kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)

Ötletgazdag vállalkozói fórumot tartottak

Jess Kinga, társadalmi kapcsolatokért felelős tanácsnok kezdeményezésére sok vállalkozó elfogadta a meghívást arra a szerdán délután tartott városházi fórumra, melynek az volt a célja, hogy megbeszéljék a belvárosi rendezvények méltó színvonalú megrendezésére vonatkozó elképzeléseket. A találkozón jelen volt Matkovich Ilona polgármester, Kiss Zsolt alpolgármester és Iványi Károlyné kabinetvezető is. Matkovich Ilona bevezetőjében elmondta, hogy a […]

Cipősdoboz akció is lesz a Mikulásfutáson

Gyere, fuss és adjál valamit valakinek, akinek te fogod jelenteni a karácsonyi meglepetést! 2019. december 1-én, vasárnap a váci Március 15. téren 23. alkalommal rendezzük meg az önkormányzat támogatásával, „Mikulásfutást”, és az „Ovisfutást” a város legnépszerűbb tömegsport rendezvényét. A Mikulásfutás – Az idén is ingyenes, ha előnevezel! A verseny az óvodásfutással indul, a kis-, középső- […]

Utazz komolyzenei minikoncertre a Nyugatiba

Mától kéthetente szerda délutánonként a váciakat is a Nyugatiba várják minikoncertre. Ugyanis novembertől májusig havi két alkalommal zenébe öltözteti a Nyugati, Keleti és Déli pályaudvart a MÁV Szimfonikus Zenekar, az Emberi Erőforrások Minisztériumának „Forrás a zenének, feladat a zenésznek” programjának részeként. Az együttes művészei kamaraformációkat alkotva szólaltatnak meg klasszikus zenei műveket. A közönség találkozhat majd […]

Másfélszeresére nőtt az antidepresszánsok forgalma

Értékben 48 százalékkal, mennyiségben 26 százalékkal emelkedett az antidepresszánsok forgalma Magyarországon 2018 szeptember és 2019 augusztusa között az előző év azonos időszakához képest, derült ki a Nielsen nemzetközi kereskedelmi láncok hazai forgalmát mérő adataiból. Ez 156 millió forintot és 105 ezer doboz tablettát és kapszulát jelent.  A kedélyjavítók forgalma október és december között jár csúcsra, […]

Újabb alpolgármester, csökken a képviselők tiszteletdíja

Társadalmi megbízatású alpolgármestert, társadalmi kapcsolatokért felelős tanácsnokot választottak, felére csökkentették a képviselők tiszteletdíját és felemelték a bizottságban dolgozó városanyák, -atyák illetményét, külsős bizottsági tagokat választottak, módosították a versenyeztetési és a közbeszerzési szabályzatot, felügyelő bizottsági tagokat választottak és visszavonták a volt lakatanya értékesítési szándékát – ez történt dióhéjban a november 5-én kedden megtartott testületi ülésen. A […]

Fákat ültettek a Rigó utcában, a lakók gondozzák majd

Fákat ültetett szombaton a váci Bagolybükk egyesület a Rigó utcában. A civil szervezet az önkormányzattal együttműködve pótolta a betegség miatt korábban kipusztult díszfákat, melyeket nyolc új, ellenálló fajtájú csemetével pótoltak. Az ültetésben az utca lakói is részt vettek, akik a fák későbbi locsolását, gondozását is elvállalták. A civil akció kapcsán a város főkertésze felhívta a […]

Tízből kilenc közutas dolgozót ért már támadás

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. tavaly indította el „Biztonságunk az Ön kezében van!” kampányát, melyben a munkaterületeken dolgozó szakemberek védelmére hívják fel a figyelmet. A közútkezelő nemrégiben készült belső felmérése alapján nincs könnyű dolga a társaságnál dolgozó munkatársaknak, akiket sok esetben nemcsak verbálisan, hanem fizikailag is bántottak már munkavégzés közben az autósok. A Magyar Közút […]

Két személyautó ütközött össze a város határában

Két személygépkocsi ütközött össze hétfőn a kora délutáni órákban a 2-es út 39-es kilométerénél, Vác közelében. Az összetört autók forgalmi akadályt okoztak. A váci hivatásos tűzoltók áramtalanították és átvizsgálták a járműveket, majd biztosították a helyszínt – tájékoztatta lapunkat Csámpai Attila, a megyei katasztrófavédelem szóvivője. A műszaki mentés ideje alatt az érintett útszakaszt lezárták, a forgalmat […]

