posts. Please make sure you have published items matching your query.

Váci Köz-tér

The current query has no posts. Please make sure you have published items matching your query.

rendőrség

The current query has no posts. Please make sure you have published items matching your query.

régió

VÁCI NAPLÓ/MTI/régió ♥ A Budapest Környéki Törvényszéken az országos átlagot meghaladó a bírák leterheltsége, részben ezért is nagy a bírói fluktuáció – közölte a törvényszék elnöke pénteken, sajtótájékoztatón. Hilbert Edit a Budapest Környéki Törvényszék évértékelő összbírói értekezlete előtt elmondta, hogy az országos átlagot meghaladó munkateherrel dolgoznak bíráik, ami az ügyfélforgalom mutatóiból is látható. Hozzátette, hogy az […]

VÁCI NAPLÓ/régió ♥ Az éjszakai és a hajnali intenzív villámlás miatt zavar keletkezett a váci vasútvonalon a kora reggeli közlekedésben – írja az iho.hu. A villámok többször is belecsaptak a felsővezetékekbe, illetve a tartóoszlopokba, ezért működésbe lépett a védelmi rendszer, amely időlegesen lekapcsolta az áramot a hálózatról. „Hajnalban a Vác felett összegyűlt felhőkben és a földfelszín […]

VÁCI NAPLÓ/régió ♥ Rétvári Bence, országgyűlési képviselő és dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Civil Összefogás Fórum szóvivője mond beszédet Zebegényben az Országzászlónál június 2-án, szombaton 10 óra 30-kor. A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából rendezett ünnepséget a helyi önkormányzat szervezi. A Kálvária-hegy tetején lévő emlékműnél több mint huszonöt éve tartanak trianoni megemlékezéseket. Martói Géza alkotását a […]

panoráma

VÁCI NAPLÓ/nagyvilág ♥ Bár jelenleg globális felmelegedésről beszélhetünk, földtörténeti szempontból napjainkban egyfajta jégkorszakot élünk meg – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Juhász Árpád geológus. A Föld múltjának nagyobb részét nyugodtan nevezhetnénk globális felmelegedésnek, mert százmillió évek voltak, amikor a jelenleginél több mint tíz fokkal magasabb volt a légkör átlaghőmérséklete és virágzott az élet – mondta […]

VÁCI NAPLÓ/nagyvilág ♥ Bűncselekménynek nevezte a német agrárminiszter a veszélyes rovarirtó szerrel szennyezett, milliónyi tojás piaci forgalomba kerülését. A hollandok néhány hete szórták meg mérgezett termékekkel Európát, és lehet, hogy a botrány tovább fokozódik, hiszen most már a baromfihúsokat is vizsgálat alá vették. Nyilvánvalóan bűncselekményről van szó – jelentette ki Christian Schmidt német agrárminiszter az ARD […]

VÁCI NAPLÓ/nagyvilág ♥ Felére csökkent a férfiak spermiumszáma az elmúlt évtizedekben – állapította meg a jeruzsálemi Héber Egyetem összefoglaló tanulmánya. Kopa Zsolt, a Magyar Andrológiai Társaság elnöke, a Semmelweis Egyetem docense az InfoRádióban elmondta, 1973 és 2011 között 52.4 százalékkal lett kevesebb az egy milliliterre jutó spermiumszám. A teljes beszélgetés kedden este 19 órától hallható az […]