A magyarok kevésbé elfogadók, mint az európai átlag

Minden összevetésben az EU-s átlag alatti a magyarok toleranciája a különböző kisebbségekkel szemben. A legnagyobb elutasítás a feketékkel, a muszlim és a meleg csoportokkal kapcsolatban mutatkozik meg egy Eurostat-felmérésben, amely egyébként EU-s szinten sokkal jobb képet fest, mint négy évvel ezelőtt. Az Eurobarometer októberben közzétett felmérése szerint az elmúlt négy évben az európaiak lényegesen elfogadóbbak […]

Vasút: felújítás Rákospalotán, változik a menetrend

A Budapest–Vác–Szob, illetve a Budapest–Vácrátót–Vác vonalon módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok november 8-tól 11-ig, 18-tól 25-ig, a Rákosrendező és Rákospalota-Újpest állomás közötti, illetve a Rákospalota-Újpesten végzett pályakarbantartási munkák miatt – közölte a vasúttársaság. Több ütemben változik a vonatok menetrendje, egyes járatok nem közlekednek vagy rövidebb útvonalon járnak. Részletesebb információ a MÁV honlapján, a vágányzári […]

A kurkuma nem csodaszer, de segíthet, ha baj van

A gyógynövényekről manapság gyakran esik szó, hiszen jól látszik, hogy a gyógyszeripar, elsősorban a naponta ránk zúduló reklámjaival folyton azt akarja elhitetni velünk, hogy tabletták nélkül már nem is élhetünk. Pedig ez egyáltalán nincs így, a gyógyszerekre egyértelműen csak akkor van szükségünk, ha azokat az orvos – természetesen a megfelelő vizsgálatok után – felírja nekünk. […]

Babaváró hitel: egyre többen függesztik fel a törlesztést

Szinte minden pénzintézet arról számolt be, hogy a hitelfelvevők közel fele már felfüggesztette a babaváró hitel törlesztését. Ugyanakkor már most vannak olyanok, akik késlekednek a törlesztőrészlettel. Ami jó hír, hiszen ez azt jelenti, hogy az eredeti cél, a gyermekvállalás támogatása eddig sikeres. Az Erste Bank a napokban közölte: az eddig felvett babaváró hitelek 46 százalékánál […]

Harminc éve szabadon: konferencia a váci színházban

A Váci Dunakanyar Színház november 8-án pénteken a rendszerváltás eseményeit feldolgozó konferenciát szervez a Visegrádi Négyek országainak részvételével, „30 éve szabadon…” – a rendszerváltás hatásai a kulturális, a színházi életre a Visegrádi Csoport országaiban címmel. A résztvevők egyebek között arra keresik a választ, hogy miként formálták az egyes nemzetek művészetét a külső hatások, milyen befolyással […]

Kedden tartja következő ülését a képviselőtestület

Bár az elmúlt héten csütörtökön volt már ülése az új képviselőtestületnek, a gyors intézkedéseket igénylő dolgok miatt most kedden 16 órára ismét összehívták a grémiumot. Most kerül sor a társadalmi alpolgármester és a tanácsnok megválasztására és a bizottsági helyeket is most töltik be. Az ülés nyilvános, azon hallgatóként bárki részt vehet. A tervezett napirend: Társadalmi […]

Baleset az M2-esen, a reggeli torlódás még nőhet

Az M2-es autóúton, Budapest felé a  sződligeti csomópont után a 32-es kilométerénél, egy személyautó a szalagkorlátnak ütközött hétfőn a reggeli órákban. A jármű a forgalommal szemben állt meg, sávzárásra torlódásra készüljenek – jelentette az Útinform. További részleteket nem közöltek. ♦

Megjött az ősz, majdnem egész héten esni fog

A hosszú hétvége után a váciak esős reggelre ébredtek és úgy tűnik, ehhez egyelőre hozzá kell szoknunk. Az Időkép előrejelzése szerint ugyanis megérkezett az ősz, ezen a héten jellemzően borult lesz az ég és sok csapadékra számíthatunk. Ne hagyjuk otthon az esernyőnket és a kocsiba is készítsünk be egyet. Hétfőn egy hullámzó frontrendszer hoz jelentős […]

Még mindig megoldatlan a bliccelőktől a pénz behajtása

Szeptemberben követeléseink összértéke mintegy 300 ezer kiszabott bírság alapján 5,8 milliárd forint, amiből a menetdíj több mint 586 millió forintot, a pótdíj és egyéb költségek több mint 5,2 milliárd forint összeget tesznek ki. A MÁV-START a rendelkezésre álló összes polgári jogi eszközt – ideértve különösen a fizetési meghagyásos eljárást, a polgári peres eljárást és a […]